Válogatott: maradt a playoff – íme, a lehetséges ellenfeleink!

Vágólapra másolva!
2019.11.19. 22:36
null
Gól utáni középkezdéshez tartó magyar játékosok Walesben (Fotó: Török Attila)
A kedd este Walesben elszenvedett 2–0-s vereséggel biztossá vált, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a selejtezőben nem szerzett kvótát a részben budapesti rendezésű 2020-as Európa-bajnokságra. Marad a vigaszági szereplés, a jövő márciusi NL-pótselejtező, amelynek keretében két ellenfelet kell legyőzni a kijutáshoz. Az ellenfél- és helyszínsorsolás november 22-én, péntek délben lesz a svájci Nyonban – jelen állás szerint az első ellenfél az Izland, Bulgária, Izrael, Skócia négyesből kerül ki, és az ellene vívandó mérkőzés idegenben lesz. Fontos ugyanakkor megjegyezni: az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) valós esélyt kíván adni a döntőt rendező országok válogatottjainak a kijutásra, ezért – a playoff szereposztásának ismeretében – a pénteki sorsolás szabályrendszerét az utolsó pillanatban is módosíthatja.

 

ELSŐ LÉPÉS: SORSOLÁS (NOVEMBER 22., NYON)

A Nemzetek Ligája mind a négy osztályában rendeznek egy három mérkőzésből álló minitornát (két elődöntő, egy döntő) egy Eb-kvótáért, csakhogy a pontos szereposztás nem alakult ki automatikusan: a 2018. őszi NL-szereplés révén playoffjogot szerző 16 válogatottból 8 kiharcolta az Eb-szereplés lehetőségét a selejtezők során, így az ő megürült helyüket fel kell tölteni.

Ez a B-ligában automatikusan sikerült (vagyis maradt négy olyan B-ligás csapat, amelyik nem jutott ki az Eb-re), és sikerülne a C-ligában is, ám a versenykiírás szerint a ligán kívüli feltöltés sorsolással dől el – márpedig az A-ligában egyedül Izland nem szerzett Eb-részvételi jogot, azaz az A-ligán kívüli, feltöltésre jogosult négy válogatott közül (ezek egyike a magyar) mellé kell sorsolni hármat.

A pénteki sorsolás egyik napirendi pontja tehát: a négy szabad playoffhelyet (3 az A-ligában, 1 a C-ligában) sorsolás útján feltöltik az NL-rangsorban a már Eb- vagy playoffrésztvevő csapatok után következő négy legerősebb válogatottal, a 29–32. helyén végző Bulgáriával, Izraellel, Magyarországgal és Romániával.

 

A 16 CSAPATOS PLAYOFF RÉSZTVEVŐI ÉS A PILLANATNYI ÁGRAJZ

A-LIGA: Izland, továbbá a C-ligából sorsolással érkező három válogatott (C5, C6, C7)
Elődöntő: Izland–C7, C5–C6
B-LIGA: Bosznia-Hercegovina, Szlovákia, Írország, Észak-Írország
Elődöntő: Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország, Szlovákia–Írország
C-LIGA: Skócia, Norvégia, Szerbia, továbbá egy sorsolással kiválasztott C-ligás válogatott (C4)
Elődöntő: Skócia–C4, Norvégia–Szerbia

D-LIGA:
Grúzia, Észak-Macedónia, Koszovó, Fehéroroszország
Elődöntő: Grúzia–Fehéroroszország, Észak-Macedónia–Koszovó

A C-liga feltöltésre jogosult, sorsolásra váró válogatottjai: Bulgária, Izrael, Magyarország, Románia

 

A LEHETSÉGES SORSOLÁSI FORGATÓKÖNYVEK MAGYAR SZEMPONTBÓL

Minden ligában előre elkészített képlet alapján rendezik az elődöntőket: a Nemzetek Ligájában a legjobb helyezést elérő csapat fogadja a legrosszabb helyezésűt, a második legjobb helyezésű a harmadik legjobb helyezésűt – a magyar válogatott ezért nem lehet pályaválasztó az elődöntőben.

• Az A-playoffág lehetséges résztvevőinek erősorrendje (vastag betűvel a biztos résztvevő, zárójelben az NL-helyezés): Izland (12.), Bulgária (29.), Izrael (30.), Magyarország (31.), Románia (32.).
• A C-playoffág lehetséges csapatainak erősorrendje (vastag betűvel a biztos résztvevő, zárójelben az NL-helyezés): Skócia (25.), Norvégia (26.), Szerbia (27.), Bulgária (29.), Izrael (30.), Magyarország (31.), Románia (32.)

1. MAGYARORSZÁGOT SORSOLJÁK A C-LIGA SZABAD HELYÉRE
C-LIGA, elődöntő: Skócia–Magyarország, Norvégia–Szerbia

2. BULGÁRIÁT SORSOLJÁK A C-LIGA SZABAD HELYÉRE
A-LIGA, elődöntő: Izland–Románia, Izrael–Magyarország

3. IZRAELT SORSOLJÁK A C-LIGA SZABAD HELYÉRE
A-LIGA, elődöntő:
Izland–Románia, Bulgária–Magyarország

4. ROMÁNIÁT SORSOLJÁK A C-LIGA SZABAD HELYÉRE
A-LIGA, elődöntő: Izland–Magyarország,
Bulgária–Izrael

Ha az elődöntőt megnyerjük, jöhet a finálé, amelyben az ág másik elődöntőjének győztese lenne az ellenfél – a lehetséges elődöntőbeli ellenfeleken túl itt már jöhet Norvégia, Románia és Szerbia is.

A pénteki sorsoláson dől el, melyik elődöntő győztese rendezheti meg az adott ág kvótáról döntő fináléját, vagyis ha eljutunk odáig, akár hazai pályán is vívhatjuk a döntőt.

 

KÉRDŐJELEK – VAJON TÉNYLEG A FENTI MODELL LÉP MŰKÖDÉSBE?

A bevezetőben említettük, hogy az UEFA valós esélyt kíván adni az Eb-rendezésben érdekelt válogatottaknak a döntőbeli részvételre, és ennek érdekében fenntartotta magának a jogot, hogy eseti bizottsága akár az utolsó pillanatban is módosíthat a playoff szabályain.

Egy Eb-rendező ország (Azerbajdzsán) már biztosan saját csapat nélkül marad, és a playoffban további négy rendező (Írország, Magyarország, Románia, Skócia) válogatottjának Eb-szereplése forog kockán. A négy válogatottból három biztosan külön ágon lesz (Írország a B-, Skócia a C-, a magyar, román páros legalább egyike feltöltéssel az A-ligában), de beavatkozás nélkül kettő (Skócia és Magyarország; vagy Skócia és Románia; vagy Magyarország és Románia) csak egymás kárára juthat ki – azaz elesik még egy rendező.

Ha az UEFA érvényesíteni kívánja „rendezőmaximalizálási” szándékát, a pénteki sorsoláson akár négy különböző ágra is vezényelheti a négy említett válogatottat. Csakhogy ennek érdekében hozzá kell nyúlnia a D-liga amúgy automatikusan kialakult playoffmezőnyéhez, azaz sérülne a 2020-as torna elé kitalált rájátszási szisztéma egyik alapelve, a kontinens kiscsapatainak helyzetbe hozása – nevezetesen az, hogy a 60 éves kontinensviadal ünnepi tornáján Európa aktuálisan leggyengébb 16 válogatottjának egyike is ott legyen.

Nem lehetetlen egy efféle mélyreható változtatás sem – ez már (sport)politika, ahol sokat számít a lobbierő –, de nem tartjuk életszerűnek, sőt sportszerűnek sem, így véleményünk szerint legfeljebb a pályaválasztói jog kínálhat mozgásteret, azaz az NL-teljesítménye alapján arra nem jogosult válogatott – mondjuk, a pénteki sorsolás még nem ismert kiemelési rendszere alapján – hazai pályán játszaná a minitorna elődöntőjét és/vagy döntőjét. Ez a változtatás kedvezne a mieinknek is.

Ez ügyben hivatalos közlemény a napokban várható.

HOGYAN ALAKULT KI AZ NL-PLAYOFF MEZŐNYE?
A-LIGA
ALAP
EB-SELEJTEZŐK UTÁNLIGÁN BELÜLI FELTÖLTÉSVÉGSŐ FELTÖLTÉS
1.
Portugáliaszabad hely
Izland
Izland
2.
Hollandiaszabad hely sorsolás után → Bulgária
3.
Angliaszabad helysorsolás után →Magyarország
4.
Svájc szabad helysorsolás után →Románia
FELTÖLTÉSRE VÁRÓ CSAPATOK
A ligán belüli feltöltési sorrend: 5. Belgium, 6. Franciaország, 7. Spanyolország, 8. Olaszország, 9. Horvátország, 10. Lengyelország, 11. Németország, 12. Izland (Az áthúzott csapatok Eb-résztvevők, azaz nem vesznek részt a feltöltésben.)
A ligán kívülről feltölthető csapatok:
29. Bulgária, 30. Izrael, 31. Magyarország, 32. Románia
B-LIGA
ALAP
EB-SELEJTEZŐK UTÁNLIGÁN BELÜLI FELTÖLTÉSPLAYOFF-RÉSZTVEVŐK
1.
Bosznia-HercegovinaBosznia-Hercegovina Bosznia-Hercegovina Bosznia-Hercegovina
2.
Ukrajnaszabad helySzlovákia
Szlovákia
3.
Dániaszabad hely Írország
Írország
4.
Svédország szabad helyÉszak-Írország
Észak-Írország
FELTÖLTÉSRE VÁRÓ CSAPATOK
A ligán belüli feltöltési sorrend: 17. Oroszország, 18. Ausztria, 19. Wales, 20. Csehország, 21. Szlovákia, 22. Törökország, 23. Írország, 24. Észak-Írország (Az áthúzott csapatok Eb-résztvevők, azaz nem vesznek részt a feltöltésben.)
C-LIGA
ALAP
EB-SELEJTEZŐK UTÁNLIGÁN BELÜLI FELTÖLTÉSPLAYOFF-RÉSZTVEVŐK
1.
SkóciaSkócia Skócia
Skócia
2.
NorvégiaNorvégia Norvégia Norvégia
3.
SzerbiaSzerbia Szerbia
Szerbia
4.
Finnországszabad hely
sorsolás után → Izrael
FELTÖLTÉSRE VÁRÓ CSAPATOK
A ligán belül feltölthető csapatok: 29. Bulgária, 30. Izrael, 31. Magyarország, 32. Románia
A FELTÖLTÉSBEN NEM ÉRDEKELT, AZ EB-RŐL LEMARADÓ VÁLOGATOTTAK
33. Görögország, 34. Albánia, 35. Montenegró, 36. Ciprus, 37. Észtország, 38. Szlovénia, 39. Litvánia
D-LIGA
ALAP
EB-SELEJTEZŐK UTÁNLIGÁN BELÜLI FELTÖLTÉSPLAYOFF-RÉSZTVEVŐK
1.
GrúziaGrúzia Grúzia
2.
Észak-MacedóniaÉszak-Macedónia
Észak-Macedónia
3.
KoszovóKoszovó Koszovó
4.
FehéroroszországFehéroroszország Fehéroroszország
A FELTÖLTÉSBEN NEM ÉRDEKELT, AZ EB-RŐL LEMARADÓ VÁLOGATOTTAK
44. Luxemburg, 45. Örményország, 46. Azerbajdzsán, 47. Kazahsztán, 48. Moldova, 49. Gibraltár, 50. Feröer, 51. Lettország, 52. Liechtenstein, 53. Andorra, 54. Málta, 55. San Marino

KULCSDÁTUMOK

Kulcsdátumok
2019. november 22.:
a feltöltött csapatok playoffágra sorsolása, ha szükséges, illetve a négy playoffdöntő helyszínének sorsolása – mind a négy playofftorna vonatkozásában eldöntik, hogy az elődöntő melyik párosának továbbjutója lesz a házigazda.
2020. március 26.: 8 egymeccses elődöntő a magasabban rangsorolt válogatottak otthonában.
2020. március 31.: 4 egymeccses döntő.

Mindez az UEFA hivatalos honlapján ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik