Álom marad a hatodik brazil csillag – Szeli Mátyás helyszíni riportja

Vágólapra másolva!
2018.07.06. 22:36
null
Csalódott brazil szurkolók, továbbra is várni kell a hatodik világbajnoki címre (Fotó: AFP)
Szeli Mátyás helyszíni riportja.

 

Eddigi legnagyobb kihívása előtt állt pénteken a belga „aranygeneráció”, hiszen Brazíliával csapott össze a világbajnokság negyeddöntőjében. Az „arany” persze nem feltétlenül az elért eredményeket tükrözi, hiszen ez a garnitúra 2014-ben, illetve a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon is a negyeddöntőben búcsúzott.

A négy évvel ezelőtti világbajnokságra még talán így kevésbé keserűen emlékeznek vissza, mint a brazilok, akik rendezőként 7–1-re kikaptak a németektől, igaz, akkor Thiago Silva eltiltás, Neymar sérülés miatt nem lépett pályára.

Az persze négy éve volt, a szurkolók többsége azt tervezgette, hogy hazatérése után az egyik első dolga lesz olyan brazil mezt venni, amelyen már ott virít a hatodik világbajnoki címet jelképező csillag. Tegyük még hozzá, a négy esztendeje kudarcot valló csapatból alig maradtak, csupán hat olyan futballista szerepelt a mostani keretben, aki ott volt a hazai rendezésű tornán, míg a belgák közül tizenöten léptek fel Brazíliában.

A selecao mostani csapatában természetesen leginkább az elöl játszókra, Neymarra, Philippe Coutinhóra, Gabriel Jesusra irányul a figyelem, miközben Tite szövetségi kapitány remekül összerakta a védelmet is, amely a negyeddöntő előtt csak egy gólt kapott a tornán.

Ezért is volt nagy kérdés, hogy mekkora hatással lesz a védelem előtt „takarító” Casemiro eltiltása, akit Fernandinho pótolt a negyeddöntőben.

A Manchester City játékosa azonban már a mérkőzés elején fontos párharcot veszített klubtársával, Kevin De Bruynével szemben, de a középpályás a kapu mellé lőtt, majd kicsit később Romelu Lukaku futotta le a bal szélen. Ezeket a helyzeteket megúszta gól nélkül a brazil válogatott, amely aztán éppen Fernandinho öngóljával került hátrányba egy szögletet követően – igaz, ez éppen olyan helyzet volt, amelyről nem nagyon tehetett. Hamarosan újabb csapás érte a brazilokat: Lukaku saját térfelének közepéről indulva végigszólózott a pályán, majd kitette a labdát De Bruynénak, aki remek jobblábas lövéssel megduplázta együttese előnyét.

S ha már Lukaku…

Erős, de lomha középcsatárnak tűnhet, ám ismét bizonyította az ellenkezőjét. Egyrészt megmutatta, milyen gyors, emellett elfutásai, passzai is játékintelligenciáról, illetve önzetlenségről tanúskodnak. A 25 esztendős csatár az erejét is remekül kihasználta, a második gól előtt is látszott, nagyon nehéz elvenni tőle a labdát, továbbá technikai tudását is megcsillogtatta, amikor a meccs elején kötényt adott Mirandának a tizenhatoson belül.

Nyilvánvaló volt, hogy belgák a folytatásban is kontráztak, így Titének a szünetben úgy kellett volna átszerveznie a csapatát, hogy míg a támadásban hatékonyabbá válik, hátul se nyíljék ki még jobban. Ehhez első lépésként lehozta a jobb szélen szinte láthatatlan Williant, és behozta Roberto Firminót, s a vb-n eredménytelen középcsatár, Gabriel Jesus kihúzódott jobbra.

A második félidőben a brazilok egyértelmű mezőnyfölényben voltak, de ezt nem tudták kihasználni, mintha túlságosan is bíztak volna Neymarban. A szélekről rengeteg használhatatlan beadás érkezett, ezeket a belga védők általában semlegesítették, vagy Courtois hatástalanította őket.

Amíg a belgák futballja roppant taktikus volt, a braziloké cseppet sem volt – brazilos. A csereként beálló Renato Augusto tizenöt perccel a meccs vége előtt szépített, s a csapat ezután őrült hajrába kezdett az egyenlítésért, ez nem sikerült: Brazília kiesésével már csak az öreg kontinens válogatottjai szerepelhetnek az elődöntőben – a világbajnokságon tehát most kezdődik az Európa-bajnokság.

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
BRAZÍLIA–BELGIUM 1–2 (0–2)
Kazany, Kazany Aréna, 42 873 néző. Vezette: Mazsics (szerb)
Brazília: Alisson – Fagner, Thiago Silva, Miranda, Marcelo – Paulinho (Renato Augusto, 73.), Fernandinho – Willian (Roberto Firmino, a szünetben), Philippe Coutinho, Neymar – Gabriel Jesus (Douglas Costa, 58.). Szövetségi kapitány: Tite
Belgium: Courtois – Alderweireld, Kompany, Vertonghen – Meunier, Fellaini, Witsel, Chadli (Vermaelen, 83.) – R. Lukaku (Tielemans, 87.), De Bruyne, E. Hazard. Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
Gólszerző: Renato Augusto (76.), ill. Fernandinho (13. – öngól), De Bruyne (31.)
Sárga lap: Fernandinho (85.), Fagner (90.), ill. Alderweireld (47.), Meunier (71.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik