Vb 2018: Nigéria és Costa Rica ellen hangolnak az angolok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.11. 13:01
Nigéria és Costa Rica csapatával játszik felkészülési mérkőzést az oroszországi világbajnokság előtt az angol labdarúgó-válogatott.

Gareth Southgate együttese június 2-án a Wembley Stadionban fogadja az afrikai csapatot, míg a közép-amerikai gárdával öt nappal később a leedsi Elland Roadon találkozik.

A szakember elmondta, azért erre a két, ugyancsak vb-résztvevő csapatra esett a választás, mert leginkább európai válogatottakkal játszanak, s fontos, hogy más stílusú együttesekkel szemben is kipróbálják magukat tanítványai.

Az angolok a G-csoportban Belgium, Tunézia és Panama társaságában szerepelnek majd a vb-n, június 18-án az afrikai válogatottal kezdenek.

Svájc a hozzá hasonlóan világbajnoki résztvevő Japánnal vívja utolsó felkészülési mérkőzését júniusban. A svájci szövetség csütörtöki közlése szerint a két együttes június 8-án, Luganóban mérkőzik meg egymással. Az európai pótselejtezőből kijutott svájciak az olasz határhoz közeli városban készülnek majd fel a vb-re, melyre június 11-én utaznak el, s első csoportmeccsüket Brazíliával vívják június 17-én.

Az E-csoportban még Szerbia és Costa Rica szerepel, míg a japánok Lengyelország, Kolumbia és Szenegál válogatottjaival küzdenek majd a H jelű négyesben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik