Vb 2018: Ez csapat, nem egyéniségek csoportja – Martínez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.09. 20:16
null
Különleges lehetőség előtt áll a belga válogatott (<strong>Fotó</strong>: AFP)
Roberto Martínez szövetségi kapitány szerint különleges lehetőség előtt áll a belga labdarúgó-válogatott, amely nagyon keményen megdolgozott a franciák elleni világbajnoki elődöntőért, nemcsak az elmúlt két, hanem az elmúlt 15 évben.

„Ez csapat, nem pedig egyéniségek csoportja. Azért is különleges társaság, mert képes teljesen különböző játékrendszerben futballozni, amikor szükség van rá, így például mindössze három védővel, mint a Japán elleni nyolcaddöntő utolsó húsz percében, vagy a brazilok elleni negyeddöntőben” – méltatta együttesét a belgák spanyol szakvezetője.

A 44 éves szakember úgy vélte, nem lesz kontraproduktív, hogy a belgák mostani aranygenerációja és saját edzői karrierje csúcspontjának nevezte a nagy esélyes brazilok legyőzését, ugyanis szerinte a vb-elődöntő mindenki karrierjében egyedülálló lehetőség, így nincs megelégedettség.

„Amit elértünk, az segíteni fog minket a pályán a folytatásban. Fontos pontja volt edzői karrieremnek, mert nagyon sok elemet változtattunk meg a játékunkban arra a meccsre, ezért is voltam a szokottnál nyugtalanabb a kispadnál, pedig általában ülve élvezem a meccseket” – emlékezett vissza csapata előző találkozójára Martínez, aki megjegyezte, most is van megoldandó feladat előtte, mivel a védő Thomas Meunier eltiltás miatt nem léphet pályára.

Arra a kérdésre, hogy a francia Thierry Henry miben segíti a munkáját, úgy válaszolt, az edzői stábja 12 éve dolgozik együtt, de ami hiányzott, az a nemzetközi tapasztalat, s ez az, amit Henry adott nekik. Hozzátette, ő a tökéletes hiányzó darabka volt a stábjában, emellett persze a francia válogatott történetének legeredményesebb játékosa figyel a részletekre a napi munkában is.

Martínez újságírói kérdésekre két játékosáról külön is szót ejtett. Kevin De Bruynét modern játékmesternek nevezte, mivel szinte minden poszton bevethető, míg a sokat kritizált Marouane Fellainivel kapcsolatban úgy fogalmazott, igazi csapatjátékos és olyan elsöprő mentalitást jelenít meg a pályán, amely nagyon fontos együttese számára. Igazi csupaszív játékosnak titulálta, dicsérte győzni akarását és úgy vélte, technikailag is képzettebb, mint azt sokan gondolnák.

„Wilmots nagyszerű munkát végzett, de új edzőként mindig az a dolgod, hogy építsél arra, ami jó volt és tegyél hozzá valami újat” – reagált Martínez kollégája, Didier Deschamps azon kijelentésére, hogy két éve már egy nagyon jó csapatot vett át elődjétől.

A Manchester City 27 éves középpályása úgy vélte, Martínez azzal tette jobbá a belga válogatottat, hogy a csapat erősségeire épített, illetve a hét-nyolc éve együtt játszó futballistákkal elhitette, hogy képesek nyerni, ezáltal jobban is bíznak egymásban.

„Nem beszéltünk Henryval, hogy mi lesz. Lehet, énekli majd a La Marseillaise-t. De ez nem számít. Neki nehéz lesz, de jelenleg Belgiumnak dolgozik, ez a munkája, ilyen a futball” – beszélt De Bruyne a belga szakmai stáb francia tagjáról, majd klubedzőjéről is mesélt.

„Josep Guardiola sokat segített, hogy egyénileg jobb legyek, és hogy ezt a csapat javára fordítsam. A válogatottban viszont kicsit más a szerepköröm és más a játékunk is. De vannak közös pontok, például ugyanúgy támadófutballt játszunk és a földön tartjuk a labdát.”

De Bruyne arról is beszélt, hogy sok belga játékos képes eldönteni egy meccset, de hozzátette, ez Franciaországra is igaz, ami nem meglepő, mert egy csapatnak szüksége van egyéniségekre.

A francia–belga elődöntő kedden – magyar idő szerint – 20 órakor kezdődik Szentpéterváron.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik