Vb 2010: Lagerbäck hibáról beszél - és nem fogott kezet Maradonával

Vágólapra másolva!
2010.06.12. 19:48
Lars Lagerbäck, Nigéria szövetségi kapitánya szerint egy hiba vezetett az argentinok elleni egygólos vereséghez. A svéd szakember az 1–0-s vereség után nem fogott kezet Diego Maradonával, de ezt a hiányosságát pótolni fogja.

„Szerencsétlenségünkre egyetlen hiba is elég volt ahhoz, hogy ellenfelünk betaláljon. A pillanatnyi koncentrációbeli hiány vezetett a gólhoz, de ezen a szinten már csak ilyen a játék" – mondta Lars Lagerbäck, a nigériaiak szövetségi kapitánya a találkozót követően.

Aki a találkozó után nem fogott kezet Diego Maradona szövetségi kapitánnyal. Az újságírók természetesen ezt számon is kérték Lagerbäcktől, aki zavartan próbálta menteni a menthetőt.

„Nagyon tisztelem Maradonát, természetesen kezet fogok vele fogni" – szólt a svéd, aki nem tulajdonított nagy lehetőséget ennek a momentumnak, a jövőben ugyanis bármikor pótolhatja, amit elmulasztott.

„Most az a legfontosabb, hogy a következő meccsünkre koncentráljunk. Nem láttam sokat a Dél-Korea-Görögország mérkőzésből, csupán néhány percet, még mielőtt elhagytuk a hotelünket" – tette még hozzá.

Nigéria legközelebb június 17-én Görögországgal csatázik a csoport két nyeretlen csapatának találkozóján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik