Vb 2010: El kell felejteni, hogy hét nagy helyzetet is kihagytunk - Maradona

Vágólapra másolva!
2010.06.12. 19:37
Diego Maradona, az argentin válogatott szövetségi kapitánya nem volt teljesen elégedett a Nigéria ellen megnyert mérkőzés (1–0) után: bár örült, hogy sikerült megszerezni a három pontot, de a számos kihagyott helyzetet nem tartja elfogadhatónak.

„Nem aggódom a kihagyott helyzetek miatt, mivel ha ezekből a következő meccseken gól születik, az jó. Gratulálnunk kell a nigériai kapusnak, mivel három vagy négy góltól fosztott meg minket. A lényeg, hogy sikerült győznünk, és hogy a csapat jó támadásokat vezetett, bár nem sikerült mindegyiket befejeznie. Ha az ember sokat hibázik, szenved a meccsen, és döntetlent játszik. Ez a futball törvénye. Hála Istennek, most nem ez történt, pedig a sok kihagyott helyzet után kaphattunk volna gólt egy beadásból vagy lövésből" – mondta Maradona.

„Nem hiányzott a gólszerzési szándék a csapatból, de az ellenfél kapusa kiváló volt. Nagyon keményen edzettünk a héten, és láthatták, hogy Leo, Carlitos, Kun, valamint mindenki, akit befejezőként küldtem a pályára, jó helyre lőtte a labdát. De most nem. Sajnos nem tudtunk tovább alakítani az eredményen, de a játékban jobbak voltunk. Mindenesetre nyugalmat ad, hogy sikerrel kezdtünk. Ha sikerült volna három- vagy négygólos előnyt szereznünk, minden másképpen alakul, és nem így zárul a meccs. Ki kell törölni az elménkből, hogy hét helyzetet is kihagytunk a kapu előtt, és arra kell gondolni, hogy be kell találnunk. A gólokat nem ajándékba adják" – tette hozzá a kapitány.

„Úgy gondolom, hogy a helyzetek kihagyása a csapatok védelmét is visszavetheti. Ha három gólt szerzünk Nigéria ellen, akkor most egy briliáns meccsről beszélnénk, ezért nehéz most a találkozó jó és rossz pillanatairól nyilatkozni. Kihagytuk a helyzeteket, nem kell elhibázni őket, nem kell megkegyelmezni. Aki megkegyelmez az ellenfélnek, az megfizet, és mi ezt tettük, úgy tűnt, mintha nem akarnánk gólt szerezni" – mondta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik