Vb 2018: Egy világbajnoki döntőben ilyet befújni… – Dalic

Vágólapra másolva!
2018.07.15. 21:27
null
Zlatko Dalic gratulált Griezmannéknak, de a saját csapatára is nagyon büszke (Fotó: AFP)
Zlatko Dalic, a világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Franciaország jogtalan tizenegyest kapott ellenük a moszkvai döntőben, mégsem háborgott emiatt, a videobíró alkalmazását pedig összességében hasznosnak tartja.

 

– Két vitatható ítélet után kaptak gólt, különösen a büntető került sokba Horvátországnak. Mit gondol ezekről a bírói ítéletekről?
– Először is gratulálni szeretnék Franciaországnak a győzelemhez. Jól futballoztunk, irányítottuk a mérkőzést az első húsz percben, aztán jött az öngól. De felálltunk, ismét mezőnyfölénybe kerültünk, aztán jött az a bizonyos tizenegyes. Nem szoktam a játékvezetői ítéleteket minősíteni, de egy világbajnoki döntőben ilyet befújni… A torna során végig szerencsések voltunk, ma viszont nem állt mellettünk Fortuna. Most kicsit szomorúak vagyunk, ugyanakkor büszkék is.

– Ha a játékvezetői döntéseket nem is kommentálja, a videobíró bevezetéséről mi a véleménye?
– Ne vegyék úgy, hogy rosszat mondtam a bírókról. Tisztelem őket, elfogadom a döntéseiket. Tiszteletben tartjuk a videobírót is. Ha a javadra ítél, akkor örülsz neki, ha nem, akkor természetesen nem. Viszont jót tesz a futballnak, a sportág jövőjének.

– Horvátország a világbajnokság egyik legkisebb lélekszámú országaként jutott be a torna döntőjébe. Mit üzen a hasonló kis országoknak, hogyan lehetnek ilyen sikeresek?
– Kis ország nagy álmokkal – ez egy mondás Horvátországban. Ez nagyon jó üzenet. Ha keményen dolgozol, hiszel magadban, és minden a helyére kerül, elérhetsz nagy eredményeket. Álmodnod kell, ambiciózusnak lenni, és követni az álmokat. Egy nap talán valóra válik, sosem szabad feladni. Mindig hinned kell benne. Nagyszerűen játszottunk a világbajnokság alatt, ami mutatja az erőnket, és azt, hogy remek futballistáink vannak. Büszke vagyok rájuk egytől egyig.

– Folytatja a munkát a válogatott élén?
– Most kis pihenésre van szükségem, az elmúlt két hónapban nagyon sokat dolgoztunk. Remek játékosokkal dolgoztam együtt, boldog vagyok, hogy az edzőjük lehettem. Kell kis idő, hogy döntést hozzunk. Jelenleg csak az jár a fejemben, hogy biztonságban hazaérjünk, és pihenjünk kicsit. Nem volt elég energia, hogy a játékosok ismét vissza tudjanak jönni a mérkőzésbe. Ezen a világbajnokságon már többször álltunk fel hátrányból, most nem sikerült. Négy gólt kaptunk, márpedig ha négyet kapsz, nem számíthatsz jó eredményre.

– Mit mondott a játékosoknak a lefújás után?
– Azt, hogy nincs okuk csalódottnak lenniük, mindent megtettek, emelt fővel távozunk. Büszkék lehetnek a teljesítményükre. Ha valaki azt mondta volna a világbajnokság előtt, hogy döntőbe jutunk, azonnal aláírtuk volna. Ilyen a futball, nem szabad túl sokat szomorkodnunk.

– A vébé legjobbjának járó Aranylabdát Luka Modric kapta meg. Mit gondol róla?
– Nagyon örülünk, hogy Luka lett a torna legjobb játékosa, megérdemelte. Nagyszerűen játszott a teljes világbajnokság alatt.

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
DÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 4–2 (2–1)
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző. Vezette: Néstor Pitana (argentin)
Franciaország:
Lloris – Pavard, Varane, Umtiti, L. Hernández – Pogba, Kanté (Nzonzi, 55.), Matuidi (Tolisso, 73.) – Mbappé, Griezmann, Giroud (Fekir, 81.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Horvátország: Subasic – Vrsaljko, Lovren, Vida, Strinic (Pjaca, 82.) – Brozovic – Rebic (Kramaric, 71.), Modric, Rakitic, Perisic – Mandzukic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Gólszerző: Mandzukic (18. – öngól), Griezmann (38. – 11-esből), Pogba (59.), Mbappé (65.), ill. Perisic (28.), Mandzukic (69.)
Sárga lap: Kanté (27.), L. Hernández (41.), ill. Vrsaljko (92.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik