Vb 2018: távozik posztjáról Izland szövetségi kapitánya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.17. 13:42
null
Heimir Hallgrímsson a horvátok elleni vb-csoportmeccsen (Fotó: AFP)
Az Izlandi Labdarúgó-szövetség kedden hivatalosan bejelentette: távozik posztjáról a szövetségi kapitány, Heimir Hallgrímsson.

 

„Hét jó szövetségi év után úgy döntöttem, hogy nem folytatom a válogatott élén – olvasható Heimir Hallgrímsson közleményében. – Büszke vagyok, hogy részt vehettem ennek a hihetetlenül jó szellemű csapatnak a kialakításában, és hogy az eredményeinkkel kitapostuk az utat a következő generációk előtt. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan együttest hagyhatok hátra, amelynek több játékosa a csúcson van és máris rengeteg tapasztalattal vértezte fel magát. A sikereinkkel tekintélyt vívtunk ki az izlandi futballnak.”

A szövetségnél reménykedtek abban, hogy korábbi célzásai ellenére Hallgrímsson folytatja a kapitánykodást, így most sajnálattal köszönték meg a munkáját – és keresik az új szakvezetőt.

A „civil” foglalkozását tekintve fogorvos Hallgrímsson 2011 óta dolgozott az izlandi nagyválogatott mellett; két évig pályaedző volt, aztán 2013-tól a svéd Lars Lagerbäckkel közösen irányították a csapatot, majd a 2016-os Európa-bajnokság végétől egyedül volt kapitány.

Izland a 2016-os Eb-n és az idei világbajnokságon is újoncként vett részt: a kontinensbajnokságon negyeddöntőbe jutott, az idei vb-n viszont nem tudott továbblépni a csoportjából.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik