Vb 2018: „A harmadik gól után sírni kezdtem” – jön az újabb német–brazil

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2018.03.27. 10:20
null
Hétszer pihent meg a labda a brazil kapuban azon a bizonyos 2014-es meccsen... (Fotó: AFP)
A négy évvel ezelőtti emlékezetes elődöntő óta először játszik egymással a két, világbajnoki címre is esélyes futballválogatott, Németország és Brazília.

 

A sebek sohasem gyógyulnak be teljesen, de a fájdalmat lehet enyhíteni. A 2014. július 8-i világbajnoki elődöntő a sikerekben gazdag brazil labdarúgás történetének egyik legsötétebb napjaként vonult be a sportág történetébe, csak azért nem írjuk, hogy a legsötétebbként, mert a szurkolóknak legalább ennyire fájdalmas az 1950-es vb-n Uruguay ellen 2:1-re, szintén hazai pályán elveszített sorsdöntő találkozó. Az volt a Maracanazo, míg a 2014-es elődöntő – szintén a stadion nevére utalva – Mineirazo néven vonult be a futballtörténelembe.

Mint ismert, csaknem négy évvel ezelőtt a későbbi győztes német válogatott egészen hihetetlen, 7–1-es csapást mért a sérült Neymar nélkül felálló házigazda brazil válogatottra. Fél óra elteltével 5–0 volt az állás, márpedig a selecao korábban sohasem kapott hét gólt egy mérkőzésen, és hat góllal is csak egyszer kapott ki – 1920-ban Uruguaytól. Írhatnánk, hogy az ötszörös világbajnok megalázó vereséget szenvedett, ám ezzel sem adnánk vissza igazán a brazil szurkolók feldolgozhatatlan szomorúságát.

És hogy miért fontos ez? Kedd este Berlinben a négy évvel ezelőtti meccs óta először játszik Brazília Németországgal, és bár néhány helyen előszeretettel harangozzák be revanslehetőségként a találkozót, ilyesmiről természetesen szó sincs. Egyrészt szinte elképzelhetetlen, hogy a vendégek 7–1-re nyerjenek a német fővárosban, ám még ha valamilyen csoda folytán mégis így alakulna, akkor sem lehetne összehasonlítani egy vb-elődöntőbeli kínos vereséget egy felkészülési találkozón kapott pofonnal.

JOBBAK LETTEK
Leroy Sané, a német válogatott szélsője:
„A braziloknál a futball spirituális jelenség, ezért érthető, hogy a mai napig érződik a hét egyes vereség hatása. A jelenlegi csapatuk jobb, mint a négy évvel ezelőtti, de még most is sok függ attól, hogy Neymar játszik-e vagy sem. Nem becsülhetjük le az ellenfelünket, a vébé egyik aranyesélyesével játszunk kedden.”

Neymar sérülés miatt ezúttal sem játszhat, sőt a dél-amerikaiak keretében csak négy olyan futballista – Marcelo, Fernandinho, Paulinho és Willian – található, aki pályára lépett a négy évvel ezelőtti összecsapáson. Jelentős átalakuláson ment keresztül a csapat, ám ennél sokkal fontosabb, hogy szemlátomást jóval erősebb is, mint néhány évvel ezelőtt. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak a válogatottat 2016 nyara óta irányító Titének, aki az eddigi tizennyolc meccséből csak a nagy vetélytárs Argentína elleni (0–1) felkészülési találkozót veszítette el, a vb-selejtezőkön pedig tizenkettőből tízet megnyert vele a zóna élén végző Brazília, amely néhány nappal ezelőtt Oroszországban aratott fölényes, 3–0-s győzelmet.

„A hét egyes vereséget lehetetlen kitörölni az emberek emlékezetéből, a mai napig téma Brazíliában, rossz szellemként kísért minket, és ehhez sajnos hozzá kell szoknunk – mondta az 56 éves szövetségi kapitány. – Emlékszem, Sao Paulóban néztem a meccset a feleségemmel, és a harmadik gól után sírni kezdtem. A németek szinte tökéletesen futballoztak, minden húzásuk bejött, ilyet még a videojátékokban sem látni. A seb azóta sem gyógyult be, de a berlini mérkőzés is része lehet ennek a folyamatnak. Először játszunk Németországgal a világbajnoki elődöntő óta, ezért érzelmi szempontból nagyon fontos nekünk a keddi találkozó. A lényeg, hogy mentálisan erősek legyünk, jól futballozzunk, és megvalósítsuk, amit előzetesen elterveztünk.”

Mivel Thomas Müller és Mesut Özil biztosan kihagyja a keddi erőpróbát, a németek keretében is kevés olyan labdarúgót találunk, aki pályára lépett Belo Horizontéban. Az egyikük Toni Kroos. A Real Madrid középpályása is tudja, hogy ez az összecsapás sok szempontból más lesz, mint a 2014-es.

„A jelenlegi brazil válogatott két szinttel feljebb van, mint a négy évvel ezelőtti – mondta a 28 éves világbajnok. – Sok jó játékosuk van, az utóbbi időszakban egységesen, jól futballoztak, és nem túlzás kijelenteni, hogy az egyik nagy esélyesei az oroszországi világbajnokságnak.”

Az lenne egyébként az igazán pikáns, ha a vb-n is összefutnának egymással – erre elméletileg már a nyolcaddöntőben sor kerülhet, feltéve, hogy valamelyikük nem nyeri meg a csoportját.

„Három vagy négy játékos ismét a kezdőben lehet a 2014-es csapatból. A brazilokat valószínűleg a visszavágás vágya is fűteni fogja, ám az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. A hét–egy már a múlté” – zárta a felvezetést Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya.

A 2014-ES VB-ELŐDÖNTŐ JEGYZŐKÖNYVE
Brazília–Németország 1–7 (0–5)
Belo Horizonte, Mineirao Stadion, 58 141 néző. Vezette: Marco Rodríguez (mexikói)
BRAZÍLIA:
Júlio César – Maicon, David Luiz, Dante, Marcelo – Fernandinho (Paulinho, a szünetben), Luiz Gustavo – Bernard, Oscar, Hulk (Ramires, a szünetben) – Fred (Willian, 70.). Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari
NÉMETORSZÁG:Neuer – Lahm, J. Boateng, Hummels (Mertesacker, a szünetben), Höwedes – Khedira (Draxler, 76.), Schweinsteiger – Özil, Kroos, Th. Müller – Klose (Schürrle, 58.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Gólszerző: Oscar (90.), ill. Th. Müller (11.), Klose (23.), Kroos (25., 26.), Khedira (29.), Schürrle (69., 79.)

VB-RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
20.45:
Németország–Brazília (Tv: Sport1)
További meccsek
14.20: Japán–Ukrajna
17.50: Oroszország–Franciaország
18.00: Irán–Algéria
19.00: Svájc–Panama
20.00: Egyiptom–Görögország
20.00: Dánia–Chile
20.00: Szenegál–Bosznia-Hercegovina
20.00: Tunézia–Costa Rica
20.30: Románia–Svédország
20.45:
Lengyelország–Dél-Korea
20.45: Belgium–Szaúd-Arábia
21.00: Nigéria–Szerbia
21.00: Anglia–Olaszország (Tv: Sport2)
21.00: Kolumbia–Ausztrália
21.00: Marokkó–Üzbegisztán
21.30: Spanyolország–Argentína (Tv: Digi Sport1)
szerda, 2.00: Izland–Peru
szerda, 4.00: Mexikó–Horvátország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik