Vb 2018: Davor Suker elmondta, miért estek ki az esélyesek

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2018.07.03. 10:08
Az 1998-as, franciaországi labdarúgó-világbajnokság gólkirálya, Davor Suker, aki jelenleg a Horvát Labdarúgó-szövetség elnöke, megosztotta elméletét a focikedvelőkkel, hogy a végső győzelemre is esélyesnek tartott válogatottak – mint például a német, a spanyol vagy az argentin – miért estek ki már a csoportküzdelmek, illetve a nyolcaddöntő során, s miért nem voltak képesek jobb játékkal előrukkolni a világbajnokságon.

„Valami történik az esélyesekkel. Mindenki láthatja az argentinok, a spanyolok és a németek formáját, éppen ezért a Nemzetközi és az Európai Labdarúgó-szövetségben is harcolnunk kell azért, hogy csökkentsék a mérkőzések számát. Nagyon sok találkozó van, és még ott vannak a felkészülési mérkőzések, a Nemzetek Ligája… Tudom, hogy a televízió és a jogok fontosak, de muszáj csökkentenünk a mérkőzések számát" – mondta Suker, aki szerint két év múlva, az Európa-bajnokságon hasonló gondokkal kell majd megküzdeni.Suker, aki szerint két év múlva, az Európa-bajnokságon hasonló gondokkal kell majd megküzdeni.

„Lehet, hogy egy csapat majd Bakuban lép pályára, utána meg vissza kell térnie Münchenbe. Ennek a játékosok nem fognak örülni" – nyilatkozta az N1-nek a horvát szövetség elnöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik