Sztanyiszlav Csercseszov és csapata az orosz kultúra része lett…

Amikor időnként azon kapom magam, hogy a szentpétervári metrón Polina Gagarina orosz énekesnő slágerét dúdolom magamban, érzem, visszafordíthatatlanul megfertőztek az oroszországi könnyűzenei behatások. Amúgy sem bedugott füllel indultam el a világbajnokságra, sőt tulajdonképpen húsz éve nyomaszt egy teljesítetlen küldetés ezen a területen: hiába próbáltam kinyomozni ezerféleképpen, mindmáig nem tudtam megfejteni, kiknek a felejthetetlen duettjét hallottam gimnáziumi éveim alatt, még a kilencvenes évek végén a Fiksz Rádió orosz rockzenei műsorában. Az erős, mély, cigarettafüstös férfitónust tökéletesen egészítette ki a lágy női hang, a különös harmóniát még rádiós magnóm kiszámíthatatlan recsegése sem tudta elrontani. Talán Vlagyimir Viszockij és Marina Vlady lehetett a páros, esetleg az Et si tu n'existais pas című francia nyelvű számmal, nehéz ennyi év távlatából igazolni a gyanút.

A legendás moszkvai színész-költő-énekes alkotásaival először a Viszockij-, József Attila- és Jim Morrison-műveket feldolgozó Hobo Hármasoltár koncertjén találkoztam, az előadásával példaképei előtt tisztelgő magyar zenész jegyezte meg orosz mesteréről: „Ő belehalt a létező szocializmusba, én túléltem." Ám a futball a létező szocializmus idején is afféle senkiföldje, vagy inkább mindenki földje volt; miközben szisztematikusan használta politikai céljai eszközéül a párt, a kritikus gondolkodásukat a rendszer ellenében is megőrző, saját útjukat járó művészek sem ódzkodtak tőle. Mint Igor Rabiner Blizzard folyóiratban megjelent cikkéből tudom, Viszockij különösen kedvelte Lev Jasint, a szovjet válogatott legendás kapusát, olyannyira, hogy a szerző szerint verset is írt hozzá. Sajnos a költeménynek nem sikerült nyomára bukkannom, hiába kértem segítséget a jekatyerinburgi Viszockij-múzeumtól, és a Marosi Lajos fordításában nemrég megjelent Viszockij-kötet sportversei között sem találtam (viszont a könyvben szerepel a figyelmet érdemlő „Dal a gyorskorcsolyázóról, akit rövid táv helyett hosszúra kényszerítettek" című darab).

Vlagyimir Viszockij

Volt más elbukott tervem is. Kevés reménnyel, de megpróbáltam felvenni a kapcsolatot Borisz Grebencsikovval, az „orosz Bob Dylannel", az 1972 óta működő kultikus Akvárium zenekar szentpétervári énekesével. Sajátos olvasatot adott volna a világbajnokságnak a filozofikus szövegvilágáról, megalkuvás nélküli életszemléletéről ismert, a „nincs mit veszítenem" elv szellemében magát cigánynak nevező művésszel készített interjú. Levelemet azonban elnyelte az orosz misztikum, köddé válásával eszembe juttatva Gazda Albert érzékletes leírását az Akvárium szívet melengető, mélabús balladájáról: „A város a történelem legszebb szerelmes dalai közé való. Egy aranyvárosról szól, érdekes módon, amely nincs, és mégis van. Vagy nincs."

Grebencsikov egyébként hiteles hangnak számít a futball-vb kívülállói között. Saját állítása szerint életében egyszer járt meccsen, a Dinamo Tbiliszi játszott valami angol csapattal, zenésztársa, Andrej Makarevics vitte be a stadionba, de hamar elkezdtek inni, és negyedóra után otthagyták az egészet.

Hasonlóképp idegenkedett az orosz csapat körüli felhajtástól Szemjon Szlepakov ismert komikus, aki a világbajnokság előtt sajtóban idézhetetlen fordulatokat használó, gúnyolódó számot szentelt a túlértékelt válogatottnak.

Nem csak a politikusok, de az idővel egyre lelkesebb szurkolók közül is sokan bírálták a művet, Szlepakov azonban nem csinált ügyet a felháborodásból: Szaúd-Arábia és Egyiptom fölényes legyőzése után kiállt a nyilvánosság elé, és a Leningrad zenekarral közösen elénekelte a „Csempioni", azaz Bajnokok című új szerzeményét.

A szarkasztikus dalban dicsőítette a nemzet hőseit, leborult a nagyságuk előtt, és ígérte: „Ha valaki szidni mer titeket, annak beverjük a képét!" Szó esik Csercseszov híres bajuszáról, a verhetetlen Artyom Dzjubáról, a vodkavedelő szurkolókról, majd következik a mérges számonkérés: „Ti arcátlan szemetek, meddig bolondítottatok minket azzal, hogy krumplis zsákok vagytok, akiknek a futball seggében a helye?! Aztán megcsináltátok, és mi alig hittünk a kib..ott szemünknek!"

Zárásként azért elhangzik egy gyengéd fenyegetés, hogy ha esetleg mégis kikap a csapat, nem csókolgatják tovább a stoplisukat, a jövőben is csak hasznavehetetlen snecik lesznek – és itt némiképp finomítanunk kellett a fordítást, az eredeti szövegben nem sneci szerepel...

A Csempioni című szám