UEFA: megszületett a döntés, elhalasztják az Eb-t – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.17. 13:46
null
A logót is módosítani kell 2021-re, mert immár biztos, hogy nem tartják meg nyáron az Európa-bajnokságot (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalosan is megerősítette, amit a norvég szövetség közölt elsőként: megszületett a döntés, az UEFA egy évvel elhalasztja a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot, melynek Magyarország az egyik társrendezője, 11 másik országgal közösen.

 

Az UEFA videokonferenciája 13 órakor kezdődött, s az erről szóló első jelentések szerint egyhangú döntés született a tagországok között: a koronavírus-járvány miatt 2020-ról egy évvel elhalasztják a labdarúgó Európa-bajnokságot, a tornát 2021. június 11. és július 11. között rendezik meg (idén június 12. és július 12. között lett volna a torna), lényegében hasonló körülmények mellett, mint amilyen az idei rendezvény lett volna. Igaznak bizonyultak tehát a délelőtti sajtóhírek, az UEFA a délutáni órákban jelentette be hivatalosan a döntést, melyről a norvég szövetség számolt be elsőként.

Az UEFA természetesen biztosítja az Eb-re már jegyet váltó szurkolóknak a visszaváltás lehetőségét.

A döntés lehetőséget nyújt arra, hogy a világjárvány miatt félbeszakadt bajnokságokat a nyáron befejezzék, és nyárra csúszhat az Európa-liga és a Bajnokok Ligája döntője is. Sajtóhírek szerint az Európa-liga döntőjét június 24-én, a Bajnokok Ligája fináléját június 27-én rendezhetik – ezt azonban hivatalosan nem erősítette még meg az UEFA.

Az európai szövetség 15 óra után kiadott közleményében arról esik még szó, hogy a márciusi pótselejtezőket (köztük a Bulgária–Magyarország mérkőzést) a júniusi FIFA-játéknapokon rendezik meg, de a pontos időpontot nem közölték. Minden részlettel kapcsolatban későbbre ígértek tájékoztatást.

A döntés eredményeképpen várhatóan több más, jövőre tervezett esemény időpontja is módosul. Például a 2021 júniusára tervezett Nemzetek Ligája négyes döntőjének, a jövő nyárra tervezett, első, 24 csapatos klubvilágbajnokságnak vagy például a Magyarország és Szlovénia által közösen megrendezendő U21-es Európa-bajnokságnak (2021. június 9. és 26. között) az időpontja. A részletes programot és versenynaptárat egy munkacsoport dolgozza ki a közeljövőben, ideértve az U21-es Eb-t is.

Az UEFA által kiadott közleményben a szervezet szlovén elnöke, Aleksander Ceferin azt hangsúlyozta, felelősséget, egységet és szolidaritást kell mutatniuk a kialakult helyzetben.

„A szurkolók, a rendező személyzet és a játékosok biztonsága kell, hogy prioritást élvezzen. Ezt szem előtt tartva több opciót kidolgoztunk, hogy a jelenlegi idényt biztonságosan be lehessen fejezni. Büszke vagyok az európai futballban szerepet vállaló kollégáim hozzáállására, mindenkit az együttműködés szándéka vezérelt, és mindenki tisztában van azzal, hogy ez áldozatokat igényel. Szükségszerű, hogy az UEFA, mint az európai futball irányító szervezete, vállalja a legnagyobb áldozatot. Az Európa-bajnokság megrendezése óriási költségekkel jár, de mindent megteszünk azért, hogy ez az egyéb területeket, fejlesztéseket ne érintse” – fogalmazott Ceferin.

Az elnök szerint a szolidaritás és az egység győzött a profit fölött, ennek szellemében hozták meg az Európa-bajnokság halasztásáról szóló döntést, mert zárt kapuk mögött, bezárkózva nem lehet olyan futballünnepet rendezni, amely az eredeti elképzeléseknek megfelelően méltó lett volna az Európa-bajnokságok 60. évfordulójának megünnepléséhez.

AZ EB EREDETI MENETRENDJÉT, CSOPORTBEOSZTÁSÁT ITT ÉRHETI EL!

A EB HÁZIGAZDÁI
AMSZTERDAM (Hollandia):
Johan Cruyff Aréna/Johan Cruijff ArenA (54 990 néző)
BAKU (BAKI, Azerbajdzsán): Olimpiai Stadion/Baki Olimpiya Stadionu (69 870 néző)
BILBAO (Spanyolország): San Mamés Stadion/Estadio de San Mamés (53 332 néző)
BUDAPEST (Magyarország): Puskás Aréna (67 889 néző)
BUKAREST (Románia): Nemzeti Stadion/Arena Nationala (55 600 néző)
DUBLIN (Írország): Aviva Stadion/Aviva Stadium (51 700 néző)
GLASGOW (Skócia): Hampden Park (52 063 néző)
KOPPENHÁGA (Dánia): Parken Stadion/Telia Parken (38 065 néző)
LONDON (Anglia): Wembley Stadion/Wembley Stadium (90 000 néző)
MÜNCHEN (Németország): Allianz Aréna/Fussball Arena München (75 021 néző)
RÓMA (Olaszország): Olimpiai Stadion/Stadio Olimpico di Roma (72 698 néző)
SZENTPÉTERVÁR (Oroszország): Kresztovszkij Stadion/Gazprom Arena/«Газпром Арeна» (68 134 néző)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik