Vb 2018: Az első húsz percben megroppanthattuk volna az ellenfelet – Renard

Vágólapra másolva!
2018.06.15. 20:23
null
Renard a döntetlennel is csalódott lett volna (Fotó: AFP)
Hiába játszott fölényben, és hagyott ki számtalan helyzetet a marokkói labdarúgó-válogatott, végül Irán egy ráadásban szerzett öngóllal 1–0-ra győzött a B-csoport első fordulójában. Hervé Renard, az afrikaiak szövetségi kapitánya nagyon csalódott, kollégája, Carlos Queiroz pedig csodálatos sikerről beszélt.

 

 

„Nagyon csalódott vagyok, a döntetlennel is az lettem volna. Rengeteg lehetőségünk volt, az első húsz percben meg kellett volna roppantanunk az ellenfelet. De technikai hibákat vétettünk és mindent kihagytunk. Gratulálok az ellenfélnek és edzőkollégámnak, mostantól a következő mérkőzésre koncentrálunk” – nyilatkozta Hervé Renard, a marokkóiak francia kapitánya.

Hozzátette, egy nagy tornát vereséggel kezdeni a legrosszabb forgatókönyv. „Három meccsünkből hátra van kettő, még reménykedhetünk. Összpontosítanunk kell, és megpróbálunk felállni. Ez az egyetlen dolog, amit most tehetünk.”

Az irániak portugál szakvezetője, Carlos Queiroz a maga hűvös módján arról beszélt, milyen hatalmas és csodálatos csatát vívtak meg sikerrel a játékosai.

„Tudtuk, hogy Marokkó erős, gyors, határozott játékkal próbálkozik majd, szerettünk volna mindent elkövetni, hogy mentálisan megtörjük őket. Ez volt a legfontosabb. Ellenfelünk nagyszerű futballistákból áll, de ők sem hitték, hogy meglephetjük őket. Fontos három pontot szereztünk, most pihenünk, és készülünk a spanyolok ellen” – mondta.

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG

B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAROKKÓ–IRÁN 0–1 (0–0)
Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion, 62 548 néző. Vezette: Cakir (török)
MAROKKÓ:
Munir – Hakimi, Benatia, Szaissz – N. Amrabat (Sz. Amrabat, 76.), Busszufa, el-Ahmadi, Harit (Da Costa, 82.) – Belhanda, el-Kaabi (Buhadduz, 77.), Zijes. Szövetségi kapitány: Hervé Renard
IRÁN: Beiranvand – Rezaeian, Csesmi, Puraligandzsi – Anszarifard, Ebrahimi (Hosszeini, 80.), Hadzsszafi, Sodzsaei (Taremi, 68.) – Dzsahanbahs (Goddosz, 85.), Azmun, Amiri. Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz
Gólszerző: Buhadduz (95. – öngól)
Sárga lap: el-Ahmadi (34.), ill. Sodzsaei (10.), Dzsahanbahs (48.), Anszarifard (92.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Irán 1 1 1–0 +1 3
2. Portugália 0 0–0 0 0
2. Spanyolország 0 0–0 0 0
4. Marokkó 1 1 0–1 –1 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik