NÉHÁNY PERCRE SZÉLESRE NYÍLT A DÖNTŐ AJTAJA...

Joggal fogta a fejét Jesse Lingard a 35. percben, mert 16 méterről elengedett belsőzésében jóval több volt annál, mint hogy a labda csak simán a kapu mellé guruljon. A meccs lefújása után, a vereség tudatában nem véletlenül a Manchester United támadója volt az egyik legvigasztalhatatlanabb a „háromoroszlánosok” közül: Anglia az első félidőben néhány percen belül már a második nagy lehetőségét hagyta elúszni arra, hogy eldöntse a meccset. És akárcsak a 31. percben, a közvetlen közelről a kapufát eltaláló Harry Kane esetében, Lingard is csak önmagát hibáztathatta, hiszen vb-elődöntőben helyzetet ennél jobban nem nagyon lehet kidolgozni.

ANGOL SZAKIK ÍRTÁK/MONDTÁK

„Mintha egy gyönyörű festményt a szemeid láttára tépnének össze” – Daniel Taylor, Guardian

„Teljesen letaglózott a meccs, de ez a fiatal csapat mindent megadott. Ez hatalmas előrelépés, és a jövőben csak jobbak lesznek. Felemelt fejjel járhatnak, mert büszkévé tették az országunkat. Gratulálok Horvátországnak!” – Gary Lineker

„Gyomron vágott a mérkőzés, de pozitív érzések töltenek el, mert a csapat előrejutott. Fáj látni őket veszíteni, de a jobb csapat nyert, a tapasztaltabb és intelligensebb. A jó játékosaik a megfelelő döntéseket hozták a megfelelő időpontban” – Dion Dublin

„Ugyanazt érzem, amit 1990-ben. Úgy vélem, hogy irányításunk alatt volt a meccs, és meglepett az első horvát gól. Összességében mérföldkőként kell értékelnünk a vb-t, nagy a csalódás, de ne felejtsük, hogy még formálódik a csapat. Gareth letette itt az alapokat, ami kifizetődhet a jövőben. Amink nincs, az egy olyan középpályás, aki megnyitja az ellenfél védelmét” – John Motson, a BBC korábbi kommentátora

Utólag persze könnyű ítélkezni, de olyan lélektani pont volt ez, amikor jó eséllyel meg lehetett volna törni a horvátokat, hiszen a kezdeti hideg zuhany, jellemző kapkodás és idegeskedés után déli szomszédaink ekkor kezdték felvenni a fonalat, és Ivan Perisic vezérletével a félidő közepén először próbálták meg – többször is – célba venni Jordan Pickford kapuját.

Persze Southgate csapata előtt az esély a folytatásban is ott maradt, hiszen fordulás után Harry Kane, Raheem Sterling, majd Lingard előtt is adódott újra kisebb-nagyobb lehetőség, de Horvátország folyamatosan nőtt ellenfele fölé, Jordan Pickford kapujára a szünet után egyre több nyomás érkezett, miközben Anglia nem talált kaput. Horvátország jobban ragadta meg a lélektani lehetőségeket. És valójában a ténylegesen utolsó tizenöt percben Anglia már képtelen volt helyzetet kidolgozni, legfeljebb rögzített játékhelyzetek után volt benne, hogy talál egy gólt, ám ennek egy kivétellel (Marcus Rashford lágy szabadrúgása a végén, ami után véget ért a meccs) nem tudta megteremteni az előfeltételét, elővenni a fő fegyvert – a rögzített játékhelyzetet.

(TÚL) GYORSAN JÖTT, AMI MŰKÖDIK

A hatodik angol meccsre már a laikusok is megtanulhatták, hogy a kosárlabda- és amerikaifutball-figurákon szocializálódó Southgate-csapat ismét az állított labdák után lehet a leginkább veszélyes a kapura. Persze a szabadrúgás, amelyből Kieran Trippier megszerezte a vezetést, akkor is kecsegtető lett volna, ha a szigetországi gólok többsége – ezzel együtt szám szerint már kilenc – nem ilyen helyzetből születik korábban. Az angoloknak megszületett az első közvetlen szabadrúgásgólja is a vb-n, a tökéletes tekerés után ez volt a 13., ám a folytatásban a szám nem hozott szerencsét.

Pedig az angol meccsterv jól működött az elején, és megvoltak az „előfeltételek” is, hiszen jöttek a szögletek, szabadrúgások a horvát 16-sonál. Trippier élen járt a helyzetek kialakításában – természetesen ezek főként beadásokat jelentettek –, ám Raheem Sterling sprintjei is jobb játékkal jártak együtt a korábbihoz képest, Dele Alli passzai pedig rég ültek ennyire.

Ám ahogy a neves angol szakíró, Jonathan Wilson rámutatott, ha van olyan, hogy túl korán jön egy gól, akkor most ez történhetett.

„Azzal, hogy öt perc után megszerezte a vezetést, Anglia megidézte az 1996-os Eb szellemét, amikor Alan Shearer három perc jután vezetéshez juttatta a csapatot, hogy aztán Németország visszajöjjön, egyenlítsen, és végül nyerjen tizenegyesekkel. A végeredmény szomorúan hasonló volt” – konstatálta Wilson.

Anglia ezúttal sem tudott mit kezdeni az előnnyel, és a második félidőben ugyanúgy járt, mint Kolumbia ellen. Az ellenfél ezúttal azonban nemcsak kiegyenlített, hanem a maga javára is billentette a mérleg nyelvét. Méghozzá különösebben extra játék nélkül, inkább zakatolva, trappolva, kisajtolva a maradék energiákat is.

Az első párharc, amely kellett Horvátország vb-döntőjéhez: Perisic nyújtózik, Walker vetődik, a síp néma, a labda pedig a kapuban (Fotó: AFP)
És a második: Perisic Trippier fölé magasodik, majd belefejel a „vakvilágba”, és a labda a lehető legjobb helyen köt ki (Fotó: AFP)

AZ AKARAT, AMI FELÜLÍRJA AZ ERŐT

Horvátország nehezen melegedett bele a mérkőzésbe, az első szűk húsz percben három olyan labdaeladása is volt a „kockásoknak”, ami adott esetben egyszerű rutinpassznak tűnt, ám mindhárom alkalommal az oldalvonalon túlra került a labda. Ezzel együtt, ahogy az angolok egyre inkább tömörültek hátul – nem kevésszer már az első félidőben is ötös védelmi vonalat alkotta –, Zlatko Dalic csapata egyre többet birtokolta a labdát, és a 15. perctől a kilencvenedikig folyamatosan növelte labdabirtoklási fölényét. Anglia keze közül a második félidőben szépen-lassan kicsúszott a meccs.

Horvátországtól jöttek a távoli lövések, és menetrendszerűek voltak a – sikertelen – beadások, de ha figyelembe vesszük, hogy több horvát játékos már az oroszok elleni, sorozatban második hosszabbításos meccs ráadásában is szenvedett a fizikumával, az is kisebb csoda, hogy bírta erővel. A Dalic-csapat az uralma alá hajtotta a középpályát, Jordan Hendersont teljesen felőrölte a Luka Modric, Ivan Rakitic, Marcelo Brozovic trióval folyó küzdelem, ám a horvátoknak jelentős nehézséget jelentett, hogy az „agy” egyszerűen túl enervált volt a mérkőzéshez. Modric meccse úgy kezdődött, hogy az angol vezető találat előtt ő hozta össze a szabadrúgást, ám a teljes meccsképet tekintve sem tudta azon képességeit csillogtatni, ami alapján joggal tarthatjuk a mezőny legmagasabb játékintelligenciájú spílerének a pályán. Hiányoztak a támadóknak címzett kulcspasszai: Perisic, Mandzukic, Rebic és Kramaric (5+2+2+2) összesen sem kapott annyi labdát, mint Sime Vrsaljko (21). Persze utóbb aligha bánta, hiszen a jobb oldali védő adta végül a gólpasszt az egyenlítő találat előtt Perisicnek. A 25. horvát beadásból, amely az első volt, ami társat talált.

Huszonötödikre sikerült


 

Modric energiaszintjére ugyanakkor jellemző volt, hogy – a cseréket leszámítva – nála kevesebb sprintet (40) a horvát csapatból csak a két középső védő, Domagoj Vida és Dejan Lovren, illetve a húsz perccel kevesebbet játszó Ivan Strinic nyomott. A hosszabbításra különösen elfáradt, még ha a szíve vitte is előre. Akárhogy is lesz a döntőben, a játékmestertől ennél több kell a franciák ellen.

Horvátország leginkább olyan volt a meccsen, mint egy sebzett mókus, amelyet beküldenek a kerékbe, és csinálja, csinálja, a végén csinálja már dacból is, és végül képtelenség eltolni. És a sors meghálálta neki ezt. A meccset látványosan erélytelenül vezető Cüneyt Cakir az első félidő hosszabbításában nem nézte meg videón, ahogy Lovrent megrántotta a büntetőterületen belül Harry Maguire, ám ugyanígy nem foglalkozott azzal sem, hogy Perisic mennyire volt veszélyes Kyle Walkerre az egyenlítő találatnál.

Egyébként Perisic, a meccs embere a tökéletes példa a horvátok küzdésére is: a gólját követően – az oroszok elleni meccs után újra – kapufát ért el, ám elszántan tette végig a dolgát, a 22 horvát lövés vagy fejes harmadát (22/7) vállalta magára. Övé volt a legtöbb sprint a meccsen, csapatából Brozovic (16 339 m – rekord a világbajnokságon!) után és Rakitic mellett a legtöbbet futotta (14.5). És a hosszabbításban megnyert egy olyan fejpárbajt, amiért néhány kényelmesebb támadó talán el sem indul, így viszont előzetesen aligha várt gólpasszal zárult. John Stones csúnyán „bealudt” a gyorsabban reagáló Mario Mandzukic mellett, a csatár pedig beverte azt a gólt, amit inkább a túloldalon várhattunk Harry Kane-től.

SPRINTEK SZÁMA A MÉRKŐZÉSEN

HORVÁTORSZÁG: Subasic 1 – Vrsaljko 54, Vida 31, Lovren 35, Strinic 36 (Privaric 19) – Rakitic 44, Brozovic 52 – Rebic 58 (Kramaric 19), Modric 40 (Badelj 7), Perisic 78 – Mandzukic 54 (Corluka 2). Összesen: 530

ANGLIA: Pickford 4 – Walker 40 (Vardy 6), Stones 40, Maguire 29 – Trippier 48, Alli 65, Henderson 22 (Dier 9), Lingard 71, A. Young 21 (Rose 19) – Kane 39, Sterling 37 (Rashford 38). Összesen: 488

Forrás: FIFA
Horvát uralom a szélen, Pickford pedig mintha túlterhelt lenne (A hőtérkép forrása: WhoScored)

KIVÉTELES GENERÁCIÓ

Horvátország megint megcsinálta: harmadszor is továbbjutott hosszabbítás után a világbajnokságon. És lehet, hogy Gareth Southgate ezúttal is sablonosan cserélt, illetve az angol védők nehezen tudtak mit kezdeni a horvát támadók nagyszünet utáni helyváltoztatásaival, a mérkőzés döntő faktora sokkal inkább a lélektani tényező volt. Két nagyon akaró csapat közül az egyik egyre inkább elbizonytalanodott, és gyakran önmagát is indokolatlanul nehéz helyzetbe hozta (a Stones–>Walker passzirány után a Walker–>Pickford volt a leggyakoribb, 15, ill. 13), a másik viszont egyre jobban hitt abban, hogy felülkerekedik a másiknál.

Sosem jó előjel, ha a kapusnak van a negyedik legtöbb passzkísérlete a csapatban... 



Átlagos játékospozíciók az első 90 percben. Delic a szünet utáni helycserékkel megkavarta Angliát, amely egyre inkább tömörült (Forrás: FIFA)

Hiába a gyengébbnek tartott ág (erre bizonyságot legfeljebb a döntő ad), hiába az egyértelmű előrelépés, Anglia az eddigi, nagy tornán vívott öt elődöntőjéből csak egyet nyert meg, és sorozatban a negyediket veszítette el (Eb 1968: Jugoszlávia, vb 1990 és Eb 1996: Németország, illetve most Horvátország ellen). Az angol szakértők többsége a pozitívumokat keresi az elődöntős vereség után, és az elmúlt évtizedek kudarcait figyelembe véve van is miben reménykedniük, főként ha hozzátesszük az elmúlt esztendő hangos utánpótlássikereit. Azt viszont csak klubszinten lehet felnőttprofitra átforgatni, és kérdés, hogy ezzel képes-e megbirkózni az eredményességet minden elé helyező Premier League...

Eközben viszont van egy alig több mint négymilliós ország, amely ontja magából a futballtehetségeket, és amely történelmet írt azzal, hogy Uruguay után a legkisebb nemzetként a vb-döntőbe jutott. Ennek az országnak egy kivételes generációjú csapata vasárnap élete legfontosabb mérkőzését vívja, ám hozzáállásával, akaratával, küzdőképességével már most milliók számára örök példakép.

És ugyan ki merné ezek után leírni Horvátországot?

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
HORVÁTORSZÁG–ANGLIA 2–1 (0–1, 1–1, 1–1) – h. u.
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző. Vezette: Cakir (török)
HORVÁTORSZÁG: Subasic – Vrsaljko, Vida, Lovren, Strinic (Privaric, 95.) – Rakitic, Brozovic – Rebic (Kramaric, 101.), Modric (Badelj, 119.), Perisic – Mandzukic (Corluka, 115.). Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
ANGLIA: Pickford – Walker (Vardy, 112.), Stones, Maguire – Trippier, Alli, Henderson (Dier, 97.), Lingard, A. Young (Rose, 91.) – Kane, Sterling (Rashford, 74.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző:
Perisic (68.), Mandzukic (109.), ill. Trippier (5.)
Sárga lap: Mandzukic (48.), Rebic (96.), ill. Walker (54.)

 
AZ NSO ELEMEZ
A védők gólvágók, a csatár gólképtelen, az 1998-ast idézi ez a francia csapat
Neymar eltűnt a Belgamuda-háromszögben, De Bruyne tette, ami eddig tilos volt
Impotens angol támadójáték, egy Beckham nagyon hiányzik
Neymar: a tündöklő, a díva, a „futball szégyene”, a döntő faktor
Tiki-takartatok megverni ilyen játékkal? – spanyol bukás és orosz felemelkedés
A fiatal Ronaldót látják Mbappében: ez szinte ijesztően jó volt
Arrogancia, elkényelmesedés, vezérhiány: a német leégés ABC-je
Ez a nagy különbség Neymar és Messi között – ezért vb-esélyes Brazília
Ők már nem a 2002-es csodatévők, de „szintén lenyűgözőek”
Vissza a klinikai halálból: az argentinok voltak Dél-Amerika németjei
„Szalah Isten ajándéka”, de a kulcspasszt ki adja? Ugrott az Aranylabda?
Német antirecept: végy hozzá hét világbajnokot, és csinálj a 4–1-ből 0–1-et!
Felborult a pálya a portugál–spanyolon, de nem úgy!
De van-e Lopetegui nélkül Lopetegui-csapat?
Tabárez muszáj Herkules lett, de bejött a váltás
Argentína megszabadult a Messi-függőségtől: magát Messit is eltüntette
Angol recept a bajra: vissza a gyökerekhez!
Messi plusz tíz: ez a függőség veszélyes az argentinokra
Joachim Löw a lovak közé dobta a gyeplőt – és nyert!