Julen Lopetegui szívhatja a fogát, ez bizony rossz időzítés volt (Fotó: AFP)

 

Teljes a káosz a spanyol válogatott háza táján két nappal a portugálok elleni világbajnoki csoportmérkőzés előtt. A szövetség elnöke, Luis Rubiales szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az RFEF azonnali hatállyal szerződést bontott Julen Lopetegui szövetségi kapitánnyal, akit kedden kineveztek a Real Madrid vezetőedzőjének.

A spanyol szövetség szerda reggel adta hírül, hogy 10.20 órától rendkívüli sajtótájékoztatót tart, amelyen Rubiales mellett Lopetegui is részt vesz. Az esemény közeledtével érkezett a hír, hogy a konferenciát 11.30-ra halasztották, állítólag azért, mert ekkor még az ügy főszereplői sem tudták, hogy milyen döntés születik.

 
JULEN LOPETEGUI A REAL MADRID ÚJ VEZETŐEDZŐJE – HIVATALOS
RUBIALES: LOPETEGUI ELÁRULT BENNÜNKET

A sajtótájékoztató végül délben, az eredetileg megadott időponthoz képest 100 perces késéssel kezdődött meg. Lopetegui nem jelent meg, csak Rubiales, aki kijelentette, hogy az 51 esztendős tréner kiváló szakember, de a viselkedését nem tudták tolerálni.

Az RFEF első embere elmondta, Lopetegui kedden öt perccel a Real Madrid hivatalos bejelentése előtt tudatta a spanyol szövetséggel, hogy átveszi a királyi együttes irányítását! Hozzátette, az RFEF lemond arról a kétmillió eurós kompenzációs díjról, amit a királyi klub Lopeteguiért fizetett volna.

Rubiales azt is elárulta, hogy a spanyol válogatott játékosok megpróbálták megmenteni Lopeteguit, a keret tagjai kitartottak a szakember mellett, de az RFEF elöljárói ragaszkodtak hozzá, hogy a szövetségi kapitánynak mennie kell.

A spanyol szövetség Lopetegui menesztését követően két órával bejelentette, hogy a világbajnokságon Fernando Hierro irányítja a válogatottat. A spanyol sajtóban az U21-es nemzeti együttes szövetségi edzője, Albert Celades és a Real Betist az Európa-ligába vezető Quique Setién neve is felvetődött lehetséges utódként, de végül a Real Madrid legendás játékosára esett az RFEF választása.

Az 50 esztendős szakember a spanyol szövetség sportigazgatójaként eddig is Oroszországban tartózkodott, kinevezése kézenfekvő megoldásnak tűnik. A Real Madrid színeiben 1989 és 2003 között öt bajnokságot és három Bajnokok Ligáját nyerő, 89-szeres válogatott Hierrónak egyéves vezetőedzői tapasztalata van, a 2016–2017-es idényben a Real Oviedóval a nyolcadik helyen végzett a spanyol másodosztályban. Kapitányi megbízatása egyelőre csak a világbajnokságra szól. 

Fernando Hierro irányítja a válogatottat az oroszországi világbajnokságon (Fotó: sefutbol.com)

HIERRO ÉS LOPETEGUI BESZÉLGETÉSE A SPANYOL VÁLOGATOTT KEDDI EDZÉSÉN – EKKOR MÁR TUDNI LEHETETT, HOGY A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY ELFOGADTA A REAL MADRID AJÁNLATÁT