Vb 2018: ötven ország biztonsági szolgálata segít

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.06. 17:02
Az orosz rendőrség kész lesz szemet hunyni a szurkolók apró kihágásai fölött, de a súlyos szabálysértésekkel szemben keményen fel fog lépni a labdarúgó-világbajnokság idején – jelentette ki Anton Guszev rendőr vezérőrnagy, az orosz belügyminisztérium nemzetközi és sporttömegrendezvények biztosításáért felelős osztálya vezetőjének első helyettese.

Közölte, hogy a kockázatos kategóriába sorolt mérkőzéseken – ezek között említette meg a házigazdák utolsó csoportmeccsét, a június 25-i, szamarai orosz–uruguayi találkozót is – különleges biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe. Mint mondta, az összecsapások potenciális helyszíneit biztosítani fogja a rendőrség.

Guszev szerint az orosz belügyminisztérium mintegy félszáz ország szakszolgálataival működik együtt a világbajnokság biztosítása érdekében. A mérkőzések helyszínein 35 ország biztonsági szerveinek mintegy 100 képviselője lesz jelen, köztük hat brit rendőr is.

A tábornok elmondta, hogy a taxisokat a rendőrség és a közlekedési tárca folyamatosan ellenőrzi és a viteldíjat túlszámlázó fuvarozók ellen büntetőeljárást fognak indítani.

A vb jövő csütörtökön kezdődik és július 15-ig tart.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik