Vb 2018: Pelé vagy Maradona? Putyin megnevezte kedvencét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.06. 12:15
Vlagyimir Putyin orosz államelnök kijelentette: Oroszország méltó házigazdája lesz a jövő csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságnak.

A kínai állami televíziónak adott interjúban a politikus úgy fogalmazott: mindent elkövetnek azért, hogy a torna futballszurkolók millióinak ünnepe legyen.

A házigazdák csapatának esélyeivel kapcsolatban Putyin szkeptikusnak tűnt.

„Sajnos a szbornaja az utóbbi időben nem ért el nagy eredményeket” – mondta, hozzátéve ugyanakkor, ahogy az orosz drukkerek, úgy ő is azt reméli, hogy a csapat „modern, érdekes, szép futballt játszik, és a végsőkig küzd a világbajnokságon”.

Az orosz válogatott kedden csak 1–1-es döntetlent játszott a törökökkel, azt megelőzően 1–0-ra kikapott az osztrákoktól felkészülési mérkőzésen.

A világbajnokság győztesét Putyin nem akarta megtippelni.

„Ez nehéz kérdés. Sok esélyes van – fogalmazott. Szerinte Argentína, Brazília, Németország és Spanyolország tartozik az erősebb csapatok közé. – A legerősebb fog nyerni.”

Putyin Oroszországból a legendás szovjet válogatott kapust, Lev Jasint, nemzetközi szinten Pelét nevezte meg kedvenc játékosaként.

„Nos, és Maradona is nagyon tetszett” – egészítette ki.

Az oroszországi vb július 15-ig tart majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik