Vb 2018: Didier Deschamps dolgozhat a legdrágább kerettel

Vágólapra másolva!
2018.06.11. 17:04
null
A rangsor
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) a legújabb kutatásában megállapította, hogy a világbajnoki résztvevő válogatottak közül melyek a legértékesebbek. A rangsor élén a francia, majd az angol és a brazil válogatott áll, a végén pedig – nem meglepő módon – az a három válogatott, amelyik alig-alig ad játékosokat az öt legnagyobb ligába: Irán, Szaúd-Arábia és Panama.

Az értékelések egy olyan vélt vételi árral számol a játékosoknál, amelyet a legvalószínűbb jövőbeni vevő klub hajlandó és képes kifizetni az adott játékosért. A labdarúgók pályán mutatott teljesítménye mellett a jelenlegi klubjuk bizonyos értékeit, teljesítményét is bevették a svájci kutatók abba az algoritmusba, továbbá olyan adatokat is hozzászámolnak, mint például a játékos életkora, vagy a jövőben megkötendő új szerződés időtartama.

Mindezek alapján végül hosszas számolgatás után kiderült, hogy a CIES szerint a francia válogatott a legértékesebb a világbajnokságon szereplők közül: Didier Deschamps kerete 1410 millió eurót ér, utánuk az angolok 1386 millió euróval, majd a brazilok 1269 millió euró értékű kerettel – vagyis itt is, ott is túl az egymilliárd eurón! Több csapat nincs is ezen határ fölött, a negyedik spanyol keret értéke 965 millió, majd jön a legutóbbi világbajnokság két döntőse: előbb az ezüstérmes Argentína 925 millió euróval, majd a címvédő Németország 895 millió eurós értékű kerettel.

A rangsor végén a vb-újonc Panama 15 millió euró értékű kerettel, előtte Szaúd-Arábia 21 millió összértékkel áll a 40 milliós kerettel érkező Irán mögött.

Ami a játékosokat illeti: ahogy arról már beszámoltunk, a világbajnokságon szereplő játékosok közül Harry Kane a legdrágább, őt 201 millió euróra taksálta a CIES, majd Neymar jön 195 millió euróval, aztán Kylian Mbappé 187 millió euróval.

Néhány napja az átigazolási díjakban mértékadónak számító transfermarkt.de árait hasonlítottuk össze, a mintavétel pillanatában Spanyolország (1035 millió euró), Franciaország (1031 millió euró) és Brazília (950 millió euró) volt az első három sorrendje.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik