Tiki-takartatok megverni ilyen játékkal? – spanyol bukás és orosz felemelkedés

Mintha csak lefordították volna az orosz szövetségi kapitánynak, Sztanyiszlav Csercseszovnak az uruguayiaktól elszenvedett vereségük okait boncolgató cikkünket, mert a mester a 4–2–3–1-es felállásról 3–5–2-re váltott, megpróbálván uralom alá vonni a középpályát – és kihúzva ezzel a spanyolok hagyományos taktikája alól a kisszéket.

Ahogyan azt várni lehetett, a vb-n remeklő Mário Fernandes visszavette a helyét a jobb, a veterán Jurij Zsirkov meg a bal oldalon, és természetesen visszakerült a kezdőbe az is, aki a legjobban hiányzott: Alekszandr Golovin, a fő fazonszabász.

De nem karmesterként, hanem „hamis 11-esként” – vagy mint egykoron a Platinik, Maradonák, Zicók, Francescolik korában a klasszikus 10-esek, szabad szervezőként és támadóként. Csercseszov a nagyobb biztonság kedvéért feláldozta a házi gólkirályt, az uruk ellen emberhátrányba kerülve a pályáról lekapott Gyenyisz Cserisevet – ami már csak azért is meglepő, mert a Real Madrid-nevelés nagyon jól ismeri a spanyol taktikát és magukat a játékosokat is, a madridiak közül Nachóval például szoros barátságot ápolnak kölyökkoruk óta.

A szünetben szomorú mosollyal állapíthatta meg a szakember, hogy taktikája remekül bevált, helyzetbe csak egyszer került az ellenfél, Golovin annál inkább lőhetett volna egy gólt, pedig a spanyolok szintén nagy hangsúlyt fektettek a védekezésre – már csak azért is, mert finoman szólva sem a világbajnokság két legjobb formában lévő kapusa Igor Akinfejev és David De Gea.

Kifejezetten beszorult az első félidő végére Spanyolország, és meglett az eredménye a nagy orosz akaratnak – ezúttal nem a házigazdának kijáró szokásos gyanús büntető, hanem egy abszolút fölösleges Piqué-kezezés miatt rúghatott gólt Artyom Dzjuba – akinek a figyelmét viszont elkerülte legutóbbi elemzésünk, mert ismét felőrölte az erejét az eredménytelen mezőnyunkában, gyakorlatilag a pálya összes pontján megfordult, csak a tizenhatos előtt és azon belül elvétve...

Megjegyezzük azonban, az őserő ék a válogatottja eddigi kilenc vb-góljához négy kanadai ponttal járult hozzá, szovjetek/oroszok közül egy világbajnokságon nála több gólig csak Oleg Szalenko (1994, 6 találat) és Valentyin Ivanov (1962, 4) jutott.

Hogy minek szólt a fenti szakvezetői mosoly előtt a szomorkás jelző? Annak, hogy atizenegyesselcsakegyenlítettek az oroszok, lévén védelmük oszlopa, Szergej Ignasevics ritkán látható, vicces öngólt szerzett: miközben elszántan birkózott Sergio Ramosszal, borzasztóan csodálkozott, hogy az általa földre vitt kolléga mérgelődés, reklamálás helyett a hóna alól miért kiált vidáman Gol!-t: az orosz játékos vádlijáról a saját kapujába pattant a labda.

Sovány vigasz, amikor közel a 39-hez a világbajnokságok legidősebb öngólszerzője lesz az ember…

Szegény Ignasevics már az uruk elleni bukásban is ludas volt, emlékszünk még, amikor kitolta a sorfal széléről Cavanit és Cácerest, a felszabadult helyen pedig Suárez a kapuba lőtt. A szbornaja évek óta szenved a középső védőivel: Csercseszov még honosított is a kétszeres német válogatott, majd az ukránoknál (!) jelentkező Roman Neustädter és a volt német korosztályos válogatott Konstantin Rausch személyében, de a kijózanító pofonok után egy időre megmaradt a négy védőnél.

„Másrészt szomorú ez a jelenet, és mutatja az orosz foci bajait: Ignasevicsnek 38 évesen kell a védelem fejének lennie a hazai vb-n (mellette Ilja Kutyepov sem lesz új Oleg Kuznyecov vagy új Anatolij Gyemjanyenko), korábban a két honosított játékos mellett felvetődött az Ignasevicsnél nem sokkal fiatalabb Berezuckij-ikrek reaktiválása is” – írtuk korábban, és hogy bizony nem mindig (relatíve) vénnek való vidék a futball, azt jól mutatja Sergio Ramos és Piqué esete is, akik klubszinten még mindig a legfelső szintet képviselik, egy-egy jóval fiatalabb párral az oldalukon, de a 32 éves Ramos és 31 éves társa nagyon elfáradt a nyárra.

Ez is oka volt annak, hogy a spanyolok a portugáloktól kezdésnek hármat kaptak (több is lehetett volna), Marokkó ellen kétszer kapituláltak, csak Irán ellen úszták meg kapott gól nélkül – mert az ázsiaiak három ziccert is eltoltak, most pedig a hetedik, a kapujuk felületére menő lövésből beszedték a hatodik gólt!

Fernando Hierro nem hozott, nem hozhatott új hadrendet erre a világbajnokságra(igazából annak kellett volna leülnie a kispadra, aki elzavarta onnan Julen Lopeteguit), a jobbhátvéd azonban ezúttal Nacho, a két szűrő Busquets és Koke volt, a szokásos 4–2–3–1-es felállásban pedig a szervezkedés a David Silva, Isco, Marco Asensio hármas dolga volt, illetve többnyire csak lett volna. És igen: ezúttal a kispadra szorult Iniesta – aki 34 évesen szintén nem volt topformában ezen a nyáron.

Csercseszov a második félidőre felállást váltott, két cserével, gyakorlati 5–4–1-re állva át, és védekezésben a hátsó sor előtt, gyakorlatilag a tizenhatoson öt középpályás áthatolhatatlan falat húzott. Ilyenkor egy-egy zseniális villanás vagy egy átlövés segít, jól tudja ezt Hierro is, a kilátástalanul birkózó Costa helyére a leginkább szélsőként szereplő Iago Aspast vezényelte (hiába no, lejárt már a Raúlok, Fernando Morientesek, de még a Fernando Torresek kora is), és beállt természetesen Iniesta is, a halovány David Silva helyére – aki kilencedik vb-mérkőzésén sem szerzett kanadai pontot!

Lejöhetett volna Koke is, aki afféle spanyol Pirlo lett volna, ha a mélységből képes pontos passzokkal szolgálni társait, de előrefelé csapnivalóan dolgozott; Asensio egyszerűen megbújt a mezőnyben, Isco meg csak akkor tűnt fel, amikor teátrális kézmozdulatokkal kereste a bemozduló társakat a pályán.

Villanást végül is csak a fotósok produkáltak a rendes játékidőben, a korábbi Diego Costa-lehetőség után csupán egy veszélyes középtávoli lövést hoztak össze a spanyolok, Iniesta révén, az oroszok pedig gátlástalanul bekkeltek a kontralehetőségekre várva, csak éppen Cserisev és a Dzjubát váltó Szmolov hiába várt a pontos Golovin-passzokra.

Ez mindent elmond a spanyolokról: a rendes játékidő végére Sergio Ramos világbajnoki passzrekordot döntött

A hosszabbítás nagy taktikai okosságokat nem hozott, de jellemző a spanyolok formájára, hogy amíg várták elöl az első igazi Asensio-passzt, a tizenhatoson üresen maradt „Iago bácsi” elesett egy fűszálban, a szélre néző Isco meg néhány lépés után meghengergőzött a földön fekvő csatáron, végül a máskor bombalábú Asensio 17 méterről lágyan a kapus ölébe ívelte a labdát…

Hierro le is kapta Asensiót (nem a tíz körméről, csak a pályáról), a középcsatár Rodrigo Morenóra váltotta (a hosszabbításban lehet ugyebár negyediket is változtatni), bár sokan unokatestvérét, Thiago Alcántarát várták Koke helyére; Csercseszov a középpálya közepét frissítette a szervezni is tudó Jerohinnal, hátra kap végre egy épkézláb labdát a kiugrásra éhes Szmolov.

Ó, igen, legalább ennyi összejött: történelmi 1000 passz fölött a spanyolok a hosszabbítás szünetére

Az utolsó negyedórára Hierro megpróbálta azt, ami a tornán elsőre, a svédek ellen bejött Joachim Löwnek, azaz késlekedés nélkül a gázra lépett végre a csapata: a hamar ziccerbe kerülő, de az elrontó Moreno és Aspas csatárkodott, Carvajal karmesterkedett (és így került helyzetbe!), aláhúzva azt, amit már sokszor megjegyeztünk: az egycsatáros futballt megehetné végre a fene.

Négy tanulmány jutott az eszünkbe a hosszabbítás elején: az egyik szerint az ebben a szakaszban szerzett gólok egyharmadát cserejátékosok szerzik, a másik szerint az a csapat élvez előnyt a tizenegyespárbajban, amelyik elsőként rúg, a harmadik megjegyzi: ilyenkor a legjobb a legbiztosabb lábú rúgóval kezdeni, míg a negyedik kitér arra, hogy a felső sarkokba lőtt labdák mindig gólba torkollanak, de ha megfelelő erővel tart a szélekre a labda, az is biztos találat.

Nos, „aranygól” nem esett, Iniesta és Szmolov biztos lábbal kezdett, és mindent elmond a spanyolok idei vébéjéről, hogy a gyengélkedő (egy pocsékul végigjátszott meccs után még Marco van Basten vagy Roberto Baggio is rontott) Koke hibázott, majd a sorsdöntő rúgásra készülő Aspast megzavarta a renitens Ramos…

Igaz, ki más is nyerhetné az orosz rulettet, mint az oroszok!

E=M·C²? JÓ, JÓ, FIAM, DE SZERETNÉM LÁTNI A LEVEZETÉST IS!

Hatékonyak: az oroszok egyszer lőttek a kapu felületére hat kísérletből, a spanyolok kilencszer kényszerítették munkára Akinfejevet, 25 próbálkozásból.

Taktikai fegyelem: a két támadósor csak egyszer-egyszer futott lesre az egész mérkőzésen!

A spanyolok 74 százalékban birtokolták a labdát, 91 százalékos pontossággal passzoltak, ilyenkor régen mindig nyertek…

Így még érzékletesebb: az 1137 spanyol passzra 285 orosz átadás jutott.

A spanyolok 42, az oroszok 43 labdát szereztek az ellentől, de hét spanyol ütközésre 16 orosz jutott, a tisztázási arány 47:9 a házigazdának! No és tíz orosz blokkra ötödannyi spanyol jutott.

Passzjáték, spanyol módra: Ramos és Alba szervezkedik Isco és Koke mellett

Futottak még. Többet. A vesztes átlagban 13351 métert futott a mérkőzésen, a győztes 13195 métert.

Ezért bízott benne Hierro: Aspas korábbi tizenkét válogatott mérkőzésén 11 kanadai pontot termelt (eggyel több góllal).

De Gea igazi 1-es volt ezen a tornán: egyetlen egyet fogott meg a kapujára menő 11 lövésből/fejesből. Amióta mérik, 1966 óta, ez negatív vb-rekord!

Csak finoman: egy spanyol és két orosz sárga majdnem 130 perc alatt nem is rossz, öt (!) spanyol szabálytalanságra négyszer annyi jutott a másik oldalon.

A spanyolok a vb-ken négyből három tizenegyespárbajt elveszítettek, játékosként Hierro az 1996-os kontinenstornán rontott lövést az angolok ellen, első rúgóként!

A spanyol válogatott a vb-ken, ha BEK-et vagy BL-t nyert a Real Madrid. 1958: nem jutott ki, 1966: csoportkör, 1998: csoportkör, 2002: negyeddöntő, 2014: csoportkör, 2014: nyolcaddöntő.

Spanyolország, 2018: egy egygólos siker, Irán ellen, két iksz, egy vereség. Avagy a rendes játékidőben: egy siker, három döntetlen.

A spanyolokat mindig kiütötte az aktuális házigazda: 1934-ben az olaszok, 1950-ben a brazilok (itt a második csoportkörben ez a vereség vetett véget a továbbjutási reményeknek), 2002-ben Dél-Korea, 2018-ban Oroszország.

Vb-frász: mint említettük, David Silva kilenc vb-mérkőzésén nulla kanadai pontot hozott össze, egyébként 125 válogatottsága alatt 35 gólt és 27 gólpasszt jegyez.

Rutin: Andrés Iniesta, Gerard Piqué és Sergio Ramos már háromszor is eredményes volt a válogatottban az orosz rulettben.

1998 óta a mindenkori házigazda csak nyer a tizenegyespárbajokban.

Valami pezseg a válogatott szcénában, a 2006-os vb-győztes ki sem jutott Oroszhonba, a 2010-es bajnok balsorsát lásd fentebb, a 2014-ben diadalmaskodó németek a csoportkört sem élték túl (a Brazíliában döntőig jutó argentinok és a friss Európa-bajnok portugálok meg simán kipottyantak a legjobb tizenhat között), az utóbbi ötven évet tekintve már csak két világbajnok van versenyben, a brazilok és a franciák, de az ezüstérmesek közül is csak éppen ez a két gárda áll még – a titkos esélyessé előlépett, spanyolokat leckéztető horvátokat meg majdnem kiütötték a dánok!

Itt a rossz forma és a sorsdöntőnek ígérkező büntető viszonyát Luka Modric húzta alá, de a karmester dicséretére legyen mondva, a tizenegyespárbajban javítani tudott. Ahol a legjobb dán, Christian Eriksen kezdett – rontással. Csak a két kapust lehet dicsérni, mert nem volt jó a mérkőzés, talán éppen azért, mert a három legkreatívabb játékost kikapcsolta az ellenfél.

Ugyan szervezkedett a Modric, Rakitic tengely, de nem volt annyira terhelhető, mint korábban, és Eriksen sem vitte el egymaga a show-t.