Kimenőt kapott a laktanyából, hogy Rooneyék ellen játszhasson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.13. 14:56
null
A 21 esztendős Artur Pikk katonai szolgálatát teljesíti hazájában, vasárnap a világ egyik legértékesebb futballistájával, Rooneyval csatázhatott
Az angol labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn a papírformának megfelelően 1–0-s győzelmet aratott Észtországban, ebben nincs is semmi különös. Érdekes viszont, hogy a házigazdák soraiban a mérkőzést végigjátszó Artur Pikk korántsem úgy készült a meccsre, mint egy átlagos futballista.

 

A 21 esztendős balhátvéd katonai szolgálatát teljesíti hazájában, így csak az észt hadsereg jóindulatának és speciális kimenőjének köszönheti, hogy pályára léphetett a Wayne Rooney szabadrúgásgóljával diadalmaskodó angol válogatott elleni kvalifikációs mérkőzésen. A balti államban a sportolóknak nem kötelező a nyolc hónapos szolgálat, de a három hónapos „gyorstalpalón” részt kell venniük.

A Levadia Tallinn játékosára azért volt szüksége az észt nemzeti csapatnak, mert a posztján bevethető Taijo Teniste sérüléssel bajlódik, míg Ken Kallastét kiállították a Litvánia elleni találkozón.

A korosztályos válogatottakat végigjáró játékos a vasárnapi összecsapáson lépett először pályára kezdőként az észt válogatottban – végig is játszotta a meccset –, de a lefújás után nem sok ideje (és oka) volt megünnepelni pályafutása egyik legemlékezetesebb mérkőzését, hiszen éjfélig vissza kellett érnie a laktanyára.

„Megterhelő meccsen vagyok túl, mert jelenleg nem engedhetem meg magamnak, hogy mindennap a pályán legyek. Éjfélre vissza kellett érnem a kaszárnyába, ugyanis hat órakor már ébresztő van” – mondta Artur Pikk, aki júniusban a Tádzsikisztán elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be a címeres mezben, ám akkor csak másodpercek jutottak neki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik