Vb 2010: A gyenge csapatmunka okozta Argentína vesztét - Tévez

Vágólapra másolva!
2010.07.05. 11:50
Carlos Tévez szerint hiába a több sztárjátékos, Németország és Hollandia továbbjutása azt mutatja, hogy a csapatmunka jóval nagyobb súllyal esik a latba egy labdarúgó-világbajnokságon.

„Nem játszottunk csapatként, ez volt a legnagyobb baj. Tudtuk, hogy a németek ugyanúgy kontrákra játszanak majd, mint az angolok ellen, mégsem voltunk képesek megállítani őket. Azért, mert nem volt jó a csapatjátékunk. Őrültség lenne mással magyarázni a történteket. A világ legjobbjai közül többen nálunk futballoznak, Németországnak és Hollandiának nincsenek ilyen játékosai, mégis nyertek, mert igazi csapatként játszottak" – vonta le a számára legfontosabb tanulságot Carlos Tévez a szombati Németország–Argentína vb-negyeddöntő (4–0) után.

A Manchester City támadója szerint a történtek ellenére nem szabad elfelejteni a vb korábbi szakaszában játszott meccseket, amelyek alapján Argentínát aranyesélyesként emlegették.

„Csakhogy a világbajnokság durva műfaj. Elég bal lábbal felkelni, elkövetni néhány hibát, és már utazhatsz is haza" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik