Piqué benne látja a Barca új jobbhátvédjét – a vb felfedezettjei lehetnek

Vágólapra másolva!
2018.06.14. 08:45
Elérkezett a várva várt nap, Oroszországban megkezdődik a 2018-as labdarúgó-világbajnokság. Melyik válogatott ér fel a csúcsra? Brazília, Spanyolország, esetleg a címvédő Németország? Ki lesz a torna sztárja? Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, Neymar vagy Mohamed Szalah? A közvéleményt elsősorban ezek a kérdések foglalkoztatják. Alábbi írásunkban – szubjektív alapon – összegyűjtöttük azokat a többnyire fiatal futballistákat, akik még nem tekinthetők sztároknak, ezért a 2018-as vb jelentheti számukra az áttörést. Az NSO tízes listája!

1. BENJAMIN PAVARD (FRANCIAORSZÁG) 1. BENJAMIN PAVARD (FRANCIAORSZÁG)

Hogyan kerülhetett be a szinte minden poszton két világklasszis futballistát felvonultató francia válogatott keretébe egy olyan labdarúgó, akiről eddig keveset hallottunk? A 22 éves Benjamin Pavard a VfB Stuttgart belső védőként is bevethető jobbhátvédje, a mögöttünk hagyott szezonban csapata összes Bundesliga-meccsét végigjátszotta (!), ezt rajta kívül még három mezőnyjátékos (Matthias Ginter, Christian Günter és Naldo) mondhatja el magáról a német élvonalbeli bajnokságban.

Két évvel ezelőtt az akkor a német másodosztályra készülő sváb együttes ötmillió eurót fizetett érte a Lille-nek, jelenlegi értéke a Transfermarkt szerint 30 millió euró körül mozog. Pavard 2017 novemberében debütált a francia válogatottban, amelyben eddig hatszor lépett pályára. A Bild június elején arról írt, hogy az Arsenal komolyan érdeklődik iránta, de Michael Reschke, a Stuttgart sportigazgatója márciusban azt mondta, hogy Pavard-tól ezen a nyáron semmi pénzért, még a már emlegetett 30 millió euróért sem válnak meg.

Benjamin Pavard (fehérben) egyetlen percet sem hagyott ki a Bundesliga legutóbbi idényében (Fotók: AFP)
Benjamin Pavard (fehérben) egyetlen percet sem hagyott ki a Bundesliga legutóbbi idényében (Fotók: AFP)

2. ÁLVARO ODRIOZOLA (SPANYOLORSZÁG)

A Real Sociedad feltörekvő jobbhátvédje, Álvaro Odriozola kapcsán az utóbbi hetekben a leggyakrabban elhangzott kérdés az, hogy a Real Madrid leendő vezetőedzője, a világbajnokság előtt két nappal menesztett Julen Lopetegui miért nem Sergi Robertót, az FC Barcelona játékosát válogatta be a világbajnoki keretbe. Vélhetően azért, mert vérbeli jobbhátvédre volt szüksége, nem olyan futballistára, aki bár kétségkívül klasszissá nőtte ki magát ezen a poszton, az eredeti pozícióját tekintve középpályás.

A 22 esztendős Odriozola a Real Sociedad saját nevelésű labdarúgója, a 2017–2018-as idényben 35 spanyol bajnoki meccsen négy gólpasszt adott. A La Ligában még nem szerzett gólt – igaz, nem is ez az elsődleges feladata –, a spanyol válogatottban viszont már igen, harmadik fellépésén, a Svájc elleni felkészülési mérkőzésen talált be (1–1).

Szerződése 2022 nyaráig érvényes a Sociedadnál, értékét 25 millió euróra becsülik. A szezon során lehetett arról hallani, hogy Gerard Piqué benne látja a Barca következő jobbhátvédjét, Lionel Messi viszont a továbbiakban is Sergi Robertót preferálná.

Ha Dani Carvajal combsérülése nem jön rendbe a portugálok elleni csoportmérkőzésig, akkor Odriozola rögtön az Európa-bajnoki címvédő ellen bizonyíthatja, hogy megérett a legnehezebb feladatokra.

Álvaro Odriozola (vörösben) majdani eladásából sok pénzt remélhet a Real Sociedad
Álvaro Odriozola (vörösben) majdani eladásából sok pénzt remélhet a Real Sociedad

3. SZERGEJ MILINKOVICS-SZAVICS (SZERBIA)

Az imént említett két futballistával ellentétben Szergej Milinkovics-Szavics várhatóan alapembere lesz hazája nemzeti csapatának, a szerb válogatottnak, melynek tagjaként korosztályos szinten 2013-ban megnyerte az U19-es Európa-bajnokságot, valamint 2015-ben az U20-as vb-t. A Lazio 23 éves, úgynevezett box-to-box középpályását a szakemberek Zinédine Zidane-hoz és Yaya Touréhoz hasonlítják, mert elődeihez hasonlóan futballjával nagyszerűen kapcsolja össze a támadójátékot a védekezéssel. Nagyon jól alkalmazza a fizikai fölényét (191 centiméter magas), a tizenhatoson belül gyakran teremt gólhelyzeteket csapattársainak.

A szerb válogatott előző szövetségi kapitánya, Szlavoljub Muszlin nem kedvelte, nem fért bele a taktikai elképzeléseibe, Mladen Krsztajicsnál viszont már bérelt helye van a nemzeti csapatban, amelyben eddig négyszer kapott lehetőséget.

Milinkovics-Szavics a legutóbbi szezonban 48 tétmérkőzésen 14 góllal és kilenc gólpasszal segítette a Laziót, ennek köszönhetően felkerült a Manchester United és állítólag a Real Madrid kívánságlistájára is. Hogy az angol és a spanyol gigász valóban hajlandó-e kifizetni azt a 140 millió eurót, amiről a nemzetközi sportsajtó ír, nem tudni, de az figyelemre méltó, hogy a Transfermarkt szerint 90 millió eurót ér.

Szergej Milinkovics-Szavics vételára a 100 millió eurót is meghaladhatja
Szergej Milinkovics-Szavics vételára a 100 millió eurót is meghaladhatja

4. SZARDAR AZMUN (IRÁN)

Messi és Ibrahimovic egy személyben. Hazájában így látják Szardar Azmunt, akinek a cselezőkészségét az ötszörös aranylabdás argentinéhoz, míg fejjátékát a svéd klassziséhoz hasonlítják. A 23 éves támadó 2017 júniusában tért vissza a Rubin Kazanyhoz, miután két évet lehúzott az FK Rosztovnál, ám az orosz bajnokság legutóbbi kiírásában nem tudott igazán kiemelkedőt nyújtani: a 26 meccsen elért öt góljánál és öt gólpasszánál láttak már jobbat a Premjer-Ligában.

A válogatottban viszont nagyon él. Eddigi 33 fellépésén 23 gólt szerzett, míg a 2018-as világbajnokság ázsiai selejtezői során 14 mérkőzésen 11-szer talált be. 2016 januárjában szóba hozták a Liverpoollal, de végül meghiúsult a klubváltása.

Azmun előtt talán az idei vb az utolsó lehetőség, hogy kitörjön a tehetség szerepéből, és elinduljon felfelé a pályafutása, ugyanakkor nem könnyíti meg a helyzetét, hogy az irániak Spanyolországgal és Portugáliával kerültek egy csoportba…

Szardar Azmun számára az idei vb jó lehetőség, hogy szintet lépjen
Szardar Azmun számára az idei vb jó lehetőség, hogy szintet lépjen

5. ISMAILA SARR (SZENEGÁL)

Ismaila Sarr ugyanazon a szenegáli akadémián (Génération Foot) kezdte pályafutását, mint a nála hat évvel idősebb Sadio Mané, aki az elmúlt két idényben alapemberré nőtte ki magát Liverpoolban. A 20 esztendős Sarr állítólag az FC Barcelona, a Borussia Dortmund és a Newcastle United közeledését is visszautasította, mielőtt 2017 nyarán elfogadta a Rennes ajánlatát, amely a hírek szerint 17 és 20 millió euró közötti összeget fizetett érte a Metznek.

Sarr tavaly szeptemberben, a nyolcadik francia bajnoki mérkőzésén súlyos ínsérülést szenvedett, ezért több mint három hónapig nem léphetett pályára, tavasszal azonban megcsillantotta a képességeit: öt góllal és öt gólpasszal fejezte be a szezont.

Ha Sarr olyan teljesítményt nyújt Oroszországban, amilyet elvárnak tőle, akkor a nyári átigazolási időszak második felében újabb sztárklubok jelentkezhetnek be a játékjogáért.

Ismaila Sarr (jobbra) ugyanazon a szenegáli akadémián kezdte a pályafutását, mint Sadio Mané
Ismaila Sarr (jobbra) ugyanazon a szenegáli akadémián kezdte a pályafutását, mint Sadio Mané
A VILÁGBAJNOKSÁG ÖT LEGFIATALABB JÁTÉKOSA
Játékos (ország) Születési dátum Klubja
1. Daniel Arzani (Ausztrália) 1999. január 4. Melbourne City
2. Kylian Mbappé (Franciaország) 1998. december 20. Paris Saint-Germain
3. Asraf Hakimi (Marokkó) 1998. november 4. Real Madrid
4. Francis Uzoho (Nigéria) 1998. október 28. Deportivo La Coruna
5. Trent Alexander-Arnold (Anglia) 1998. október 7. Liverpool

A világbajnokság legfiatalabb játékosát múlt szombaton személyesen is megismerhettük, amikor második válogatottbeli mérkőzésén bevette Dibusz Dénes kapuját, valamint Kádár Tamás öngólja előtt ragyogó mélységi passzal találta meg csapattársát. A 19 éves Daniel Arzani az ausztrál válogatott tagjaként vehet részt a vb-n, hazája bajnokságában a felnőttek között eddig kétszer volt eredményes.

6. HIRVING LOZANO (MEXIKÓ)

Két évvel ezelőtt szinte borítékolni lehetett, hogy az MU-ba szerződik, tavaly a Manchester City állt nagyon közel a megszerzéséhez, idén a PSV-vel lett bajnok – ez Hirving Lozano eddigi életútja, aki a Pachuca színeiben 2014 februárjában az első mexikói bajnoki mérkőzésén kevesebb mint öt perccel a becserélése után betalált.

A támadósor mindkét szélén és középen is bevethető tehetség apósa a riói olimpia idején azt mondta, hogy veje az ötkarikás játékok után a Manchester Unitedbe igazol, a szerződés véglegesítéséhez ugyanis már csak néhány részletet kell tisztázni. Ebből végül nem lett semmi. Tavaly nyáron az átigazolási hírekben megbízható Sky Sports számolt be arról, hogy a Manchester City áll nagyon közel a szerződtetéséhez. Ebből sem lett semmi.

Lozano végül nem esett el az európai szerződéstől, tavaly nyáron az eindhoveni PSV-nél kötött ki, amelyet 29 mérkőzésen jegyzett 17 góljával és 11 gólpasszával holland bajnoki címhez segített. A hírek szerint a topligás sztárklubok képviselői továbbra is árgus szemekkel figyelik a fejlődését. Tehetsége megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor nagyon forrófejű, amit jelez, hogy az Eredivisie-ben már kétszer is kiállították – mindkétszer a Heerenveen ellen –, így a Feyenoord elleni rangadókon nem játszhatott.

A mexikói válogatottban 28 fellépésén hét gól a mérlege, ebből kettőt Belgiumnak lőtt a két csapat tavaly novemberi felkészülési meccsén (3–3). Egyik sem volt csúnya.

Ha valakire, rá mindenképpen érdemes lesz odafigyelni.

7. ALEKSZANDR GOLOVIN (OROSZORSZÁG)

Az oroszok legnagyobb kincse és legfiatalabb tagja a világbajnoki keretben Alekszandr Golovin. A CSZKA Moszkva 22 éves támadó középpályását nem a góljai, hanem a technikai képzettsége miatt emlegetik az egyik legnagyobb orosz tehetségként. A gyerekkori példaképeinek Zidane-t és Alekszej Szmertyint megnevező futballista az Oroszország szibériai részén fekvő Kaltanban töltötte gyermekéveit, ahol akkoriban nem voltak jó minőségű futballpályák, ezért kipróbálta a futsalt, melynek köszönhetően nagyon jó barátságba került a labdával.

A szakemberek úgy vélik, a Premjer-Liga legutóbbi kiírásában 27 meccsen öt gólt és négy gólpasszt felmutató, az U17-es válogatottal 2013-ban Eb-t nyerő Golovin egy-két jó világbajnoki mérkőzéssel (csúnya szóval élve) „eladhatja” magát a piacon. Az angol sajtóban az elmúlt hetekben a Man. United, az Arsenal, a Chelsea, a Newcastle és a Monaco érdeklődéséről is lehetett hallani, míg a Corriere dello Sport és a Tuttosport a Juventusszal boronálta össze.

„Golovin? Több mint egy szimpla lehetőség” – mondta róla Beppe Marotta, a Juve vezérigazgatója.

A futballista értékét a Transfermarkt 18 millió euróra taksálja.

Alekszandr Golovin (pirosban) sok védő dolgát megnehezítette már
Alekszandr Golovin (pirosban) sok védő dolgát megnehezítette már

8. AMIN HARIT (MAROKKÓ)

„Az egyik ok, amiért érdemes megnézni a világbajnokságon a marokkóiak mérkőzéseit, hogy láthassuk Amin Haritot játszani” – véli a USA Today tulajdonában lévő The Big Lead című internetes honlap egyik szakírója. Az afrikai válogatott titkos fegyvereként emlegetett 20 éves játékmester Franciaországban született, 2015-től 2017-ig a francia korosztályos nemzeti csapatokat erősítette – sőt, a gallok sikerét hozó 2016-os U19-es Eb-n beválasztották a torna álomkeretébe –, ám felnőttként Marokkót választotta.

Haritért tavaly nyáron a Schalke nyolcmillió eurót fizetett a Nantes-nak, ami jó befektetésnek bizonyult, a futballista ugyanis első idényében 31 Bundesliga-meccsen három gólig és hét gólpasszig jutott. Mindezek mellett rengeteg kapu előtti szabadrúgást harcolt ki, mivel az ellenfelek védői gyakran csak szabálytalanul tudták megállítani. Értéke a Transfermarkt szerint már most eléri a 25 millió eurót.

Azt ugyanakkor fontos megjegyezni – és ez a marokkói válogatott tagjainak kvalitásait is jelzi –, hogy Hervé Renard szövetségi kapitány egyáltalán nem biztos, hogy kezdőként számol Harittal, aki a címeres mezben eddig hatszor lépett pályára, a selejtezők során például csak egy percet játszott.

Amin Haritra a szakemberek szerint fényes jövő vár
Amin Haritra a szakemberek szerint fényes jövő vár

9. MAXI GÓMEZ (URUGUAY)

Már a spanyol bajnoki visszapillantónkban is utaltunk rá, hogy az uruguayi szurkolóknak akkor sem kell kétségbe esniük, ha Luis Suáreztől vagy Edinson Cavanitól nem jönnek a gólok, mert a kispadon – Cristhian Stuani mellett – ott ül majd Maxi Gómez, aki a La Liga 2017–2018-as idényében 36 mérkőzésen 18 góllal és öt gólpasszal segítette a Celta Vigót, s bevette az FC Barcelona és a Real Madrid kapuját is.

A 21 éves csatárt a Celta tavaly nyáron négymillió euróért vásárolta meg a Defensor Sportingtól, jelenleg nagyjából 25 millió eurót ér. Úgy tudni, januárban a kínai Guoan csillagászati fizetéssel csábította, vigói bérének a tízszeresét kínálta neki, ám ő udvariasan visszautasította a lehetőséget.

Gómez a válogatottban 2017 végén debütált, eddigi öt mérkőzésén nem szerzett gólt. De ami késik…

Maxi Gómez a Camp Nouban szerzett gólját ünnepli
Maxi Gómez a Camp Nouban szerzett gólját ünnepli

10. CRISTIAN PAVÓN (ARGENTÍNA)

Az argentin válogatottban dúló konkurencia miatt megeshet, hogy egy percet sem láthatjuk majd a vb-n – elég csak Messire, Higuaínra, Dybalára, Di Maríára és Agüeróra gondolni –, de Cristian Pavón nevét érdemes megjegyezni. A Boca Juniors 22 éves támadója a hazai bajnokságban az eddigi 64 meccsén 17 gólt és 19 gólpasszt ért el, míg a legrangosabb dél-amerikai sorozatban, a Libertadores-kupában 16 mérkőzésen öt gólnál és nyolc asszisztnál jár. A felnőttválogatottban 2017 novemberében az oroszok ellen 1–0-ra megnyert meccsen debütált, beállását követően nyolc perccel gólpasszt adott Sergio Agüerónak.

„Abban a rendszerben, amit a kapitány játszatni szeretne, Pavónt a karakterisztikája nagyon fontos játékossá teheti a csapatban” – mondta róla Messi még tavaly.

A 167 centiméter magas (vagy inkább alacsony) futballistát állítólag már a Barca is megkörnyékezte, de az is lehet, hogy Ángel Di María példáját követve a Benficában kezdi meg európai karrierjét.

Ha Jorge Sampaoli nemcsak a sztárjaitól várja a csodát, hanem szeretné meglepni az ellenfeleket, akkor megfontolandó lenne számára bedobni Pavónt a mély vízbe.

Egyelőre talán csak Jorge Sampaoli tudja, hogy Cristian Pavón (jobbra) mennyi szerepet kap a vb-n
Egyelőre talán csak Jorge Sampaoli tudja, hogy Cristian Pavón (jobbra) mennyi szerepet kap a vb-n
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik