Vb 2018: a negyeddöntőkben is emelkedett a gólátlag

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.08. 13:41
null
Eddig 157 gól esett a világbajnokságon (Fotó: AFP)
A pénteken és szombaton rendezett negyeddöntők során tovább emelkedett az oroszországi labdarúgó-világbajnokság gólátlaga, amely így alig marad el a négy évvel ezelőtti, brazíliai tornáétól.

A csoportkör 48 találkozója során 2.54 találat született mérkőzésenként, ez a nyolcaddöntők során 2.61-re emelkedett, míg a négy negyeddöntőn esett 11 góllal, amely 2.75-ös átlagot jelent, 2.62-re nőtt. Ez mindössze öt századdal marad el a 2014-es vb-től. Ugyanakkor a mostani szám jobb, mint a 2002-es, a 2006-os és 2010-es világbajnokságé.

A 11 város 12 stadionjában eddig 2 747 054 néző tekintette meg az összecsapásokat, ami 45 784-es átlagot jelent. Utóbbi szám csökkent a negyeddöntők során, de a hátralévő négy meccsen biztosan nő majd, mert azok a két legnagyobb létesítményben, a szentpéterváriban és a moszkvai Luzsnyikiben lesznek. Ez az átlag elmarad az elmúlt három vb nézőszámától, ami elsősorban az arénák befogadóképességével magyarázható.

Ami már biztos, hogy európai győztese lesz a vb-nek, ugyanis a legjobb nyolc között kiesett a két dél-amerikai gárda, Uruguay és Brazília, így 1934, 1966, 1982 és 2006 után ötödször fordul elő, hogy tisztán európai elődöntők lesznek.

A legtöbb gólt továbbra is Belgium szerezte tizennéggyel, azaz mérkőzésenként 2.8-szor eredményes. Bár a megelőző négy meccsén csak egy-egy gólt kapott Brazília és Uruguay, a negyeddöntőben a belgák, illetve a franciák is kétszer betaláltak a kapujukba, így a legkevesebb gólt (kettőt) a már korábban kiesett Dánia, Irán és Peru kapta. Uruguay búcsújával az is eldőlt, hogy kizárólag Belgium nyerheti meg a tornát százszázalékos teljesítménnyel. A másik három versenyben maradt csapat közül a franciák és a horvátok veretlenek, az angolok viszont egyszer már – a csoportkör utolsó fordulójában a belgáktól – kikaptak.

A 60 mérkőzésen összesen 28 büntetőt ítéltek a játékvezetők, s ennek éppen 75 százalékát, azaz 21-et értékesítettek, a negyeddöntőkben egy tizenegyes sem volt. Kiugróan magas az öngólok száma, mostanáig 11 született, a szombaton zárult negyeddöntős szakasz során azonban csak egy. Ugyanakkor a korábbi tornákhoz képest jóval kevesebb a piros lap, eddig mindössze négy futballistát állítottak ki, az előző négy meccsen pedig egyet sem. Az elmúlt öt vb-n mindig legalább tíz játékos kapott piros lapot, ebből négy esetben 17 felett volt a kiállítások száma.

Ami érdekességként még kiemelhető, hogy a második félidőben sokkal több gól születik: míg az első 45 percben 60-szor, addig a másodikban 95-ször rezdültek meg a hálók. A hosszabbításokban is sok találat esik, az első játékrész ráadásában ugyan csak három, de a másodikéban már 19.

Az oroszországi világbajnokság keddtől az elődöntőkkel folytatódik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik