Vb 2018: Fontos a győzelem, de ez megmagyarázhatatlan – Santos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.20. 17:40
null
Fernando Santos a három pontnak örül, de csapata játékával elégedetlen (Fotó: AFP)
Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya nem volt elégedett csapatával, noha Portugália Cristiano Ronaldo találatával 1–0-ra legyőzte Marokkót a labdarúgó-világbajnokság B-csoportjának második fordulójában. 

 

„Természetesen fontos, hogy megszereztük a győzelmet. A csapat jól kezdett, de aztán elveszítettük az irányítást, rengeteg rossz passzunk és eladott labdánk volt, nem ment jól az összjáték. Ez megmagyarázhatatlan” – elégedetlenkedett Fernando Santos az SIC-nek.

„Úgy tűnik, hogy nem volt meg a kellő önbizalmunk, amikor nálunk volt a labda. Ez az, amin egészen biztosan javítanunk kell.”

Cristiano Ronaldo azt ecsetelte, mennyire fontos pontokat szereztek meg szerdán.

„A leglényegesebb, hogy nyertünk, és ezáltal jól állunk a csoportban. Marokkónak nagyon jó csapata van, jól játszott. Tisztában voltunk vele, hogy olyan együttes ellen kell pályára lépnünk, amely majd mindent megtesz és kiad magából, elvégre a kiesés ellen küzd. Készen álltunk a kihívásra. Ennek ellenére Marokkónak sikerült meglepnie minket, mert egészen a lefújásig óriási elánnal futballozott.”

„Nekünk ezzel a sikerrel négy pontunk van és kedvező a helyzetünk. A célunk a továbbjutás. Természetesen örülök neki, hogy góllal vettem ki a részem a sikerből, boldog vagyok. Csak a következő összecsapásra szabad koncentrálnunk, hogy azon is begyűjtsük a három pontot. Nincsenek elvárásaim. A cél az, hogy a továbbiakban is keményen dolgozzunk, aztán meglátjuk, mi lesz.”

Hervé Renard, a marokkóiak kapitánya a kiesés miatt csalódott volt, ám ezzel együtt büszke csapatára.

„A játékosaimnak és az összes szurkolónknak gratulálnom kell, mert fantasztikusak voltak” – értékelt röviden Renard a beIN Sportsnak, hozzátéve, hogy alakulata a hajrában véleménye szerint egy jogos büntetőt nem kapott meg (a 81. percben egy szöglet után Pepe kezére pattant a labda).

„Érdemes megnézni a portugálok hármas számú játékosát (Pepe – a szerző), hogy mi történt az említett esetnél, az mindent elmond.”

Mehdi Benatia, a marokkóiak csapatkapitánya is büszke az együttesre.

„Nagyon hajtott minket a vágy, hogy megmutassuk a szurkolóinknak: büszkék vagyunk. Úgy vélem, a teljes meccsen minőségi futballt játszottunk, s mindezt egy fiatal gárdával tettük az Európa-bajnok ellen, ez nem adatik meg mindenkinek. Hihetetlen büszkeséget érzek. Sokan kritizáltak minket, hogy nem érdemeljük meg, hogy itt legyünk a világbajnokságon, csak »elkényeztetett kölykök« vagyunk, mióta sikerült kvalifikálnunk magunkat, mi pedig szerettük volna megmutatni ezeknek az embereknek, hogy nincs igazuk és van szívünk. Ma ezt mindenki láthatta.”

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
PORTUGÁLIA–MAROKKÓ 1–0 (1–0)

Moszkva,
Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző. Vezette: Geiger (amerikai).
Portugália: Rui Patrício – Cédric, Pepe, José Fonte, Guerreiro – B. Silva (G. Martins, 59.), W. Carvalho, Moutinho (Adrien Silva, 89.), Joao Mário (B. Fernandes, 70.) – C. Ronaldo, G. Guedes. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Marokkó: Munir – Dirar, Benatia, Da Costa, Hakimi – el-Ahmadi (Fadzsr, 86.), Busszufa – N. Amrabat, Belhanda (Karszela, 75.), Zijes – Butaib (el-Kaabi, 69.). Szövetségi kapitány: Hervé Renard
Gólszerző: C. Ronaldo (4.)
Sárga lap: Adrien Silva (92.), ill. Benatia (40.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 2 1 1 4–3 +1 4
2. Irán 1 1 1–0 +1 3
3. Spanyolország 1 1 3–3 0 1
4. Marokkó 2 2 0–2 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik