„Ha nincs Messi és Tévez, van Milito és Agüero”

Vágólapra másolva!
2010.06.17. 20:58
null
A görögök első vb-győzelmüket ünnepelhették (Fotó: Reuters)
Görögország 2–1-re megverte Nigériát, így megszerezte története első világbajnoki győzelmét, és életben tartotta továbbjutási esélyeit. Jorgosz Szamarasz, a görögök támadója kijelentette, mindent megtesznek azért, hogy Argentína ellen kiharcolják a nyolcaddöntőbe jutást, de a még pont nélkül álló nigériaiak sem tettek le a továbbjutásról.

„Igazi csapat vagyunk, és közösen megpróbáljuk a legjobbat elérni, amit csak tudunk – nyilatkozta a 2–1-es görög győzelmet hozó mérkőzést követően Jorgosz Szamarasz, a görögök csatára. – A nigériaiak erősek és gyorsak voltak, és a legjobbunkat kellett nyújtani ellenük. Sok mérkőzésen a védekezésre koncentrálunk, néhányan kritizálnak minket emiatt, de pozitív a hangulat a csapaton belül."

„Van esélyünk a továbbjutásra, küzdeni is fogunk érte" – tette hozzá a Celtic játékosa, akit arról is kérdeztek, számít-e arra, hogy Argentína amolyan B-csapatot küld majd pályára a csoportkör utolsó fordulójában.

„Ha Messi és Tévez nem játszik, akkor játszik helyettük Milito és Agüero. Mi a különbség" – adott nevetve választ Szamarasz.

Lars Lagerbäck, a nigériaiak szövetségi kapitánya érthetően abban reménykedik, hogy az utolsó fordulóban Argentína legyőzi Görögországot, hiszen így csapatának lenne esélye kiharcolni a továbbjutást.

„Jól kezdtünk, irányítottuk a mérkőzést, és gólt is szereztünk. Aztán jött a kiállítás, ami problémákat okozott, főleg az első félidőben – értékelte a görögök elleni 2–1-es vereséget Lars Lagerbäck. – Az viszont pozitívum, hogy ha Argentína megnyeri az utolsó csoportmérkőzését, akkor még van esélyünk a továbbjutásra."

A svéd szakember érdemben nem véleményezte a piros lapot, amely utólag a mérkőzés fordulópontjának bizonyult. „Nem láttam mi történt, később azt mondták, hogy (Kaita) megrúgta a görög játékost a csukája talpával. Láttam, hogy a görög a földön fekszik, fogja a fejét, szóval tényleg nem tudom. Nagyon furcsa volt."

Az eset főszereplője, Sani Kaita a meccs után elmondta, bánja, hogy meggondolatlan tettével nagyon nehéz helyzetbe hozta válogatottját.

„Vállalom a felelősséget. Mindenkitől szeretnék bocsánatot kérni a tettemért" – kezdte mérkőzés utáni nyilatkozatát Sani Kaita, akit a Görögország elleni mérkőzés 33. percében kiállított a játékvezető. (A nigériai játékos Vaszilisz Toroszidiszt akarta megtaposni, a szándék egyértelműen piros lapot ért.)

„Azt kívánom, bárcsak meg nem történtté tehetném az egészet. De megtörtént, a bíró meghozta a döntését, és ez azt jelenti, hogy az országom nagyon nehéz helyzetben van a továbbjutást illetően. Nem is tudom, mit mondjak" – kesergett az Alanyija Vlagyikavkaz játékosa.

Az argentinok Görögországgal játszanak az utolsó fordulóban, Nigéria pedig Dél-Koreával találkozik.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Argentína 2 2 5–1 +4  6  
  2. Dél-Korea 2 1 1 3–4 –1  3  
  3. Görögország 2 1 1 2–3 –1  3  
  4. Nigéria 2 2 1–3 –2  0  
GÖRÖGORSZÁG–NIGÉRIA 2–1
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik