Brazília: „Mentálisan nem álltunk készen a világbajnokságra”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.17. 14:40
A brazil válogatott Dante a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos honlapjának adott terjedelmes nyilatkozatában elmondta, a selecao tagjai mentálisan nem voltak felkészülve a hazai rendezésű világbajnokságra. A Bayern München védőjét a németektől elszenvedett elődöntőbeli 7–1-es vereségről kérdezték.

„Néhányszor visszanéztem a meccset, nem okoz gondot beszélnem róla, de még mindig fáj, amikor visszaemlékszem rá. Soha nem felejtem el azt a napot. Szenvedésünk enyhítésének egyetlen módja, hogy a jövőben trófeákat szerzünk” – mondta Dante.

„Mentálisan nem álltunk készen a világbajnokságra. A végső sikerre is esélyes csapatként könyveltük el magunkat, győzelmi kényszerben játszottunk, a negatív történésekre pedig nem voltunk felkészülve, hatalmas csapásként értek bennünket. Amikor megkaptuk a második és a harmadik gólt a németektől, nem akartuk elhinni, mi zajlik a pályán. Nem számítottunk rá, hogy ilyen helyzetbe kerülünk. Sokkos állapot uralkodott el rajtunk, ennek tudható be a csúfos vereség” – elemzett a brazil védő.

A Bayern München 31 esztendős középhátvédje hozzátette, a hatgólos differencia nem tükrözi a két csapat közti valós különbséget, azt azonban igen, hogy lélektanilag nem álltak készen az év legfontosabb futballeseményére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik