Luis Suárez visszatért és legyilkolta Angliát – vb-videók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 06:42
Legalábbis az uruguayi El País ezzel a címlappal jelent meg a sérüléséből felépülő Luis Suárez 2014-es, győztes duplájának másnapján. Többek között erről, továbbá Pelé, Roberto Baggio és Wayne Rooney első vb-góljáról, valamint a magyar válogatott 1938-as döntőjéről is szót ejtünk, képet mutatunk világbajnoki öröknaptárunk június 19-i lapjáról szemezgetve.
2014: az angoloknak kettőt vágó Luis Suárez nem hallja, hogy elegen ünnepelnék (Fotó: AFP)
2014: az angoloknak kettőt vágó Luis Suárez nem hallja, hogy elegen ünnepelnék (Fotó: AFP)
2014: az angoloknak kettőt vágó Luis Suárez nem hallja, hogy elegen ünnepelnék (Fotó: AFP)
2014: az angoloknak kettőt vágó Luis Suárez nem hallja, hogy elegen ünnepelnék (Fotó: AFP)
2014: az angoloknak kettőt vágó Luis Suárez nem hallja, hogy elegen ünnepelnék (Fotó: AFP)

 

A Nemzeti Sport másnapi címlapja
A Nemzeti Sport másnapi címlapja

1938: MAGYARORSZÁG DÖNTŐT JÁTSZIK, DE VESZÍT

A Holland-Indián, Svájcon és Svédországon 13:1-es összesített gólaránnyal túljutó magyar válogatott története első világbajnoki döntőjén vehetett részt Párizsban. Nem Dietz Károly csapata volt az esélyes, és sajnos nem is sikerült borítani a papírformát.

Gino Colaussi a 6. percben megszerezte a vezetést a címvédő Olaszországnak, és bár Titkos Pál két perc múlva egyenlített, a 35. percre – Silvio Piola, valamint Colaussi második találata következtében – már két góllal elhúztak a magabiztosan futballozó olaszok. A 70. percben Sárosi György szépített, de Piolának erre is volt válasza. Vittorio Pozzo együttese megvédte világbajnoki címét. VIDEÓ ITT!

EGY HOSSZABB VIDEOÖSSZEÁLLÍTÁS A MIEINK 1938-AS VB-SZEREPLÉSÉRŐL ITT!

Az ugyanaznap megrendezett bronzmérkőzésen a brazilok 0:2-ről álltak fel a svédek ellen. A francia publikumot a torna heteiben ámulatba ejtő Leónidas kétszer is betalált, és hét góllal ő lett a világbajnokság gólkirálya. Brazília először adta a torna legeredményesebb játékosát.

VB 1938, FRANCIAORSZÁG – JÚNIUS 19.
A 3. HELYÉRT
BordeauxBrazília–Svédország4:2
DÖNTŐ
PárizsOlaszországMagyarország4:2

 

Az első vérbeli francia futballsztár a róla írott könyv címoldalán
Az első vérbeli francia futballsztár a róla írott könyv címoldalán

1954: FRANCIAORSZÁG MEGINT LEGYŐZI MEXIKÓT

Franciaország és Mexikó az első kiírás (1930) nyitó meccse után másodszor találkozott vb-döntőben, és ezt az 1954. június 19-i mérkőzést is a „kékek" nyerték meg. A győztes gólt az első világbajnokságán szereplő világklasszis, Raymond Kopa szerezte a 88. percben, míg a mexikóiak második találata Tomás Balcázar nevéhez fűződött – utóbbi nem más, mint a franciák 2010-es „elveszejtőjének", Javier Hernándeznek a nagyapja. VIDEÓ ITT!

A svájci torna csoportkörének második fordulójában rendezték meg a brazil–jugoszláv összecsapást, amely már a harmadik volt a két ország vb-történetében; a jugók először szereztek pontot. VIDEÓ ITT!

A 3. csoportból gólzáporral lépett tovább az uruguayi és az osztrák válogatott, és érdekesség, hogy aki e két csapatból a kapuba talált ezen a napon, többször is megtette: az uruguayi Carlos Borges (3), Júlio Abbadie (2) és Óscar Míguez (2) (VIDEÓ ITT!), valamint az osztrák Erich Probst (3) és Ernst Stojaspal (2) egyaránt kiváló formában célozta a kaput (VIDEÓ ITT!).

VB 1954, SVÁJC – JÚNIUS 19.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
GenfFranciaországMexikó3:2
LausanneBrazíliaJugoszlávia1:1, hosszabbítás után
BaselUruguaySkócia7:0
ZürichAusztriaCsehszlovákia5:0

 

Pelé egy korabeli címlapon
Pelé egy korabeli címlapon

1958: PELÉ MINDEN IDŐK LEGFIATALABB VB-GÓLSZERZŐJE LETT

A svédországi tornán a negyeddöntő négy mérkőzését rendezték meg június 19-én, és e nap máig fontos megállója a „globális futballjáratnak". Ezen a napon szerezte ugyanis első világbajnoki gólját a brazil futball legnagyobb egyénisége, Pelé. A későbbi háromszoros világbajnok, ekkor még csak 17 éves és 239 napos Fekete Gyöngyszem egy zseniális cselt követően döntötte el a mieinket kiejtő walesiek elleni mérkőzést. Ilyen fiatal góllövőt sem korábban, sem később nem köszöntöttek világbajnokságon – és erősen kétséges, hogy rekordját valaha is megdöntik. VIDEÓ ITT!

Ritka bravúrt mondhatott magáénak egy öreg motoros, a német Helmut Rahn is, aki – a magyarok elleni 1954-es berni finálét is beleszámítva – sorozatban az ötödik vb-döntős meccsén talált a kapuba, ráadásul az ezen a napon Sándor-szögből lőtt gólja továbbjutást ért a jugoszlávok ellen. VIDEÓ ITT!

Az északír kapuba kétszer betaláló francia Just Fontaine már hét gólnál járt ezen a vb-n. VIDEÓ ITT!

Bejutottak a legjobb négy közé a házigazda svédek is, akik a második félidőben kerekedtek a megelőző 16 meccséből mindössze egyet elveszítő Szovjetunió fölé; Kurt Hamrin fejjel, Arne Simonsson közeli belsőzéssel mattolta a kiszolgáltatott helyzetben lévő kapusóriást, Lev Jasint. VIDEÓ ITT!

VB 1958, SVÉDORSZÁG – JÚNIUS 19.
NEGYEDDÖNTŐ
StockholmSvédországSzovjetunió2:0
MalmöNSZKJugoszlávia1:0
NorrköpingFranciaországÉszak-Írország4:0
GöteborgBrazíliaWales1:0

 

Deyna a lengyel sportlap különszámának címoldalán
Deyna a lengyel sportlap különszámának címoldalán

1974: A LENGYELEKNEK HAITI-SPECIALISTÁJUK IS VAN: SZARMACH

A nyugat-németországi torna három június 19-i meccsén összesen nem született annyi gól, mint a negyediken, amelyen Lengyelország kiütötte Haitit. Andrzej Szarmach, a válogatottat kilenc évig szolgáló nagyszerű támadó ekkor érte el egyetlen mesterhármasát a nemzeti csapatban. Érdekesség, hogy néhány héttel korábban Lengyelország két felkészülési mérkőzésen is találkozott Haitival, és Szarmach mindkét találkozón a kapuba talált – összesen háromszor...

Amúgy a válogatottsági rekorder Grzegorz Lato sem kímélte a karibiakat, ő kétszer volt eredményes a müncheni meccsen, sőt fejelt egy gólt a korszak harmadik lengyel legendája, Kazimierz Deyna is.

A három kiválóság együttvéve 258 válogatott meccsel büszkélkedhet, Deyna a futballvilág nagy szomorúságára fiatalon, 41 évesen meghalt autóbalesetben 1989-ben. VIDEÓ ITT!

VB 1974, NSZK – JÚNIUS 19.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
DortmundHollandiaSvédország00
HannoverBulgáriaUruguay11
MünchenLengyelországHaiti70
StuttgartArgentínaOlaszország11

 

Wilfried Van Moer 1970-ben és 1982-ben
Wilfried Van Moer 1970-ben és 1982-ben

1982: APRÓCSKA, DE FONTOS BELGA SIKER EGY VETERÁNNAL

Nyolc évvel később Lato és Szarmach még tagja volt a lengyel keretnek, és mindketten pályára is léptek a második csoportmeccsen június 19-én, más kérdés, hogy nem bírtak az ügyeletes meglepetéscsapattal, Kamerunnal, így Lengyelország második fellépése is gól nélkül ért véget.

A Szovjetunió Új-Zéland legyőzésével feledtette a braziloktól elszenvedett vereséget – a válogatottsági rekorder Oleg Blohin ekkor szerezte első vb-gólját (VIDEÓ ITT!) –, míg a belgák nem rendeztek magyaros gólfesztivált Salvador ellen, beérték Ludo Coeck távolról lőtt góljával a mieink elleni sorsdöntő meccs előtt. Leírni is hátborzongató: az előbb említett Deynához hasonlóan Coeck is autóbaleset következtében hunyt el 1985-ben, még aktív játékos korában... VIDEÓ ITT!

Egy kuriózum a belgák háza tájáról: e napon csereként pályára lépett soraikban a 38. évében járó Wilfried Van Moer, aki szerepelt, sőt két gólt szerzett a két ország tizenkét évvel korábbi, 3:0-s belga győzelmet hozó mexikói vb-csoportmeccsén is.

VB 1982, SPANYOLORSZÁG – JÚNIUS 19.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
La CorunaLengyelországKamerun00
ElcheBelgiumSalvador10
MálagaSzovjetunióÚj-Zéland30

 

1990: IMMÁR ROBERTO BAGGIO IS A VB-GÓLSZERZŐK SORÁBAN

A házigazda Olaszország úgy állt ki a harmadik csoportmeccsére 1990. június 19-én Csehszlovákia ellen, hogy már biztos volt a továbbjutása, Azeglio Vicini talán ezért is állította be a csapatba az addig tartaléksorban tartott Roberto Baggiót. Nos, a 23 éves reménység nem okozott csalódást, Toto Schillaci szokásosnak mondható gólját követően szép szóló végén maga is letette a névjegyét a vb-n – kilencedik válogatott mérkőzésén a negyedik gólját szerezve, sokak szerint a torna legszebb gólját. Az ifjú ember benn is ragadt a kezdőben... VIDEÓ ITT!

A jugoszlávok a macedón Darko Pancsev (2), a horvát Robert Prosinecki és a veterán bosnyák középpályás, a később Bosznia-Hercegovina szövetségi kapitányaként vb-n járó Safet Susic góljával tették biztossá továbbjutásukat (VIDEÓ ITT!),míg az NSZK–Kolumbia meccs úgy lett 1–1, hogy a 88. percben még 0–0-ra állt. Aztán Pierre Littbarski vezetést szerzett a már páholyban lévő, a kilencven perc során nem nagyon erőlködő németeknek, majd következett Freddie Rincón, aki a loboncos Carlos Valderrama zseniális passzából továbblőtte Kolumbiát is. VIDEÓ ITT!

VB 1990, OLASZORSZÁG – JÚNIUS 19.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
RómaOlaszországCsehszlovákia20
FirenzeAusztriaEgyesült Államok21
MilánóNSZKKolumbia11
BolognaJugoszláviaArab Emírségek41

 


1994: NORVÉGIA ÚJ FEJEZETET ÍR FUTBALLTÖRTÉNELMÉBE

Belgium a négy évvel korábbi tornán is eredményes Marc Degryse fejesével legyőzte Marokkót (VIDEÓ ITT!), míg Svédország Martin Dahlin 75. percbeli góljával pontot mentett Kamerun ellen (a csereként beálló Henrik Larssonnak ez volt 13 vb-fellépése közül az első, VIDEÓ ITT!).

A nap igazi nyertese a Mexikó ellen pályára lépő Norvégia volt. Az északiak történetük első világbajnoki győzelmét aratták Kjetil Rekdal lövése révén – jegyezzük meg, Puhl Sándor játékvezetése mellett. VIDEÓ ITT!

VB 1994, EGYESÜLT ÁLLAMOK – JÚNIUS 19.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Los AngelesKamerunSvédország22
WashingtonNorvégiaMexikó10
OrlandoBelgiumMarokkó10

 

1998: NIGÉRIA ÚJRA CSOPORTELSŐKÉNT JUT TOVÁBB

Csupán egy gól született a franciaországi világbajnokság június 19-i játéknapján, de annak jelentős következményei voltak. Victor Ikpeba közelről lőtt gólja, illetve a győzelem révén Nigéria – az utolsó csoportmeccstől függetlenül – első helyen jutott tovább a kvartettjéből, továbbá valószínűvé vált, hogy az előző vb-n elődöntőt játszó, Hriszto Sztoicskovot a soraiban tudó Bulgária – többek között aranylabdás játékosa ziccerrontása következtében – kiesik. VIDEÓ ITT!

VB 1998, FRANCIAORSZÁG – JÚNIUS 19.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
PárizsNigériaBulgária10
Saint-ÉtienneSpanyolországParaguay00

2006: RAÚL ÉS TORRES FELTÁMASZTJA SPANYOLORSZÁGOT

2006-ban ezen a napon Tunézia Mnari góljával több mint egy órán át vezetett Luis Aragonés spanyolválogatottja ellen, mígnem a hajrá kezdetén Raúl lesipuskás góllal kiegyenlített, majd Fernando Torres a kapust kicselezve, később pedig egy büntetőt értékesítve összeroppantotta az észak-afrikaiakat.

Nem számítva a San Marino elleni 2005-ös hazai vb-selejtezőt, ez volt az egyetlen alkalom, hogy egy válogatott mérkőzésen Raúl és Fernando Torres is a kapuba talált. S ki gondolta volna, hogy Raúlnak, a selección akkori gólrekorderének – akit azóta David Villa jócskán megelőzött – ez a bizonyos bebrusztolt 44. gólja lesz az utolsó, amelyet válogatott mezben szerez. VIDEÓ ITT!

A spanyolok által az első körben tönkrevert Ukrajna kiheverni látszott a sokkot, és simán abszolválta története első vb-győzelmét. A pályafutása csúcsán túljutó két ukrán csatárklasszis számára mindörökre különleges marad ez a nap: Andrij Sevcsenko és Szerhij Rebrov egyaránt a szaúdiak ellen szerezte meg élete első vb-gólját. VIDEÓ ITT!

Az 1982-ben még szovjet góllövőként felbukkanó legenda, Oleg Blohin már Ukrajna szövetségi kapitányaként vett részt a németországi tornán.

Svájc a meccs emberének megválasztott Alexander Frei és Tranquillo Barnetta góljával győzte le Togót, és a franciák ellen megszerzett pontot is figyelembe véve igen jó pozícióba került. VIDEÓ ITT!

2006-ban Torres (balra) kétszer, Raúl (jobbra) egyszer talált be a tunéziai kapuba (Fotó: Action Images)
2006-ban Torres (balra) kétszer, Raúl (jobbra) egyszer talált be a tunéziai kapuba (Fotó: Action Images)

 

VB 2006, NÉMETORSZÁG – JÚNIUS 19.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
DortmundSvájcTogo20
HamburgUkrajnaSzaúd-Arábia40
StuttgartSpanyolországTunézia31

 

A dán Politiken címlapján az egyenlítő gól
A dán Politiken címlapján az egyenlítő gól

2010: AFRIKA ELSŐ KIESŐJE EGY AFRIKAI CSAPAT

Wesley Sneijder távoli lövésével Hollandia nemcsak legyűrte a nagyon fegyelmezett Japánt, de egyben a továbbjutást is kiharcolta. VIDEÓ ITT!

Az E-csoport másik mérkőzésén a sors – Dennis Rommedahl alakját öltve – megnevezte az afrikai világbajnokság első kiesőjét: Kamerun. Samuel Eto'o nyolc év után hiába szerzett újra vb-gólt, kihasználva egy súlyos védelmi hibát, Nicklas Bendtner még az első félidőben egyenlített, majd a második játékrészben – tengernyi kihagyott kameruni helyzetet „megtorolva" – Rommedahl belőtte a dánok győztes gólját. VIDEÓ ITT!

Ez nem Afrika napja volt – e megállapítással a ghánaiak is egyetértettek, noha ők nem kaptak ki, csupán elszalasztottak egy remek győzelmi esélyt. Az eltiltott Tim Cahill nélkül kiálló ausztrálok Brett Holman révén gyorsan előnyt szereztek, csakhogy Harry Kewell kezezése nemcsak tizenegyest és ghánai gólt, hanem kiállítást is eredményezett a 24. percben – nos, ez volt az a nagy lehetőség, amit a hátralévő másfél félidőben a ghánaiak képtelenek voltak kihasználni.

VB 2010, DÉL-AFRIKA – JÚNIUS 19.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
RustenburgGhána–Ausztrália1–1
DurbanHollandia–Japán1–0
Tshwane/PretoriaDánia–Kamerun2–1

 

Az El País másnapi címoldala
Az El País másnapi címoldala

2014: SUÁREZ KÉTSZER INT BÚCSÚT ANGLIÁNAK

Óscar Tabárez öt helyen változtatott az uruguayi csapaton a Costa Ricától elszenvedett váratlan vereség után. Anglia ellen például végre pályára küldhette a májusban térdműtéten áteső Luis Suárezt, és ez döntőnek bizonyult: a támadó két góljával eldöntötte a mérkőzést, a duplával mintegy személyesen is elköszönve Angliától – három hét múlva a Liverpoolból a Barcelonába igazolt. A következő brazíliai játéknapon kiderült, hogy ez a vereség megalapozta az angol futball történetének legkorábbi vb-búcsúját. VIDEÓ ITT!

Az angolok számára még valamiről emlékezetes ez a nap: Wayne Rooney ekkor szerezte élete egyetlen vb-gólját. Három évvel később angol gólrekorderként (53) és a nemzeti csapatban legtöbbször (119) pályára lépő mezőnyjátékosként búcsúzott el a válogatottól.

Ugyanezen a brazíliai játéknapon a görögök – dacára a 38. perctől fennálló emberhátrányuknak – hetedik nekifutásra végre megúsztak egy vb-mérkőzést kapott gól nélkül, míg James Rodríguez góllal és gólpasszal gondoskodott Kolumbia továbbjutásáról az elefántcsontpartiak elleni meccsen. VIDEÓ ITT!

VB 2014, BRAZÍLIA – JÚNIUS 19.
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
BrazíliavárosKolumbia–Elefántcsontpart2–1
NatalJapán–Görögország0–0
Sao PauloUruguay–Anglia2–1

2018: JAPÁN LEGYŐZI KOLUMBIÁT, EZZEL TÖRTÉNELMET ÍR

Japán történelmi győzelmet ünnepelt
Japán történelmi győzelmet ünnepelt

Katasztrofálisan kezdődött a világbajnokság Kolumbia számára: Carlos Sánchez 2:56-nál piros lapot kapott (ez volt a világbajnokságok történetének második legkorábbi kiállítása), ráadásul a kezezése miatt befújt büntetőből Kagava Sindzsi belőtte Japán vezető gólját. A dél-amerikaiak kínkeservesen talpra álltak, Juan Quintero ravasz, a felugró sorfal alatt ellőtt szabadrúgásával egyenlítettek, de Oszako Juja 73. percbeli fejese beteljesítette a sorsukat. Japán először nyert vb-meccset európai földön, és az első ázsiai válogatott lett, amely legyőzött egy dél-amerikait világbajnokságon (az előző 17 párosításban ez a földrész egyik csapatának sem sikerült). VIDEÓ ITT!

Használható a katasztrofális jelző a lengyelek rajtjára is: egy megpattanó lövéssel (Thiago Cionek a vb-történelem első lengyel öngólosa) és egy hatalmas védelmi hiba után kapott góllal kikaptak Szenegáltól. A lengyelek dühöngtek a második gól miatt, hiszen amikor Grzegorz Krychowiak megpróbálta hazaadni a labdát, nem észlelte, hogy az oldalvonalon túl ápolt Mbaye Niang éppen engedélyt kapott a visszatérésre – és aztán a hálóig robogott az ajándékba kapott labdával. A 2002-es világbajnokság nagy menetelése óta először résztvevő Szenegál győzelemmel tért vissza a vb színpadára. VIDEÓ ITT!

Egyiptomnak második nekifutásra sem sikerült a pontszerzés, noha ezúttal már ott volt a kezdőcsapatban a vállát fájlaló Mohamed Szalah, sőt kiharcolt és be is lőtt egy tizenegyest. Csakhogy az oroszok már hárommal vezettek akkor – a második félidő elején 15 perc alatt találtak be háromszor –, és a végén nem azon örvendeztek a statisztikusok, hogy megszületett Szalah karrierjének első vb-gólja, hanem hogy egy házigazda válogatott két meccs után először áll ilyen kiváló gólkülönbséggel (8–1). Nem mellékesen a szbornaja jutott be elsőként a legjobb 16 közé. VIDEÓ ITT!

VB 2018, OROSZORSZÁG – JÚNIUS 19.
CSOPORTMÉRKŐZÉS
SzentpétervárOroszország–Egyiptom3–1
SzaranszkKolumbia–Japán1–2
Moszkva (Szpartak)Lengyelország–Szenegál1–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik