Sime Vrsaljko az elődöntő után. Lesz mit kipihennie (Fotó: AFP)

 

„Azt mondtam a szünetben, hogy már le kellett volna zárnia az angoloknak ezt a mérkőzést, de nem sikerült nekik. Amikor az első félidőben jól ment Angliának a játék és könnyűnek tűnt a mérkőzés, akkor nem tudták megszerezni a második gólt. A horvát csapat óriási önbizalom-injekciót kapott az egyenlítő találattól, és ezt követően teljesen megváltozott a játék képe. A végére Horvátország megérdemelte a döntőbe jutást – lehetett ezt látni a lövésekből, a drámaian megváltozott labdabirtoklási mutatókból, abból, ahogy átvették a kontrollt a mérkőzés fölött. Az angol hiba már benne volt a mérkőzésben, és meg is jött a végén, Mario Mandzukic pedig kihasználta. Fantasztikus eredmény ez egy ilyen kis országtól, melynek a bajnoksága a gyengébb európai ligák közé tartozik. Szinte minden játékos légiós, mint ahogy én is, így talán a nemzethez tartozásukat is kicsit másképp élik meg, mint az otthon élők – döbbenetes érzés lehet nekik, hogy eljutottak a vb-döntőbe”kezdte elemzését Mourinho.

Mourinhót kicsit meglepte, hogy miután Kieran Trippier megsérült, és Marcus Rashford végezte el a szabadrúgásokat, az angolok továbbra is ragaszkodtak azokhoz a kombinációkhoz, amelyek a horvátok ellen nem működtek.

„Az angol csapat nagyon eredményes volt eddig a lágyan, Harry Maguire fejére felívelt labdákból, ám Maguire eddig az összes meccsén domináns volt a levegőben, most pedig Dejan Lovren személyében kapott egy ellenfelet, aki megakadályozta a labdák elfejelésében. Jöttek és jöttek ezek a lassú labdák, pedig Rashford egyik erénye, hogy gyorsan, keményen tudja beküldeni a labdákat szabadrúgásból, és mégsem próbálták ki ezt egyszer sem. Így Lovrennek volt ideje helyezkedni és felkészülni, Subasicnak volt ideje kijönni a labdákra” – vélekedett.

Mourinho szerint az angol válogatott előtt fényes jövő állhat, mert minden téren előnyére változott meg.

„Van okuk sírni, persze, hiszen nagyon közel volt a döntő. Ugyanakkor van okuk az optimizmusra is. A csapat az előző nagy tornákhoz képest sokat fejlődött, fiatal a keret átlagéletkora, szinte mindenki játszhat a következő világbajnokságon is, talán Ashley Young és Jamie Vardy kivételével. Ha az FA helyében lennék, mindenképpen ragaszkodnék Gareth Southgate és Steve Holland duójához, és megadnám nekik a lehetőséget, hogy még egy szinttel följebb lépjenek a csapattal együtt. Mindenki jogosan büszkeséggel térhet haza Angliába azzal a tudattal, hogy boldoggá és büszkévé tettek egy egész országot.”

A portugál szakember úgy véli, Franciaországnak extra előnyt jelenthet, hogy Horvátország több mint egymérkőzésnyi idővel többet játszott döntőbeli ellenfelénél, ráadásul a franciák egy nappal többet is pihenhetnek.

„Azt hiszem, a franciák isznak egyet a szobájukban arra, hogy a horvátok már megint hosszabbításos meccset játszottak. Ráadásul plusz egy napjuk van a regenerációra, többet pihenhetnek, és ezt a lebonyolítást nem érzem fairnek. Úgy gondolom, az biztosítana egyenlő feltételeket, ha mindkét elődöntőt ugyanazon a napon rendeznék meg” – mondta Mourinho, aki szerint egyértelműen Franciaország a döntő favoritja, de a horvát csapat teljesítménye bámulatos.

„Nagyon technikás, nagyon tehetséges csapat. A játékosok szinte kivétel nélkül már fiatalon légiósnak állnak. Gyakran Németország az első lépcsőfok, megtanulják a fegyelmet, kőkeményen dolgoznak. Ritkán ugranak egyből a topklubokhoz, végigjárják szépen, hosszan az utat a csúcsra.”