Messi elveszítette a fogadást Maradonával

Vágólapra másolva!
2010.06.28. 08:31
null
Messi (jobbra) elveszítette a Maradonával kötött fogadást, de még bizonyíthat (Fotó: Action Images)
Az argentin válogatott Mexikó elleni továbbjutása (3–1) után csak Lionel Messinek lehetett hiányérzete a dél-amerikaiak közül – a Barcelona támadója továbbra is gólképtelen, és még a Diego Maradonával kötött fogadást is elveszítette. A szövetségi kapitány egyébként elmondta, nem a bírói hibák aggasztják, hanem az, hogy a játékvezetők nem torolják meg a Messi elleni durvaságokat.

 

SZAVAZÁS

Kell-e a futballban a videobíró?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Lionel Messi, az argentin válogatott futballistája továbbra sem tudott betalálni a dél-afrikai világbajnokságon, de a Barcelona játékosa bízik abban, hogy a Németország elleni negyeddöntőben megtöri a gólcsendjét.

„Továbbra sem tudtam betalálni. Elveszítettem a Diegóval kötött fogadásomat, de a németek ellen dupla vagy semmi lesz a tét – mondta Messi. – Mexikó nagyon jól járatta a labdát, de szerencsére az elején irányítani tudtuk a meccset."

„Az első pillanatban azt hittem, hogy a játékvezető nem adja meg Tévez gólját, de szerencsére nem így történt, és ez segített nekünk. Németország nagyon kemény ellenfél lesz, jó játékosai vannak, és már ismerjük egymást, mivel a négy évvel ezelőtti csapatra épül a válogatottjuk" – tette hozzá Messi.

KATTINTSON  A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG
 A MÉRKŐZÉS LEGJOBB KÉPEIT
KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS LEGJOBB KÉPEIT

Diego Maradona szövetségi kapitány a megnyert mérkőzés után elmondta, nem a hibás játékvezetői döntések, hanem a Lionel Messi ellen elkövetett és megtorolatlanul hagyott szabálytalanságok aggasztják.

„Feszült mérkőzést nyertünk meg. A két csapat már jól ismerte egymást, és tudtuk, hogy a támadásainkból előnyt kovácsolhatunk. Argentína jobb volt, és nem okozott problémát a továbbjutás" – mondta Maradona, aki a játékvezető tevékenységéről is beszélt.

„Én is ugyanazt érzem, mint a mexikóiak most, amikor Messit nem hagyják játszani, szörnyű szabálytalanságokat követnek el vele szemben, a bírók mégsem tesznek semmit. Ha ezen a meccsen kiállítják Torradót, az teljesen normális lett volna. Nem hagyta futballozni Messit. Én a saját bőrömön tapasztaltam meg ugyanezt huszonöt-harminc évvel ezelőtt Gentile korszakában. Akkor is voltak olyan játékosok, akik a labda helyett a láb eltalálására törekedtek" – mondta az isteni Diego.

„Botrányos, amit Messivel művelnek, a labdával nem is törődnek. A játékvezető hibázhat, de engem sokkal jobban aggaszt, hogy Messi megsérülhet, mint az, hogy egy partjelző hibázik."

Maradona szerint a Mexikó elleni siker kulcsa az volt, hogy Argentína jól ismerte riválisát, és kihasználta annak gyenge pontjait.

„Aguirre minden tervét szétromboltuk, mivel jobbak voltunk a pályán. Azzal kerültünk fölénybe, hogy ellenfelünk hagyta, hogy tartsuk a labdát. Ismertük Mexikó gyenge pontjait a pálya közepén és hátul, és ezeket ki is használtuk. Bár az nem tetszett, hogy többször is az ellenfélnek ajándékoztuk a labdát" – mondta a kapitány, aki a következő meccsről is ejtett néhány szót.

„Hétfőn megnézzük, hogy vannak a játékosok, de a legjobb csapatunkkal szeretnénk pályára lépni Németország ellen, hogy győzhessünk. Olyan csapattal állunk ki, amely garanciát ad nekem arra, hogy megverhetjük a németeket" – jelentette ki.

Ha Carlos Tévez és Gonzalo Higuaín nyilatkozatára is kíváncsi, kattintson ide!

ARGENTÍNA–MEXIKÓ 3–1
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik