A legmagasabb polcon – Kohán Gergely jegyzete

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 22:50

„A minap például elmentem fodrászhoz, ami egy fiúcsapatnál fel sem tűnne, itt viszont azonnal észrevette mindenki és véleményezte is... Úgy tapasztaltam, könnyebb a lányokkal, én legalábbis könnyebben megértem őket. Ha boldogok, akkor boldogok, ha meg nem, akkor nem, és ezt meg is mondják, ami egyszerűbbé teszi az edző életét. Rendkívüli módon tudnak koncentrálni, és gyorsan kapcsolnak, amikor pedig a jégre lépnek, csak azzal foglalkoznak, ami ott történik.”

Az idézet Pat Cortinától származik, aki kétszeres csodatevőként kitörölhetetlenül beírta magát a magyar jégkorong aranykönyvébe: előbb 2008-ban, Szapporóban férfi, 2019-ben pedig női jégkorong-válogatottunkat is a világelitbe repítette. Mindenki Patje még a tavalyi, szenzációs sikerrel véget ért budapesti női divízió 1/A-vb rajtja előtt anekdotázott nekünk a „lányokról”, hogy aztán a jégen együtt írjanak történelmet, a létező legkellemesebb déja vu érzést ajándékozva a messze földön híres honi hokiszurkoló-közösségnek.

Péntek óta pedig az utód is ismert – s ez vélhetőleg (remélhetőleg...) az a történelmi fordulópont, amikor az utolsó kétkedő hangok is végérvényesen elhallgatnak.

Mert a történelmi-társadalmi okok messzire vezető boncolgatása nélkül elmondhatjuk, bizonyos női sportteljesítményeket és sikereket sokan máig hajlamosak lesajnáló mosollyal elintézni, különösképpen az olyan „maszkulin” sportágak esetében, amilyen a hoki is. De amikor egy, a nemzetközi jégkorongtérképen (is) minden szempontból miniállamnak számító országból odaverekszed magad a világ tíz (!) legjobbja, az igazi nagyhatalmak közé – nem győzzük hangsúlyozni, önerőből, lelkesedésből és teljesen megérdemelten –, hogy aztán az egyik legnagyobb nemzetközi szaktekintély úgy döntsön, veled szeretne dolgozni, na, azt már nem lehet nem komolyan venni!

A női csapatunk élére kinevezett Lisa Haleyt ugyanis minden kétséget kizáróan a legmagasabb polcról „kapta le” a Magyar Jégkorongszövetség. A 2014-es olimpián a non plus ultra Kanadát másodedzőként aranyéremig segítő hölgy szakmai referenciái önmagukért beszélnek, és amikor egy ilyen kaliber úgy határoz, a kedvedért otthagyja a sportág legnagyobb hatalmát, mert inspirálja a lehetőség, hogy hozzájáruljon a magyar női jégkorong meredek fejlődési ívéhez – amelynek főbb állomásait tételesen fel is tudja sorolni –, nos, azt jelenti, valamit talán jól csinálsz.

Ennél jobb visszajelzés nem kell – valószínűleg nincs is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik