A jövő most kezdődik – bevetésre kész sztárjelöltek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.05. 17:36
null
Csapatnyi játékos, aki az októberi selejtezőkön mutatkozhat be a válogatottjában
A következő napokban Európában és Dél-Amerikában is véget ér a világbajnoki selejtezősorozat „alapszakasza”. Kontinensünkön a rendező orosz és a kijutást már szeptemberben bebiztosító belga válogatotthoz csatlakozik további nyolc gárda, míg az Atlanti-óceán túloldalán Brazília mellé még három, hogy készülődjön a 2018-as tornára. A közelgő meccsdömping néhány labdarúgó számára más szempontból is érdekes lehet, hazájuk sikere mellett a saját karrierjükben érkezhet el a nagy mérföldkő: bemutatkozhatnak nemzeti együttesükben, megmutathatják magukat a nagyvilágnak. Közülük válogattunk ki egy csapatra valót!

 

 

EDERSON (kapus, brazil, Manchester City)
A nyáron a világ második legdrágább kapusa lett a 24 éves brazil, akiért 40 millió fontot fizetett a Manchester City a Benficának. Pep Guardiola így is jó vásárt csinált, az előző szezonnal ellentétben nem beszélhetünk kapusgondokról. A tavalyi Copa Américáról sérülés miatt lemaradó Ederson ebben a szezonban kilenc tétmeccséből héten gólt sem kapott, Tite szövetségi kapitány a brazilok számára tét nélküli selejtezőkön már megajándékozhatja első válogatottságával.
Október 5., csütörtök, 22.00: Bolívia–Brazília
Október 11., szerda,
1.30: Brazília–Chile

Ederson Manchestert már meghódította – jöhet a brazil válogatott (Fotó: AFP)
Ederson Manchestert már meghódította – jöhet a brazil válogatott (Fotó: AFP)

ÁLVARO ODRIOZOLA (védő, spanyol, Real Sociedad)
A 21 éves jobb oldali védő tízéves kora óta tartozik a Real Sociedadhoz, amelynek első csapatában januárban mutatkozott be, s az új szezonban már nem volt kérdés, hogy az első kerethez tartozik. Miután a múlt héten megkapta a behívót Julen Lopeteguitól, vasárnap majdnem elintézte, hogy ne tudjon jönni: a Betis elleni bajnokin nekiesett egy reklámtáblának, felszakadt a szemöldöke, hosszas ápolást követően, vérben ázó mezének lecserélése után térhetett vissza a pályára.
Október 6., péntek, 20.45: Spanyolország–Albánia
Október 9., hétfő, 20.45: Izrael–Spanyolország

PRESNEL KIMPEMBE (védő, francia, Paris Saint-Germain)
A 22 éves védő a PSG védőrotációjának egyik eleme, a bajnokikat végigjátssza, de a Bajnokok Ligájában még nem jutott szóhoz. Bár játszott a Kongói DK U20-as válogatottjában, hosszú távon a franciák mellett kötelezte el magát. Egy évvel ezelőtt már kapott meghívót a válogatottba, ám még egy percet sem játszott.
Október 7., szombat, 20.45: Bulgária–Franciaország
Október 10., kedd, 20.45: Franciaország–Fehéroroszország

Presnel Kimpembe (jobbra) a PSG után a válogatottban is együtt örülhet Kylian Mbappéval (Fotó: AFP)
Presnel Kimpembe (jobbra) a PSG után a válogatottban is együtt örülhet Kylian Mbappéval (Fotó: AFP)

GERMÁN PEZZELLA (védő, argentin, Fiorentina)
A Betis kölcsönjátékosa már 26 éves, hat esztendeje annak, hogy az U23-as argentin válogatottban szerepelt – és több mint nyolc évvel ezelőtt járt a híres touloni utánpótlástornán. A River Plate-nél tíz évet eltöltő, 2015-ben a sevillaiakhoz szerződő védő a Fiorentinában magára talált, Stefano Pioli megbízik benne, s jó esély van arra, hogy Jorge Sampaoli is hozzá fordul a Peru és Ecuador elleni kulcsfontosságú meccseken.
Október 6., péntek, 1.30: Argentína–Peru
Október 11., szerda,
1.30: Ecuador–Argentína

Germán Pezzella firenzei formája Jorge Sampaoli figyelmét is felkeltette (Fotó: AFP)
Germán Pezzella firenzei formája Jorge Sampaoli figyelmét is felkeltette (Fotó: AFP)

BRYAN CRISTANTE (középpályás, olasz, Atalanta)
Tizennégy és 19 éves kora között a Milannál nevelkedett, 2013 novemberében mutatkozott be a Serie A-ban, s két hónappal később gólt is szerzett – éppen jelenlegi csapata, az Atalanta ellen. 2014 nyarán a Benfica ötmillió euróért megvásárolta, de azóta is kölcsönadogatja: a Palermo és a Pescara után most az Atalantának, amelynél sikerült kibontakoztatnia a tehetségét. Apja felmenői révén kanadai válogatott is lehetett volna, ám az olaszt választotta.
Október 6., péntek, 20.45: Olaszország–Macedónia
Október 9., hétfő, 20.45: Albánia–Olaszország

HARRY WINKS (középpályás, angol, Tottenham Hotspur)
Bár egy másik Harry az úr Londonban, a 21 éves középső középpályás a hét végén a Huddersfield elleni 4–0-s győzelem alkalmával kezdőként szerepelt a Spursben, amelynek saját nevelésű játékosaként fokozatosan jut egyre nagyobb szerephez. Tavasszal volt egy csúnya sérülése, a Burnley otthonában egy ütközés után a pályát a nézőtértől elválasztó árokban landolt, majd a kórházban kötött ki.
Október 5., csütörtök, 20.45: Anglia–Szlovénia
Október 8., vasárnap, 18.00: Litvánia–Anglia

Harry Winks (fehérben) egyre nagyobb szerepet kap a Tottenhamben (Fotó: AFP)
Harry Winks (fehérben) egyre nagyobb szerepet kap a Tottenhamben (Fotó: AFP)

BRUNO FERNANDES (középpályás, portugál, Sporting CP)
Már a magyarok elleni keretben is ott volt a szezonban eddig tíz meccsen hat gólt szerző 23 éves futballista, de még egy percet sem töltött a pályán a válogatottban. A riói olimpián negyeddöntőig jutó portugálok összes meccsét végigjátszotta, 18 éves korától idén nyárig Olaszországban légióskodott a Novaránál, az Udinesénél és a Sampdoriánál, mielőtt hazatért Lisszabonba.
Október 7., szombat: 20.45: Andorra–Portugália
Október 10., kedd:
20.45: Portugália–Svájc

Bruno Fernandes a magyarok ellen még nem mutatkozhatott be a portugáloknál – talán majd most (Fotó: AFP)
Bruno Fernandes a magyarok ellen még nem mutatkozhatott be a portugáloknál – talán majd most (Fotó: AFP)

EMILIANO RIGONI (középpályás, argentin, Zenit)
A 24 éves középpályás négy honfitársával együtt igazolt Szentpétervárra a nyáron, és eddig a legjobb vételnek bizonyult. Az Independientében egy szezon alatt 46 meccsen 15 gólt szerző Rigoni megtartotta a jó formáját, az Európa-ligában két meccsen két gólt ért el.
Október 6., péntek, 1.30: Argentína–Peru
Október 11., szerda,
1.30: Ecuador–Argentína

NICOLO BARELLA (támadó, olasz, Cagliari)
A támadó középpályás 20 éves kora ellenére már rutinos játékosként vágott neki az új Serie A-idénynek (18 esztendősen debütált), s most már Gian Piero Ventura szövetségi kapitány is meghívót küldött neki. Az áttörés megtörtént: a Crotone elleni bajnokin a meccs emberének választották, a SPAL ellen be is talált. Az U15-től az U21-esig minden korosztályos válogatottban megforduló szardíniai Marco Verratti sérülése miatt került be a keretbe.
Október 6., péntek, 20.45: Olaszország–Macedónia
Október 9., hétfő, 20.45: Albánia–Olaszország

ROBERTO INGLESE (csatár, olasz, Chievo)
A 25 éves csatár februárban három gólt szerzett a Sassuolo elleni bajnokin, s fel is figyelt rá a Napoli, amely a nyáron megvásárolta, majd azon nyomban kölcsönbe vissza is adta a Chievónak. A veronaiaknál ebben a szezonban hét bajnokin két gólt szerzett, de ha a Ciro Immobile, Éder, Manolo Gabbiadini hármas hatástalannak bizonyul, hozzá fordulhat Ventura kapitány.
Október 6., péntek, 20.45: Olaszország–Macedónia
Október 9., hétfő, 20.45: Albánia–Olaszország

Maximiliano Gómez (középen) remekül kezdte a szezont a Celta Vigóban, már az uruguayi klasszisokkal készül (Fotó: AFP)
Maximiliano Gómez (középen) remekül kezdte a szezont a Celta Vigóban, már az uruguayi klasszisokkal készül (Fotó: AFP)

MAXIMILIANO GÓMEZ (csatár, uruguayi, Celta Vigo)
Edinson Cavani és Luis Suárez lehetséges utódja az uruguayi válogatottnál a 21 éves Celta-csatár, aki a La Ligában hét meccsen öt gólt hozott össze, ezzel Lionel Messi és Simone Zaza mögött holtversenyben harmadik a góllövőlistán. Nagy vétel volt, nem hazudtak az uruguayi Defensor Sportingban elért mutatói: 47 mérkőzésen 28 gólt szerzett.
Október 5., csütörtök, 23.00: Venezuela–Uruguay
Október 11., szerda,
1.30: Uruguay–Bolívia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik