Vb 2018: „Jó döntés volt a kapitánytól, hogy nem fogadta vissza Ibrát”

Vágólapra másolva!
2018.07.07. 10:46
null
Móré Imre 2–1-es svéd győzelmet tippel az angolok ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A Svédországban negyven évig edzőként dolgozó Móré Imre álma, hogy 60 év elteltével ismét világbajnoki döntőt játsszon a svéd labdarúgó-válogatott.

 

Nincsenek adataink, hazánkban hányan tartják magukat a svéd válogatott lelkes szurkolójának, de egy zuglói lakásban van valaki, aki bevallása szerint napok óta aludni is alig tud, olyan izgalommal várja az északiak Anglia elleni negyeddöntőjét. A lelkes rajongó a 87 esztendős Móré Imre, aki joghallgatóként az 1956-os forradalom napjaiban hagyta el az országot, 62 évet élt Svédországban, ebből negyvenet futballedzőként dolgozott, játékosa volt mások mellett a későbbi világhírű edző, az angol szövetségi kapitányként is ismert Sven-Göran Eriksson (akit 2013-ban az MLSZ kérésére meggyőzött, hogy legyen magyar szövetségi kapitány, ám végül Pintér Attilára esett a választás…) is. A jelenlegi svéd keretből edzette kölyökkorában Andreas Granqvistet és Jimmy Durmazt.

„Szerintem kettő-egyre nyerünk – mondta megkeresésünkre Móré Imre, aki évtizedeken át lapunk svédországi tudósítója is volt. – Ne haragudjon, hogy többes szám első személyben mondom, de hát ez a második hazám. Szóval úgy látom, jó most a csapat és egységes. A Lustig, Lindelöf, Granqvist, Augustinsson védő négyes szilárd, mint a betonfal, az egész mezőnyben nincs ilyen stabil védelem.”

A magyar szakember szerint Janne Andersson szövetségi kapitány érdemei elévülhetetlenek. „Egyszerű ember, de mindenki figyel a szavára. Olyan szempontból szerencsés helyzetben van, hogy a svéd futballisták remek mentalitásúak, őket nem kell soha külön motiválni.”

A svédek szereplése azért lep meg sokakat, mert nincs már a csapatban minden idők legnagyobb svéd játékosa, Zlatan Ibrahimovic. „Jó döntés volt a szakvezetőtől, hogy nem fogadta vissza a válogatottságtól az Eb után visszavonuló Zlatant, aki a vébé előtt felkínálta szolgálatait, de Andersson nem tartott rá igényt. Igaza volt, a szupersztár nélkül most sokkal egységesebb a csapat” – véli Móré Imre.

Ha továbbmegy, ötödször jut vb-elődöntőbe Svédország (1938, 1950, 1958 és 1994 után), az első alkalomnál a magyar csapat ellen (5:1 ide) Nagy József volt a szövetségi kapitány, őt is ismerte Móré Imre, a mindmáig legeredményesebb, az 1958-ban hazai pályán ezüstérmes csapatot pedig már a saját szemével látta. „Az az álmom, hogy hatvan év elteltével ismét világbajnoki döntőt játsszon Svédország.”

Az 1958-as fináléban Brazília 5:2-re győzött a svédek ellen, az akkor 17 éves Pelé két gólt szerzett.

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik