Vb 2010: a német miniszter a születésszám növekedésében bízik

Vágólapra másolva!
2010.06.27. 06:54
A német családügyi miniszter azt reméli, hogy a labdarúgó-válogatott esetleges sikeres dél-afrikai, világbajnoki szereplése növeli majd a születések számát az országban.

Kristina Schröder a Rheinische Post című lapnak elmondta: az, hogy a csapat 2006-ban házigazdaként bejutott az elődöntőbe, pozitív hatással volt a születések alakulására, számottevően több gyermek jött a világra.

„Ezért különösen örülnék, ha a válogatott nyerne a vébén" – fogalmazott.

A német kormányt régóta aggasztja a visszaesés, amely 2009-ben például 3.6 százalék volt. Mindössze 651 ezer gyerek született, ilyen alacsony szám a II. világháború óta nem volt.

A németek 16 órától az angolokkal csapnak össze a futball vb nyolcaddöntőjében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik