Frissebb, egységesebb, jobb – a vb-címet adjuk is oda a franciáknak!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.15. 09:32
null
Sok szakértői vélemény szerint lefutott meccs a döntő, de a szurkolókat ez aligha érdekli (Fotó: AFP)
Szokás mondani, hogy a labdarúgás az a játék, amelyben egy mérkőzésre a leginkább eltüntethetőek az egyéni képességek közti különbségek. Miért ne alakulhatna ez így akár egy világbajnoki fináléban? De mi dönthet ilyenkor? Nüánszok. Olyan tényezők, mint hogy melyik félnél következik be egy végzetes dekoncentrációs hiba a hajrában, melyik kapitány tud bedobni úgy egy embert a szünet után, hogy attól megváltozzon a játék képe, melyik oldalon állnak higgadtabb futballisták a tizenegyesrúgásoknál. Az év legfelkapottabb meccse előtt az egyéni képességeken túli tényezőknek jártunk utána, és miközben a szakértői vélemények megfogalmazásakor, kocsmai beszélgetések során vagy akár fórumokon elhangzó érvek szinte mind Franciaország mellett szólnak, jobban megvizsgálva ezeket Horvátországról mintha mind leperegnének, és Zlatko Dalic azt üzenné csapatával: az akarat és az elszántság a fő, s a hátrányból is előnyt lehet kovácsolni.

 

1. FÁRADTSÁG

A horvát válogatott fáradtabb, mint a francia – szól sok helyen a verdikt. A Vatreni úgy vág neki a finálénak, hogy kulcsjátékosai lábában mintegy 90 perccel több játékidő van, mint a franciákéban. A listavezető Luka Modric már 604 percet töltött pályán a vb-n, Dejan Lovren 561-et, és még négy horvát éri el a kilenc óra nettó játékidőt, amilyen mutatót a túloldalon csak N'Golo Kanté és Raphaël Varane neve mellett találunk, francia csapattársaik pedig – még az állandó kezdők közül is – jócskán alacsonyabb terhelésnek voltak kitéve.

„Nem fair, hogy ők ráadásul még egy nappal többet is pihenhettek, sokkal korrektebb lett volna, ha a két elődöntőt egy napon játsszák le. Döbbenetes, mennyit voltak a pályán a horvátok ezen a világbajnokságon. Épp ezért Franciaország a döntő esélyese..." – mondta a témában José Mourinho, a Manchester United menedzsere, akinek véleményét sokan osztják.

Ugyanakkor nem szabad feledni, hogy a horvátoknak a fizikai terhelésből adódóan már Angliával szemben is jócskán hendikepjük volt. Hiszen az oroszok elleni negyeddöntőben is hálát adhattak a FIFA-nak és a nemzetközi szabályalkotó testületnek, az IFAB-nek, hogy engedélyezte a negyedik cserelehetőséget a hosszabbításos mérkőzéseken, de még így is imádkozniuk kellett, hogy Danijel Subasic kapus kihúzza két lábon a ráadást. Az egyedülálló, három hosszabbításos siker fényében viszont aligha írható le Zlatko Dalic együttese, és történelmi távlatokra visszatekintve sem mutatható ki, hogy az ilyesfajta meccsterheléses fáradtságnak egyértelmű hatása lenne a finálékra, bár az is igaz, hogy a vb-k történetében eddig csak egyszer fordult elő, hogy a döntő egyik résztvevője egy teljes mérkőzéssel – 90 perc – többet játszott ellenfelénél. Sőt, ha a tizenegyespárbajokat is beszámítjuk, sosem volt ekkora különbség a két fél leterheltsége között: 1934-ben az olaszok játszottak 90 perccel többet a csehszlovákoknál egy újrajátszás miatt. Eddig 12-szer történt meg a vb-ken, hogy a két döntős nem ugyanannyit játszott: hétszer (1950, 1970, 1982, 1986, 1990, 1994, 2014) az a csapat nyert, amelyik pihentebb volt, míg ötször (1934, 1938, 1954, 1998, 2006) az, amelyik többet játszott. Zárójelben: a szokatlan lebonyolítás miatt 1954-ben az NSZK többet játszott, mint az Aranycsapat, de könnyebb ellenfelekkel.

Ami pedig a mourinhói véleményt és a finálé előtti közvetlen pihenőnapokat illeti: 1990 óta csak kétszer fordult elő, hogy az a válogatott nyert, amely előbb játszotta az elődöntőjét, a másik öt esetben az utóbb továbbjutó gárdáé lett a trófea. (1994-ben Brazília és Olaszország ugyanaznap vívta az elődöntőjét, 1990-et megelőzően viszont csak kétszer fordult elő, hogy ne így lett volna.)

2. KOMPAKTSÁG

Egészen 1990-ig visszamenően egy kivételével mindig olyan együttes ünnepelt vb-címet, amely a döntőben nem kapott gólt. A kakukktojás különös mód épp az a squadra azzurra, amelyet összességében mégis a védelme emelt világbajnokká 2006-ban – és az olasz válogatott volt az is, amely bár nem kapott gólt 1994-ben, végül 11-esekkel elbukott Brazíliával szemben. Az elmúlt hét világbajnokban közös, hogy egyik sem kapott két gólnál többet az egyenes kieséses szakaszban, sőt akadt egy, a redőnyt hibátlanul működtető csapat is, a spanyol, amely2010-ben egyszer sem kapitulált a csoportkör után.

A fenti sorozat most biztosan megszakad, hiszen Franciaország három gólt nyelt be Argentínától, míg Horvátország már négy kapott találatnál jár az előző három meccsén – még ha abból egy a hosszabbításban született is –, mégis inkább az a valószínű, hogy a védelmek hatékonyságán múlik majd a trófea, ellentétben a lehengerlő támadójátékkal.

A szakírók többsége pedig ebben a kérdésben egyértelműen a Les Bleus mellett foglal állást. Sőt az ESPN vezető tudósítója, a két válogatott egyes csapategységeit összehasonlító Mark Ogden odáig ment, hogy a védelemben domborodik ki a legnagyobb különbség a két finalista között. Írásában kiemelte, hogy a Raheem Sterling, Jesse Lingard, Dele Alli trió az elődöntő első órájában is rengeteg gondot okozott sebességével és elmozgásaival a horvát védők számára, és az eddig látottak alapján a franciák az angoloknál jóval magasabb intenzitást képviselnek a pályán.

Vajon lehet a lépést tartani Kylian Mbappéval, ha felveszi a nyúlcipőt? (Fotó: AFP)
Vajon lehet a lépést tartani Kylian Mbappéval, ha felveszi a nyúlcipőt? (Fotó: AFP)

„ÉN, A LEGJOBB VÉDŐ”
A védők persze eközben is inkább a csatárokkal foglalkoznak, mint a statisztikákkal. Dejan Lovren például nem kevés elégtételt érzett, miután levette Harry Kane-t a pályáról az előző meccsen, és ezt alaposan oda is szúrta az újságíróknak.
„Megmutattam már, hogy képes vagyok a Bajnokok Ligája-döntőbe vinni a Liverpoolt, míg most a válogatottal vagyok a fináléban. Az embereknek észre kellene venniük, hogy egyike vagyok a világ legjobb védőinek és nem nonszenszekről beszélni"
– mondta a hátvéd arra reagálva, hogy nehéz szezonja volt. Persze a Kane-es kérdés után mit neki egy Olivier Giroud, aki még nem szerzett gólt a vb-n...

Didier Deschamps gárdája kimagaslik a vb-n védekezésből támadásba fejlődésben, kontrajátéka minden csapat ellen működött, Kylian Mbappé labdás gyorsulása pedig még a vb mezőnyében is egyedülálló. A védelmek esetén a számsorok is inkább a francia fölényt támasztják alá: a Kékek ellen sokkal kevesebbszer tudtak eddig lövéssel kísérletezni az ellenfelek, mint a horvátokkal szemben (meccsenkénti 8.5, illetve 13), több a szerelésük (16.7 ill. 14.7), kevesebb a faultjuk (13.2, ill. 16.5), míg labdaszerzésben körülbelül egy szinten állnak (10.5, ill. 11). Persze a „kockások" hosszabbításos meccsei hol mélyítenek, hol szépítenek az összehasonlításokon.

Az alapcsapatokat tekintve jóval fiatalabb a franciák védelme – Varane a maga zsenge 25 évével már rangidős –, összességében mégis megbízhatóbbnak tűnik a horvátnál, ám ez nem jelenti azt, hogy a horvátok ne ellensúlyozhatnák ezt csapatszinten. Hallgassuk csak Dalicot!

„A sztárokkal teletűzdelt együttesek, amelyek a nagy nevekben bíztak ezen a világbajnokságon, már rég a strandon vannak. A kompakt, egységes gárdák maradtak versenyben. A labdarúgás olyan sokat fejlődött, hogy minden csapatnak lehet jól szervezett védelme, ezért nincsenek nagy különbségű győzelmek. A csapat a minden" – fogalmazott a horvát kapitány.

3. MERÍTÉS

Ha csak a két csapat keretének értékét vesszük, újra nem sok minden szól Horvátország mellett, ám azt már számtalanszor láthattuk, hogy a Transfermarkt számait miként rúgja fel a valóság. A franciák összeállítását nem hátráltatja semmi, Deschamps borítékolhatóan most is 4–2–3–1-ben küldi fel az övéit, és még az is meglepő lenne, ha változtatna az elődöntős kezdőcsapaton. A padon ott ül minden játékos poszttársa, és várja a bevetés lehetőségét, Ousmane Dembélé, Corentin Tolisso és Nabil Fekir pedig mind képviseli azt az értéket, ami beállítása esetén a mérkőzés képének megváltozásával járhat.

Nikola Kalinic is a horvát vb-keret tagja, ám akár kávét szürcsölgetve is nézheti a finálét (Fotó: AFP)
Nikola Kalinic is a horvát vb-keret tagja, ám akár kávét szürcsölgetve is nézheti a finálét (Fotó: AFP)
KALINIC, A LEGNAGYOBB VESZTES?
Diego Maradona (1994), Zlatko Zahovic, Roy Keane (2002), Nicolas Anelka (2010). Tény, hogy az állítólagos sérülése miatt a játékot megtagadó Nikola Kalinic illusztris társasághoz csatlakozott – többek között fent nevezett játékosok voltak azok, akiket már hazaküldtek egy világbajnokságról. Maradona 1994-ben doppingvétsége miatt lett nemkívánatos személy az argentin keretben, míg a másik három játékos az aktuális szövetségi kapitányával balhézott össze, ami sosem okos dolog. Kalinicet nem véletlenül nevezték a finálé után több nemzetközi oldalon a vb legnagyobb vesztesének, hiszen hozzáállása miatt immár biztosan egy világbajnoki érmet hajított ki az ablakon, amelyhez valószínűleg úgy sem jut hozzá, hogy hivatalosan nevezve volt a vb-re és a FIFA honlapján továbbra is a keret tagjának számít. A nemzetközi szövetség összesen ötven-ötven érmet ad át a világbajnoki döntő győztesének és vesztesének is, amelyek kiosztásáról a nemzeti szövetségek rendelkezhetnek. Kalinicnak aligha fog jutni.

A felállás kérdéseit tekintve Horvátország sokkal izgalmasabb. A sérülések miatt a kezdő tizenegyet több kérdőjel lengi körbe, és ugyan Ivan Strinicnek megfelelő helyettese lehet Josip Pivaric, a meccsről meccsre jobb formába lendülő Ivan Perisic – akinek játékát még a leginkább fenyegeti veszély – kiesése jelentős érvágás lehet.

Dalic ugyanakkor taktikai megfontolásból is bátrabban módosított az eddig mérkőzéseken az hadrenden. A horvát kapitány a 4–2–3–1-et és a 4–3–3-at egyaránt többször használta a vb-n attól függően, hogy Andrej Kramaricot vagy Marcelo Brozovicot jelölte a kezdőbe. A döntő előtt utóbbi szerepeltetése mellett szól több érv. Egyrészt indokolja, hogy Luka Modric és Ivan Rakitic mellé nem árthat még egy kimondottan ütköző játékos a középpályára, és Brozovicnak az Anglia ellen teljesített 16339 méteres futómennyisége – rekord az idei vb-n – mellett a játéka is meggyőző volt. Másrészt ha Kramaric a kezdőbe kerül, Dalic könnyen azt kockáztathatja, hogy nem marad valós alternatívája sem a Hoffenheim-támadó, sem Mario Mandzukic frissítésére, hiszen a játékot nem vállaló Nikola Kalinicet a csoportkör során – érthetően – kitette a csapatból, Marko Pjaca pedig elsősorban a szélen bevethető. Ha viszont Brozovic kezd, akkor a középpályára még mindig ott marad a padon Mateo Kovacic, aki mellesleg idén harmadszor lett Bajnokok Ligája-győztes a Real Madriddal. Ezzel azonban nagy vonalakban végig is vettük Dalic merítési lehetőségeit.

4. DÖNTŐS TAPASZTALAT

Az idei Bajnokok Ligája-döntő újabb bizonyság volt arra, hogy egy fináléban milyen sokat ér a játékosok döntős tapasztalata, ami általában akkor jön különösen jól, ha egy váratlan helyzet adódik a pályán (mint amilyen Mohamed Szalah sérülése volt Kijevben). Érdemes tehát röviden ebből a szemszögből is áttekinteni a helyzetet az aranymeccs előtt, már csak azért is, mert ez egy olyan pont, amelyben a horvátok felveszik a versenyt a franciákkal.

Bár a francia keret átlagéletkora majd' két évvel fiatalabb a horvátnál (26.1 esztendő szemben a 28.0-val), a csapat magja a 2016-os hazai Európa-bajnoki menetelés következtében mégis Modricék előtt jár. A mostani csapatból Hugo Lloris, Samuel Umtiti, Paul Pogba, Blaise Matuidi, Antoine Griezmann és Olivier Giroud is pályára lépett a tavalyelőtti kontinensviadal fináléjában, és megtapasztalta már, hogy milyen esélyesként elbukni egy nagy torna utolsó mérkőzését. Ezzel szemben a túloldalon utánpótlásszintről is alig van tapasztalat nagy tornák végjátékáról: Sime Vrsaljko és Andrej Kramaric 2010-ben tagja volt az U19-es Eb-elődöntős gárdának, amelynek épp a végső győztes Franciaország parancsolt megálljt, soraiban Antoine Griezmann-nal, míg a 2005-ös U17-es Eb-4. alakulatban ott volt Dejan Lovren, Milan Badelj, illetve a már nem számító Nikola Kalinic. Ezzel szemben a túloldalon csak a 2013-as U20-as vb-n aranylabdás lett például Paul Pogba, és a győztesek között ott volt Umtiti, Alphonse Areola és Florian Thauvin is.

Ha klubszinten vizsgálódunk, akkor azonban már sokkal kiegyenlítettebb a kép, hiszen míg a franciáknál például Pogba, Griezmann és Lucas Hernández játszott már Bajnokok Ligája-döntőben, sőt Varane nyert is, a horvát kulcsjátékosok közül Rakiticnak, Mandzukicnak, Modricnak és Kovacicnak van trófeája (igaz, utóbbi egyszer sem játszott a fináléban), és május óta Lovren is szerepelt már döntőben.

Deschamps vagy Dalic – estére egyikükből világbajnok edző lesz (Fotó: AFP)
Deschamps vagy Dalic – estére egyikükből világbajnok edző lesz (Fotó: AFP)


5. KAPITÁNYI MECCSELÉS

Világbajnokságon nagyon ritka, hogy két, ennyire eltérő utat bejáró kapitány találkozik a fináléban, hiszen miközben Didier Deschamps a kiemelkedő játékos-pályafutása után szinte azonnal toptrénerré vált, és azóta is folyamatosan ezen a szinten dolgozik, Dalicról a vb előtt nem is nagyon hallottunk. A nem túl kiemelkedő futballistakarrier után a horvát szakember edzőként egy hazai ezüstérmet és egy albán Szuperkupát tudott felmutatni még több mint tíz évvel ezelőtt, az elmúlt években pedig azok találkozhattak a nevével, akik lépten-nyomon követik a közel-keleti labdarúgást: pályafutásának legnagyobb sikere az abu-dzabi al-Ainnal elért ázsiai BL-ezüstérme két éve. Ehhez képest a világbajnokságon olykor váratlan és kemény húzásaival – Kramaric rendszeres kezdőbe jelölése, Domagoj Vida favorizálása a védelemben, Kalinic hazaküldése – remekül menedzselte a nagy nevekből álló horvát válogatottat, és az angolok elleni mérkőzést követő jelenetek arra utalnak, hogy integráló személyiségként is jól működik.

Ha Deschamps-ot sok kritika éri is amiatt, hogy nem túlzottan kockázatvállaló, az biztos, hogy mindent tud, mindent látott, amire akár egy világbajnoki címhez szükség lehet. Dalicról a vb alatt megtanulhattuk, hogy keménykezű vezető és jól alkalmazkodik az ellenfeleihez, s reaktív erényét még valami kiemelheti a fináléban: ő tökéletesen ismerheti már Deschamps-ot és a francia taktikát. Fordítva ez akkor sem elmondható, ha a francia stáb nagyítóval elemezte ki a horvátok vb-játékát.

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
DÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–HORVÁTORSZÁG – ÉLŐBEN A NEMZETI SPORT ONLINE-ON!
Moszkva,
Luzsnyiki Stadion, 17 óra. Vezeti: Néstor Pitana (Hernán Maidana, Juan Belatti – argentinok)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
FRANCIAORSZÁG:
Lloris – Pavard, Varane, Umtiti, L. Hernández – Pogba, Kanté – Mbappé, Griezmann, Matuidi – Giroud. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.
HORVÁTORSZÁG: Subasic – Vrsaljko, Vida, Lovren, Strinic – Rakitic, Brozovic – Rebic, Modric, Perisic – Mandzukic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik