Vb 2018: tapssal fogadták otthon a brazilokat – videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.09. 10:32
Tapssal fogadták otthon a brazil labdarúgó-válogatottat, amely favoritként már a negyeddöntőben búcsúzni kényszerült az oroszországi világbajnokságon.

Az együttes – amely pénteken, Kazanyban 2–1-es vereséget szenvedett a belgáktól – vasárnap érkezett haza Rio de Janeiróba.

A szurkolók melegen üdvözölték a játékosokat, ahogy kiléptek a repülőgépből, majd megjelentek az épületben. Casemiro és Philippe Coutinho többször is megállt, hogy köszöntse a drukkereket, és hagyta, hogy azok közös fényképet készítsenek velük. A csapat legnagyobb sztárját, Neymart ugyanakkor nem lehetett látni az érkezési területen.

A szövetségi kapitány, Tite megköszönte a szurkolóknak a kedves fogadtatást, és hangsúlyozta: nagyon szomorú a korai kiesés miatt. A szakembernek tétmeccsen a pénteki volt az első veresége 2016-os kinevezése óta, és összességében is csak a második. A brazilok a belgák elleni találkozó előtt lejátszott 25 mérkőzésükön összesen hat gólt kaptak, Tite irányítása alatt még egyszer sem fordult elő, hogy egy összecsapáson kétszer is bevegyék a kapujukat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik