Vb 2018: az Evertonból jött a felállás, Lukaku magyarázott Hazard-éknak

Vágólapra másolva!
2018.07.07. 12:32
Roberto Martínez, a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya meglepőt húzott Brazília ellen, de bejött: a center Romelu Lukakut kitolta a jobb szélre, Kevin De Bruyne játszott visszavont centert. Lukaku a mérkőzés után elmagyarázta, hogy mivel az Evertonból ismerte ezt a felállást, ő magyarázta el társainak a mozgásokat.

„Az Evertonban játszottuk ezt a rendszert, amikor Martínez volt az edző, tehát én pontosan tudtam, mit kell csinálnom. Eden Hazard-nak és Kevin De Bruyne-nek én magyaráztam el, hová helyezkedjenek, hogyan és merre mozogjanak ebben a rendszerben. Egyszer elég volt elmondani, egyből felvették a fonalat. Tökéletes munkát végeztünk, a győzelmünk megérdemelt” – nyilatkozta Lukaku a mérkőzés után a vegyes zónában. A hatalmas termetű center kiválóan játszott a mérkőzésen, ezúttal gólpasszal segítette csapatát.„Az Evertonban játszottuk ezt a rendszert, amikor Martínez volt az edző, tehát én pontosan tudtam, mit kell csinálnom. Eden Hazard-nak és Kevin De Bruyne-nek én magyaráztam el, hová helyezkedjenek, hogyan és merre mozogjanak ebben a rendszerben. Egyszer elég volt elmondani, egyből felvették a fonalat. Tökéletes munkát végeztünk, a győzelmünk megérdemelt” – nyilatkozta Lukaku a mérkőzés után a vegyes zónában. A hatalmas termetű center kiválóan játszott a mérkőzésen, ezúttal gólpasszal segítette csapatát.

„Szerintem a legnagyobb erősségem az, hogy összetett labdarúgó vagyok, aki a játék sok elemében használható. Mindig megpróbálom a körülöttem futballozókat jobb játékossá tenni. Persze eközben annyi gólt akarok szerezni, amennyit csak lehetséges, annyi gólpasszt adni, amennyit csak lehetséges, és a csapatjátékban is sokat kell dolgoznom, szóval én is fontos láncszem lehetek” – magyarázta.

Martínez egy olyan felálláshoz nyúlt vissza, amelyet a 2013–2014-es bajnokságban alkalmazott az Evertonnál az Arsenal elleni, 3–0-ra megnyert mérkőzésen. Lukaku a jobb szélen játszott, centerben, a belga játékos szokott helyén Steven Naismith kapott lehetőséget.

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
BRAZÍLIA–BELGIUM 1–2 (0–2)
Kazany, Kazany Aréna, 42 873 néző. Vezette: Mazsics (szerb)
Brazília: Alisson – Fagner, Thiago Silva, Miranda, Marcelo – Paulinho (Renato Augusto, 73.), Fernandinho – Willian (Roberto Firmino, a szünetben), Philippe Coutinho, Neymar – Gabriel Jesus (Douglas Costa, 58.). Szövetségi kapitány: Tite
Belgium: Courtois – Alderweireld, Kompany, Vertonghen – Meunier, Fellaini, Witsel, Chadli (Vermaelen, 83.) – R. Lukaku (Tielemans, 87.), De Bruyne, E. Hazard. Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
Gólszerző: Renato Augusto (76.), ill. Fernandinho (13. – öngól), De Bruyne (31.)
Sárga lap: Fernandinho (85.), Fagner (90.), ill. Alderweireld (47.), Meunier (71.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik