Az öngyilkos-zarándokhellyé lett Liza-tó titka – futball az orosz irodalomban

Vágólapra másolva!
2018.07.13. 11:15
Csillag Péter írása Szentpétervárról.
A Gorkij-ház (Fotó: Csillag Péter)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A Gorkij-ház (Fotó: Csillag Péter) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

„A futball túlságosan fontos formálója a közgondolkodásnak ahhoz, hogy olyan személyek alakítsák, akiknek nincsen semmi más a szívükben és a tudatukban, mint a futball" – szól a mottója a világbajnokság alkalmából könyvesboltokba került oroszországi kiadványnak, amely a kortárs orosz irodalom jeles képviselőinek labdarúgással kapcsolatos novelláit, esszéit, verseit gyűjtötte össze. A 77 éves orosz írótól, Alekszandr Nyilintől vett fenti idézetet kiegészíti az „Igra narodnaja" („A nép játéka") című könyv belső borítóján az orosz-amerikai jeles szerző, Joszif Brodszkij (vagy Joseph Brodsky) versrészlete arról, hogy Hammurapi törvényeiben már négy évezreddel ezelőtt hangsúlyos szerepet kaptak a különböző rúgásfajták. De ugorjunk vissza a jelenbe, egy másik orosz-amerikai szerző, az 1953-ban született Alekszandr Gyenisz (Alexander Genis) szövegéhez, amely a több mint négyszáz oldalas kötet hátoldalán olvasható.

„Mint minden nagyszerű jelenség, a futball is túlontúl egyszerű ahhoz, hogy magyarázni lehetne. Ez az oka annak, hogy annyian összekeverik a vallással vagy az élettel... Pedig tapasztalatom szerint a labdarúgás nem más, mint művészet.

A szabályok szembeötlő egyszerűsége a játék felülmúlhatatlan tökéletességére vall. Miként a szexben vagy a sakkban, itt sem kell semmit feltalálni, még kevésbé fejleszteni. És mégis, az egyszerűség nem jelent igénytelenséget. Csupán arról van szó, hogy a futball a teljes belefeledkezés elismerése, nem engedi meg a szórakozottságot. Kizár téged az életből, és éppen ez az, amiért olyannyira hálás lehetsz neki.

Továbbá kiszámíthatatlan, vagyis gyönyörű. Ellentétben a méterekben és másodpercekben számolt teljesítményekkel, a futball mértékegysége az állhatatosság. Egy gól jelenthet nyitányt, de érvényét is veszítheti vele minden, ami addig történt. Igazságtalan, éppúgy, mint az élet, és még csak nem is logikusabb nála. Akik tudják, hogyan kell játszani, veszítenek. Ám akik elfeledkeznek róla, azok nyernek."

KÖTELEZŐ OLVASMÁNY A SZERZŐDÉSBEN
A világon egyedülálló módon készíti fel játékosait a svéd Östersunds. A 2011-ben még svéd negyedosztályú klub fokról fokra lépett előre, 2016-ban már az élvonalban játszott, sőt a legutóbbi idényben az Európa-ligában szerepelt. Hogy miben áll sikere titka? Az egyesület koncepciója a kultúra és a társadalmi felelősségvállalás köré épül, a játékosok egyik héten alkalmi színi társulatot alakítva adják elő Pjotr Iljics Csajkovszkij Hattyúk tava darabját, a másik héten menekült fiatalokat hívnak edzésükre vagy szolgálatot szerveznek az éjjelig dolgozó nők biztonságos hazakísérésére. Ami azonban a legmeglepőbb: a helyi sajtó úgy tudja, a futballisták megállapodásába szerződtetésükkor belefoglalják, hogy kötelező olvasniuk a 19. századi orosz irodalom klasszikusát, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijt.

Valamiért a futballt mesteri fokon űző brazilok kiesése és az elődöntőbe „belefeledkező", szívvel játszó horvátok döntőbe jutását idézi fel a gondolat, ám ez csak személyes benyomás. Ami viszont kétségtelen tény, hogy a legirodalmibb világbajnoki helyszín – egykori neve alapján – Nyizsnyij Novgorod volt, a Volga és Oka folyó találkozásánál kiépült kereskedőváros, amely híres szülöttje, Makszim Gorkij után 1932 és 1990 között csak Gorkijként szerepelt a térképeken. Alig találni olyan utcát a településen, amely ne őrizné valamiféleképpen az 1868-ban született nagy drámaíró, az egyebek mellett az Éjjeli menedékhely és a Barbárok megalkotója emlékét. Helyi kultuszára jellemző, hogy külön múzeum működik szülőházában, ifjúkori otthonában és a kéziratait őrző kutatói központban. Bár ottjártamkor éppen nem volt más a szobákban, a századforduló hangulatát tükröző, ódon bútorokkal, régi festményekkel, díszekkel berendezett egykori lakásban a múzeumvezető állítása szerint a torna alatt a napi ötvenes átlagos látogatószám felugrott százra. A kiállítás házigazdái nem hallottak róla, hogy Gorkij valaha is kapcsolatba került volna a labdarúgással, egy 1950-es cikkben azonban sikerült nyomára bukkannom a furcsa találkozásnak. A Fizikultura i Szport című lap korabeli cikke emlékezett meg a látogatásról, amelyet a városi Dinamo futballistái tettek tizennyolc évvel korábban az éppen betegeskedő, akkor már régen Moszkvában élő földijüknél. Barátságosan fogadta őket a népszerű író, felolvasott nekik Gyermekkorom című könyvéből egy részt, amelyben a Kunavinszky-tanya életének sportjeleneteként egy kölyökkori labdázást írt le. Aztán rátért a – budapesti belügyi testvércsapatnál, az Újpesti Dózsánál is hangoztatott – „Dinamo-eszme" lényegére.

„Szeretném emlékeztetni a dinamósokat, hogy a görög diné szó mit jelent. Erőt. A dinamika mozgást, a dinamit robbanóanyagot. A Dinamo a mozgásban rejlő erő, amely hivatott arra, hogy elszakítson, megsemmisítsen, porrá és hamuvá zúzzon mindent, ami régi, rothadt, piszkos. Mindent, ami hátráltatja növekedésében az értelmes, új, tiszta, világos, azaz terebélyesedő proletár szocialista kultúrát."

Hogy jó példával járjon elöl, az író a küldöttség kérésére azon nyomban belépett a Dinamo halászati, vadászati és sakkszakosztályába, majd megígérte, társadalmi munkában ír egy sportcikket a „Készenlétben a dinamósok!" című újság számára. A munka megszületett, ebben szerepel az a kiragadott mondatrész, amellyel időnként Gorkij sportundorát szokás alátámasztani – érdemes azonban olvasásánál a korabeli politikai viszonyokhoz igazodó kontextust is figyelembe venni.

„Testnevelés... s ez lenne az egész? Nem, nemcsak ez! A testneveléssel és az izmok kultúrájával sokat foglalkoznak a burzsoá országokban is, ahol a hús kultúrája szemmel láthatóan az agy kultúrájának a rovására megy. Ott a sportnak nagyon egyszerű és világos célja van: az ember még butább legyen, mint amilyen. Ott egyre hangosabban hangzik: Elég az észből, oltsátok el a gondolat fényét! A burzsoá országokban a sporttal ágyútöltelékeket és sportprimadonnákat nevelnek."

DOSZTOJEVSZKIJ A PÓLÓN
A világbajnokságtól függetlenül is egyre népszerűbbek a labdarúgás kulturális termékei, így például a neves íróktól, filozófusoktól származó futballidézetekkel díszített trikók. A philosophyfootball.com oldalon például megrendelhető futballpóló Dosztojevszkij-bölcsességgel is. A szöveg azonban csak angol nyelven adja ki a párhuzamot, a gólt és célt egyaránt jelentő goal szóval játszva: „Valami cél és érte hozott áldozat nélkül az ember nem élhet."

Visszhangzik a szovjet sportkultúra támogatása Vlagyimir Majakovszkij néhány verséből is, az 1930-ban 36 évesen öngyilkossá lett futurista költő „Üdülésünk: a sport" című költeményéből érdemes idézni egy részletet: „Ha túl sokat ültél, / lábad zsibbad s felülnél – / játsszál egy óráig futballt, / kedvedet vidámra rugdald!"

Különös kapcsolatot kínál a futball és a betűk világa között, hogy ha csak néhány hajszálgyökérrel is, de történetük első éveiben a patinás moszkvai futballklubok az orosz irodalom talajába is kapaszkodtak. Kevesen tudják például, hogy az értelmiségi közeghez mindig is közel álló Szpartak Moszkva elődje, a szokol pánszláv sportmozgalom jegyében 1883-ban megalapított Orosz Gimnasztikai Társaság olyan írónagyságokat tudott soraiban, mint a gyermekeivel az egylet korcsolyapályáját előszeretettel látogató Lev Tolsztoj vagy az alapítólevél ötvenhárom aláírója között szereplő Anton Csehov.

Ami a CSZKA Moszkva kulturális kötődéseit illeti, a második világháború után az egyesület bázisául szolgáló egykori cári palota, az impozáns Arhangelszkoje valamikor írók, költők kedvelt látogatóhelyének számított. Gyakran megfordult itt az Anyegin szerzője, Alekszandr Puskin, a romantika jelentős alakjának számító Pjotr Vjazemszkij vagy a materialista Alekszandr Herzen. Ehhez a helyszínhez fűződik az 1966-os eset, amikor az angliai világbajnokság után betoppant kedvenc klubcsapata főhadiszállására a népszerű színész-költő-dalszerző, Vlagyimir Viszockij.

„Ültünk a vacsoraasztalnál, amikor egyszer csak megjelent a teremben – idézte fel az esetet Vlagyimir Ponomarjov, a 25-szörös szovjet válogatott hátvéd. – Bemutatkozott mindenkinek, és elkezdett énekelni. Valaki még fel is vette magnóval a dalait. Több mint egy órát töltöttünk a társaságában, és bár nem voltunk felkészülve a látogatására, idővel tudatosult bennünk, milyen különleges élménynek lehetünk részesei."

Vszevolod Bobrov edző kérésére Viszockij a következő évben is koncertet adott a csapatnak, sőt megígérte, hogy ha a CSZKA megnyeri a Szovjet Kupát, dalt ír a győzelemről. A mű nem születhetett meg, az együttes kikapott a döntőben a Dinamo Moszkvától...

A legsajátosabb irodalmi kapoccsal azonban alighanem a Torpedo Moszkva büszkélkedhet. Az orosz szentimentalizmus atyja, Nyikolaj Karamzin 1792-ben megjelentette Szegény Liza című regényét, amelynek főhősnője naivan odaadja ártatlanságát egy fiatal nemesnek, ám miután a vagyonát elkártyázó férfi egy gazdag özvegyasszony kedvéért elhagyja őt, a közeli tóba veti magát, „...a százados tölgyek árnyékában, melyek még csak néhány héttel azelőtt boldogsága néma tanúi voltak".

Hatott a történet a célközönségre, a regényben szereplő, Moszkva környéki „Liza-tó" hamar depressziós olvasók tömeges zarándokhelye és öngyilkosságjelöltek népszerű célhelyszíne lett. A víz azonban az évtizedek során elmocsarasodott, végül teljesen kiszáradt. Helyén a huszadik század elején ipari üzem épült, ennek pályáján kezdtek el rúgni a labdát az 1930-ban alapított Torpedo ősatyjai.

(Az orosz szövegek fordításában Olga Dobrjanszkaja nyújtott segítséget.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik