Vb 2018: „Itt senki nem kap semmit ajándékba”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.18. 14:52
Isco, a spanyol labdarúgó-válogatott támadója szerint még túl korai favoritokról beszélni az oroszországi világbajnokságon.    

Isco a hétfői sajtótájékoztatón a mexikói válogatottat dicsérte, amely első mérkőzésén vasárnap 1–0-ra győzte le a címvédő német együttest. A középpályás szerint az ilyen eredmények megmutatják a négyévente sorra kerülő torna értékét. Isco a hétfői sajtótájékoztatón a mexikói válogatottat dicsérte, amely első mérkőzésén vasárnap 1–0-ra győzte le a címvédő német együttest. A középpályás szerint az ilyen eredmények megmutatják a négyévente sorra kerülő torna értékét.

„Itt senki nem kap a másiktól semmit ajándékba, mindenki nagyon motivált" – nyilatkozta Isco.

A spanyol játékos hozzátette: a németek veresége, illetve más favoritok vártnál gyengébb eredményei után nem szabad következtetéseket levonni, és még túl korai favoritokról beszélni a vb-nek ebben a szakaszában, a csoportkör első fordulóját követően.

A spanyolok az Eb-címvédő Portugália ellen 3–3-as döntetlennel kezdteka vb-n, Isco szerint győzelmet érdemeltek volna, viszont nem élik meg csapásként, hogy nem tudtak nyerni.

„A csapat erejét mutatja, hogy az ellenfél 1–0-s, majd 2–1-es vezetésénél is megmaradt a tartása. Ennek az együttesnek szíve van, soha nem adjuk fel, és mi, játékosok tisztában vagyunk azzal, hogy miért jöttünk" – árulta el Isco.

A kapitányváltásról (a spanyolok kispadjára két nappal a vb-bemutatkozásuk előtt Julen Lopetegui helyett Fernando Hierro ült le) azt mondta, hogy a történtektől nem hagyták magukat megzavarni, a céljaik pedig változatlanok.

A csapat második, Irán elleni csoportmérkőzésére kétszáz százalékos teljesítményt ígért a Real Madrid középpályása, aki a múlttal, a szövetségi kapitány lecserélésével és a Portugália elleni döntetlennel nem foglalkozik.

„Ezeket már mind magunk mögött hagytuk, és nem válik előnyünkre, ha azon siránkozunk, mi történt, vagy éppen mi nem történt meg velünk" – hangsúlyozta.

Az első csoportmérkőzésen nagyot hibázó kapust, David de Geát pedig nyilvánosan is támogatásáról biztosította.

„Senki sem szeret hibázni. De Gea a világ egyik legjobb kapusa, tudja kezelni a helyzetet. Mi pedig sok szeretetet adunk neki. Néha sikeres vagy, máskor sikertelen, ilyen a futball" – mondta Isco, aki kiemelte: a jó közösség jellemzője, hogy a tagjai segítséget nyújtanak egymásnak.

A B-csoport negyedik tagja a marokkói együttes, amellyel jövő hétfőn mérkőznek meg a spanyolok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik