Vb 2018: egyre több angol hisz a végső sikerben

Vágólapra másolva!
2018.07.10. 19:22
A legutóbbi felmérés szerint az angoloknak most már több mint a 40 százaléka hisz abban, hogy az angol válogatott megnyeri az oroszországi labdarúgó-világbajnokságot.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov 1424 angol felnőtt körében elvégzett, kedden ismertetett vizsgálata kimutatta, hogy Gareth Southgate csapatának minden várakozást felülmúló eddigi sikeres szereplése nyomán immár az angolok több mint kétharmada figyeli a vb-közvetítéseket.

Június végén még csak 49 százalékuk, a múlt hét elején 53 százalékuk, a múlt hét végén 59 százalékuk, e hét elején viszont már 68 százalékuk mondta azt, hogy nézi a meccseket.

Azoknak az aránya, akiket nem érdekel a világbajnokság, ugyanebben az időszakban 49 százalékról 30 százalékra csökkent.

A teljes mintán belül 10 százalékról 33 százalékra nőtt azoknak a tábora, akik igennel válaszoltak arra a kérdésre, hogy véleményük szerint az angol válogatott megnyeri-e a vb-t, és 63 százalékról 31 százalékra csökkent azoké, akik ezt nem tartják valószínűnek.

Azok körében viszont, akik most már rendszeresen nézik is a találkozókat, 43 százalék nyilatkozott úgy, hogy szerinte Anglia világbajnokként tér haza az oroszországi tornáról.

Anglia a vb szerdai elődöntőjében Horvátországgal mérkőzik.

Az angol labdarúgó-válogatott 28 éve nem jutott el idáig világbajnokságokon – legutóbb 1990-ben játszott elődöntőt, akkor végül a negyedik helyen zárt –, vb-t pedig egyszer nyert, 52 évvel ezelőtt, hazai környezetben, az 1966-os tornát ugyanis Angliában rendezték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik