„Életcsoporttól” a fakó kilencesig – válogatottunk a vb-térképen

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2017.10.11. 21:03
null
Fotók: Földi Imre, Török Attila
Magyarországon kívül csak nyolc európai labdarúgó-válogatottnak nem sikerült pontot szereznie erősebb kalapból érkező ellenféltől a 2018-as labdarúgó-világbajnokság selejtezői során – egyebek mellett erre a megállapításra jutottunk, miközben azt vizsgáltuk, a kontinens 54 válogatottja közül melyiknek sikerült átlépnie saját árnyékát (avagy kitörnie a neki kijelölt sorsolási „kalapból”), és melyiknek nem a több mint egy éven át zajló mérkőzéssorozat végére. A statisztikák azt mutatják, hogy a „nagyok” ezúttal szigorúbbak voltak, mint a 2016-os Európa-bajnokság jóval több kvótával kecsegtető, ennélfogva több hibázási lehetőséget megengedő selejtezőjében, amelynek végén még az ötödik kalap is adott három csoportgyőztest. Ezúttal ilyesmiről szó sem lehetett.

 

HÁNY PONTOT SZEREZTEK A GYENGÉBB KALAPBÓL INDULÓK A „NAGYOBBAKTÓL”?
A-csoport26
B-csoport 9
C-csoport12
D-csoport20
E-csoport24
F-csoport12
G-csoport 9
H-csoport 8
I-csoport15

HELYZETJELENTÉS A MIEINKRŐL

• A B-csoportba sorolt magyar csapat a 3. kalapból vágott neki a vb-selejtezőknek, és az ugyaninnen induló válogatottak közül – a tavaly hozzánk hasonlóan Eb-résztvevő Albániával holtversenyben – a legrosszabbul szerepelt, ami a meglepetéspontokat illeti:erősebb kalapból sorsolt ellenféltől egyetlen pontot sem szerzett, a gyengébbek ellen ötöt veszített. (Táblázat lejjebb.)

Az európai mezőny 54 válogatottja közül csak kilenc nem szerzett pontot erősebb kalapból érkező riválistól, az egyik a magyar. A „fakó kilences” többi tagja: Csehország, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina (2. kalap), Albánia (3. kalap), Moldova (5. kalap), Gibraltár, Liechtenstein és San Marino (6. kalap).

• A hatodik, azaz a leggyengébb kalapból sorsolt válogatottak összesen két győzelmet könyveltek el – az egyiket Andorra a mieink kárára (1–0), a másikat Luxemburg a csoportjában sereghajtóként záró fehérorosz csapat ellen (1–0).

Három csoport végeredménye pontosan tükrözi a sorsoláskori kalapbeosztást: az Anglia által megnyert F-csoport, a Spanyolország uralta G-csoport, valamint a B jelű, amelyikben a mieinknek az Európa-bajnok Portugália mellett egy nagyon erősnek bizonyuló második kalapos rivális, Svájc jutott.

És akkor röviden sorsolási kalaponként:

Ünnepelnek a százszázalékos németek (Fotó: AFP)
Ünnepelnek a százszázalékos németek (Fotó: AFP)

 

1. KALAP – NÉMETORSZÁG REMEKELT, ROMÁNIA ALÁSZÁLLT

Egyedül a világbajnokhoz méltón szereplő Németország teljesítette százszázalékos mérleggel a selejtezőket, de meglehetős magabiztossággal bánt el riválisaival Anglia, Belgium és Spanyolország is.

A kalap ötödik csoportelsője, az Európa-bajnok Portugália is csupán három pontot veszített, csakhogy az egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő második kalapos csapat, Svájc az utolsó játéknapig rettegésben tartotta – Cristiano Ronaldóék mondhatni mellbedobással nyerték meg a futamot.

Hollandia nem tudta feledtetni a 2016-os Európa-bajnokság előtti, kudarcos selejtezősorozatot, és a vb-ről is lemaradt: nem elég, hogy kettős vereséget szenvedett a franciáktól (az a 0–4…), de még Bulgáriában is kikapott.

Horvátország egy „bonyolult” csoportban a legrosszabbkor, a végjáték kezdetén esett szét, így kicsúszott kezéből az első hely, de – egy gyors kapitányváltást követően – a javítási lehetőséget legalább kicsikarta.

A tavaly Eb-elődöntős Walesnek nem sikerült ugyanez: az utolsó körben elég lett volna a döntetlen a pótselejtezőhöz, de az írek nem voltak partnerek ebben, így aztán a korábbi rengeteg iksz, a kóros gólképtelenség végzetes teherré vált.

Románia gyenge szereplése érv azok kezében, akik úgy vélik, hogy a kiemelést nem szerencsés a világranglista alapján elkészíteni. A románok 2015 júliusában nyolcadikok voltak a FIFA rangsorában, a sorsoláskor ez számított – aztán bedarálták őket a valóságban velük minimum azonos súlycsoportba tartozó ellenfelek. Most a 41.-ek…

1. KALAP – 5 KIJUTÓ, 1 PÓTSELEJTEZŐS
ORSZÁG
MEGLEPETÉSPONT-EGYENLEG HELYEZÉS A CSOPORTBAN
VB 2018
Németország 01.kijutott
Belgium –21.kijutott
Spanyolország –21.kijutott
Portugália –31.kijutott
Anglia –41.kijutott
Horvátország–102.pótselejtező
Hollandia–113.
Wales–133.
Románia–174.
Meglepetéspont-egyenleg: az erősebbektől szerzett (+) és a gyengébbek ellen elveszített (–) pontok egyenlege.
Meglepetéspontot ebben a kalapban csak veszíteni lehetett, hiszen a kiindulóhelyzetben rögzített pillanatnyi erősorrend (FIFA-világranglista) szerint ezek a válogatottak csak papíron gyengébbekkel találkoztak a vb-selejtezők során.

 

2. KALAP – SVÁJC A NÉMETEK NYOMÁBAN

A mieink testközelből tapasztalhatták meg, hogy Svájc egyszerűen nem hajlandó lépést téveszteni. A százszázalékos németek mellett csak a svájciak mondhatják el magukról, hogy kettőnél több mérkőzést játszottak gyengébb ellenfelekkel, és egyetlen pontot sem ajándékoztak nekik.

(Azért a megkötés, mert az 5. kalapban Azerbajdzsán, Ciprus, Lettország és Macedónia is hozta a „kötelező” győzelmeket – no de nekik fejenként csak kettőt kellett, Svájcnak viszont nyolcat!)

A hollandokat oda-vissza megverő Franciaország és – a korábbi érdemeinek elismeréseképpen már ebből az előkelő kalapból rajtoló, pozícióját sokak meglepetésére megőrizni képes – Izland kijutása önmagáért beszél.

Lett volna bőven olyan első kalapos ellenfél, amellyel szemben Olaszország ilyen szerepléssel szintén kivívta volt a csoportelsőséget, csakhogy a spanyolok szomszédságában ez kevés volt…

Írhatjuk, hogy Ausztria szereplése a legnagyobb csalódások egyike, de a történtek fényében nehéz vitatkozni azzal, hogy a D-csoport volt az egyik legkiegyensúlyozottabb – itt tulajdonképpen bármi megtörténhetett.

Meg is történt: sem az első, sem a második kiemelt (Wales, Ausztria) nem jutott el még csak a pótselejtezőig sem – ilyesmi máshol nem fordult elő.

2. KALAP – 2 KIJUTÓ, 3 PÓTSELEJTEZŐS
ORSZÁG
MEGLEPETÉSPONT-EGYENLEG HELYEZÉS A CSOPORTBAN
VB 2018
Svájc 32.pótselejtező
Franciaország–11.kijutott
Olaszország–12.pótselejtező
Izland–21.kijutott
Dánia–42.pótselejtező
Szlovákia–62.
Bosznia-Hercegovina–73.
Ausztria–94.
Csehország–93.
Meglepetéspont-egyenleg: az erősebbektől szerzett (+) és a gyengébbek ellen elveszített (–) pontok egyenlege.

 

3. KALAP – ÖTÜKNEK SIKERÜLT, NEKÜNK NEM

A mindenkori esélylesők kalapja ezúttal is megtette a magáét: ugyanúgy két csoportelsőt és három pótselejtezőst „termelt ki”, mint az eggyel erősebbek társasága.

Sajnos a magyar csapatnak nem jutott a dicsőségből.

Bár a 2015. július 25-i sorsolás másnapján a Nemzeti Sport „Életcsoport” főcímmel jelent meg, és azt írtuk, hogy „sokkal könnyebb csoportba nem kerülhettünk volna, sokkal nehezebbe viszont igen”, az élet felülírta óvatos derűlátásunkat.

A mieink nem sokáig voltak versenyben a továbbjutó helyekért a kiegyensúlyozottan teljesítő portugálokkal és svájciakkal – már a nyitó meccsünkön Feröeren hagytunk két pontot –, úgyhogy a (futball)nemzeti emlékezet alighanem a szívszorító andorrai 0–1-et őrzi majd legtovább ebből a selejtezősorozatból.

3. KALAP – 2 KIJUTÓ, 3 PÓTSELEJTEZŐS
ORSZÁG
MEGLEPETÉSPONT-EGYENLEG HELYEZÉS A CSOPORTBAN
VB 2018
Lengyelország 71.kijutott
Szerbia 31.kijutott
Észak-Írország 12.pótselejtező
Görögország 12.pótselejtező
Svédország 12.pótselejtező
Skócia 03.
Ukrajna–13.
Albánia–53.
Magyarország–53.
Meglepetéspont-egyenleg: az erősebbektől szerzett (+) és a gyengébbek ellen elveszített (–) pontok egyenlege.
Ír gólöröm a sorsdöntő walesi mérkőzésen (Fotó: AFP)
Ír gólöröm a sorsdöntő walesi mérkőzésen (Fotó: AFP)

 

4. KALAP – ÍRORSZÁG VERETLEN MARADT IDEGENBEN

Nem állíthatjuk, hogy az eget rengető meglepetések selejtezősorozatán vagyunk túl – különösen nem a 2016-os Európa-bajnokság előtti, több továbbjutóhelyet kínáló kvalifikáció tükrében –, de egy válogatottnak azért sikerült a pótselejtezőig verekednie magát a 4. kalapból: Írországnak.

Az írek veretlenek maradtak idegenben, méghozzá úgy, hogy két közvetlen riválisukat, Ausztriát és Walest egyaránt legyőzték, és egy pontot a csoportelső szerbektől is hazavittek – szóval igencsak megdolgoztak a vigaszágért.

Törökország tavaly Eb-résztvevő válogatottjának ezúttal be kellett érnie a „királycsináló” szerepével: a legendás Fatih Terimet menet közben váltó Mircea Lucescuval rövid időn belül a horvátokat legyőzte, az izlandiaktól (és az ukránoktól) viszont kikapott – azaz bármilyen fájó is arrafelé, a 4-es kalapméret pontosan passzolt rájuk.

4. KALAP – 1 PÓTSELEJTEZŐS
ORSZÁG
MEGLEPETÉSPONT-EGYENLEG HELYEZÉS A CSOPORTBAN
VB 2018
Írország 72.pótselejtező
Montenegró 43.
Szlovénia 34.
Törökország 34.
Bulgária 14.
Norvégia 14.
Izrael 04.
Észtország–14.
Feröer–34.
Meglepetéspont-egyenleg: az erősebbektől szerzett (+) és a gyengébbek ellen elveszített (–) pontok egyenlege.
Munkában Jonathan Joubert, a hős luxemburgi kapus Franciaország ellen (Fotó: AFP)
Munkában Jonathan Joubert, a hős luxemburgi kapus Franciaország ellen (Fotó: AFP)

 

5-6. KALAP – A HELYÜKÖN MARADTAK

Ha „felül” esetenként csalókának bizonyult is a világranglistás helyezés mint kiemelési szempont, „lent” kegyetlenül pontos zsinórmértékül szolgált: a két legkisebb méretű kalapból egyetlen válogatottnak sem sikerült csoportjában előrébb végeznie az 5. helynél.

Persze a „kicsik” többségének azért akadt egy-két momentuma, amelyre érdemes visszaemlékezni:

Macedóniának az olaszországi pontszerzésre, Azerbajdzsánnak a Norvégia elleni sikerre, Ciprusnak a bosnyákok legyűrésére, Finnországnak az izlandiak legyőzésére és a horvátországi döntetlenre, Kazahsztánnak a lengyelek és a románok elleni hazai pontszerzésre, Grúziának a négy csoportellenféltől összegereblyézett öt döntetlenre, Luxemburgnak a franciaországi döntetlennel fénybe borított hatpontos összteljesítményre, Koszovónak a történelmi, finnországi 1–1-re.

Andorrának meg jól tudjuk, mire.

5. KALAP
ORSZÁG
MEGLEPETÉSPONT-EGYENLEG HELYEZÉS A CSOPORTBAN
VB 2018
Macedónia 55.
Azerbajdzsán 45.
Ciprus 45.
Finnország 35.
Lettország 15.
Örményország 15.
Litvánia 05.
Fehéroroszország–16.
Moldova–46.
Meglepetéspont-egyenleg: az erősebbektől szerzett (+) és a gyengébbek ellen elveszített (–) pontok egyenlege.

6. KALAP
ORSZÁG
MEGLEPETÉSPONT-EGYENLEG HELYEZÉS A CSOPORTBAN
VB 2018
Luxemburg65.
Grúzia55.
Andorra46.
Kazahsztán36.
Málta16.
Koszovó16.
Liechtenstein06.
Gibraltár06.
San Marino06.
Meglepetéspont-egyenleg: az erősebbektől szerzett (+) és a gyengébbek ellen elveszített (–) pontok egyenlege.
Meglepetéspontot ebben a kalapban csak szerezni lehetett, hiszen a kiindulóhelyzetben rögzített pillanatnyi erősorrend (FIFA-világranglista) szerint ezek a válogatottak csak papíron erősebbekkel találkoztak a vb-selejtezők során.
Koszovó és Gibraltár a sorsoláskor még nem volt FIFA-tagállam, de játékerejüknél fogva a 6. kalap eredetileg üres két helyét tekintjük az övéknek.

 

AZ EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK ADATBANKJA ITT!

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország10 72118– 6+1223
2. Svédország10 61326– 9+1719
3. Hollandia10 61321–12 +919
4. Bulgária10 41514–19 –513
5. Luxemburg10 136 8–26–18 6
6. Fehéroroszország10 127 6–21–15 5
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Portugália10 9132– 4+2827
2. Svájc10 9123– 7+1627
3. MAGYARORSZÁG10 41514–14 0 13
4. Feröer10 235 4–16–12 9
5. Lettország10 217 7–18–11 7
6. Andorra10 118 2–23–21 4
A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Németország10 1043– 4+3930
2. Észak-Írország10 61 317– 6+1119
3. Csehország10 43 317–10 +715
4. Norvégia10 41 517–16 +113
5. Azerbajdzsán10 31 610–19 –910
6. San Marino10 10 2–51–49 0
A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Szerbia10 63120–10+1021
2. Írország10 54112– 6 +619
3. Wales10 45113– 6 +717
4. Ausztria10 43314–12 +215
5. Grúzia10 55 8–14 –6 5
6. Moldova10 28 4–23–19 2
AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Lengyelország10 81128–14+1425
2. Dánia10 62220– 8+1220
3. Montenegró10 51420–12 +816
4. Románia10 34312–10 +213
5. Örményország10 21710–26–16 7
6. Kazahsztán10 37 6–26–20 3
AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Anglia10 8218– 3+1526
2. Szlovákia10 6417– 7+1018
3. Skócia10 53217–12 +518
4. Szlovénia10 43312– 7 +515
5. Litvánia10 136 7–20–13 6
6. Málta10 19 3–25–22 1
A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország10 9136– 3+3328
2. Olaszország10 72 121– 8+1323
3. Albánia10 41 510–13 –313
4. Izrael10 4 610–15 –512
5. Macedónia10 32 515–15 0 11
6. Liechtenstein10 10 1–39–38 0
A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Belgium10 9143– 6+3728
2. Görögország10 54 117– 6+1119
3. Bosznia-Hercegovina10 52 324–13+1117
4. Észtország10 32 513–19 –611
5. Ciprus10 31 6 9–18 –910
6. Gibraltár10 10 3–47–44 0
AZ I-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Izland10 71216– 7 +922
2. Horvátország10 62215– 4+1120
3. Ukrajna10 52313– 9 +417
4. Törökország10 43314–13 +115
5. Finnország10 235 9–13 –4 9
6. Koszovó10 19 3–24–21 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik