Vb 2018: „Brazília ellen sem leszünk esélytelenek” – Szavo Milosevics

Vágólapra másolva!
2017.12.01. 18:01
null
A megbízott szerb kapitány, Mladen Krsztajics (jobbra) kezet fog Costa Rica-i és egyiptomi kollégáival, Óscar Ramírezzel, illetve Héctor Cúperrel (Fotó: AFP)
A szerb futballválogatott Brazíliával, a magyar válogatottal egy selejtezőcsoportban szerepelt Svájccal, valamint Costa Ricával került egy csoportba a jövő évi világbajnokság pénteki sorsolásán. Szavo Milosevics, a Szerb Labdarúgó-szövetség (FSS) alelnöke azt mondta, hogy elégedett, hiszen mindig jó egy olyan attraktív futballt képviselő együttessel játszani, mint az ötszörös világbajnok.

 

Részletesen itt olvashatnak a sorsolásról!

VB-ADATBANKUNK ITT!

„Be kell vallanom, elégedett vagyok. Egy világbajnokságon mindig jó dolog attraktív csapat ellen pályára lépni. Brazília mindenképpen ilyen együttes” – mondta Milosevics, aki hozzátette, ha a szerb válogatott a maximumot nyújtja, akkor megszerezheti a csoport második, továbbjutást jelentő helyét.

„Néhány évvel ezelőtt Brazília ellen felkészülési mérkőzésen jól játszottunk, úgyhogy ellene sem esélytelenként lépünk majd pályára” – nyilatkozta Milosevics, aki nem tudja, hogy a második hely sorsa Szerbia és Svájc között dől-e majd el.

„Nehéz erre válaszolni, mivel nem tudom, hogy Costa Rica milyen játékerőt képvisel. Úgy gondolom, mi és Svájc kicsit jobbak vagyunk, de ez csak a papírforma. Azonban azt is hiszem, hogy egy hajszállal Svájcnál is erősebbek vagyunk, de ezt meg kell mutatni a pályán is.”

A szerb labdarúgó-válogatottnak jelenleg nincs szövetségi kapitánya, a világbajnokságra való kijutás után a szövetség menesztette Szlavoljub Muszlint. A sorsoláson a megbízott kapitány, Mladen Krsztajics képviselte a csapatot – Milosevics azt kérte a sajtótól is, hogy legyenek türelemmel, nemsokára eldől, ki vezeti a válogatottat a világbajnokságon.

A szerb sajtó külön kiemelte, hogy még csak a csoportbeosztást sorsolták ki a 2018-as labdarúgó-világbajnokságon, ám Szerbia mindjárt történelmet is írt. Igaz, ehhez kellettek a brazilok is, ugyanis a két válogatott a világbajnokságok történetében ötödször méri össze erejét a csoportmérkőzések során.

A jövő évi tornán nem ez lesz az egyetlen párosítás, amely korábban már négy vb-n is összejött: a Szerbia–Brazília mérkőzés mellett az Argentína–Nigéria találkozó ugyancsak négyszer szerepelt a vb csoportmérkőzésein.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik