Vb 2018: három svájci és egy veterán traktor

Vágólapra másolva!
2018.06.06. 13:30
null
Június 9-én, szombaton indul útnak a három barát (Fotó: Blick.ch)
Nagy kihívás és igazi őrület előtt áll három svájci férfi, aki úgy döntött, egy veterán traktorral elutazik Kalinyingrádba, hogy a helyszínen nézze meg a kedvencek június 22-i, Szerbia elleni csoportmérkőzését.

 

 

Az őrült ötlet egy esős novemberi éjszakán pattant ki Werner Zimmerman, Beat Studer és Josef Wyer fejéből, ők hárman nem akármilyen túrát terveztek maguknak a vb-re. A három kalandor szombaton, Küssnachtból egy csodálatos utazásra indul Kalinyingrádba, ahol Svájc június 22-én Szerbiával találkozik.

A kihívást azonban maga a jármű jelenti: egy helyreállított, veterán Bührer traktorral vágnak neki az útnak (az egykori legnagyobb svájci traktorgyártó cég még 1974-ben szűnt meg jogutód nélkül).

A három barát reméli, hogy a Gritli névre keresztelt jármű komolyabb probléma nélkül állja a sarat. A felújított jármű ugyan kiváló állapotban van, de 100 km-nél még nem vezettek vele többet.

(Fotó: Blick.ch)
(Fotó: Blick.ch)

 

„Napi öt-hat órát vezetünk, az 1800 km-es út összesen tizennégy napig tart. Úgy számoljuk, hogy óránként harminc kilométert tudunk megtenni” – nyilatkozta Beat Studer a svájci Blicknek. A német, az orosz és a lengyel sajtó már jelezte érdeklődést, és azt ígérik, különös figyelmet fordítanak rájuk az utazásuk során. A saját pénzből finanszírozott út egyben jótékonysági akció is, minden esetlegesen befolyt költséget (legyen az szponzori pénz vagy adomány) felajánlanak nemes célokra.

A tervek szerint a Szerbia elleni mérkőzés után azonnal hazaindulnak. „Hacsak nem nyerünk, akkor persze maradunk, és vasárnapig ünneplünk” – mondta Werner Zimmerman.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik