Vb 2010: Kiválóan játszottunk, de szerencsénk is volt - Hitzfeld

Vágólapra másolva!
2010.06.16. 19:35
Ottmar Hitzfeld, a svájci válogatott szövetségi kapitánya a Spanyolország ellen 1–0-ra megnyert meccs után elmondta, nagyon elégedett játékosai teljesítményével, de szerencséje is volt együttesének.

„Nagyon jó érzés az egyik favorit ellen győzni. Váratlan három pontot szereztünk, de a csapat kiválóan játszott, nagyon elégedett vagyok a játékosokkal. Ez önbizalmat adhat a Chile elleni meccshez is, amelyen hasonlóan nehéz dolgunk lesz. Ezen a meccsen az egyik csapatnak szerencsére volt szüksége. Jól kezdtük a találkozót, szervezettek voltunk. Sikerült megfékeznünk a támadásokat. A spanyolok a szünet után még erőteljesebben támadtak, és kissé kinyíltak, ezért megpróbáltuk kihasználni a felszabadult helyeket gyors támadásokkal" – mondta Hitzfeld.

„A célunk az volt, hogy két zárt sorban védekezzünk egységes rendszerben. Aki a spanyolok ellen nyíltan játszik, az azt kockáztatja, hogy gyors támadásokból gólt kap. Gelson Fernandes az utolsó pillanatban került be a keretbe. Olyan futballista, aki a csapatért játszik. Diego Benaglio kapus pedig szinte megnyerte nekünk a találkozót. Végig összpontosított, kiváló teljesítményt nyújtott" – tette hozzá a kapitány, aki elmondta, Philippe Senderos bokája sérült meg, és bízik benne, hogy nincs szakadása a védőnek.

„A spanyolok kissé idegesek lettek, mert nem sikerült betalálniuk, csak támadtak és támadtak. Szerencsénk volt, mert a legtöbb lövésük mellé ment, vagy kivédte a kapusunk. Történelmet írtunk, mert Svájc először győzte le Spanyolországot. Bízom a játékosaimban, de a nyolcaddöntő még messze van. Keményen fel kell készülnünk Chile ellen" – jelentette ki Hitzfeld.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik