Eb 2020: Szlovákia is zárt kapus meccset kapott a budapesti selejtező miatt

Vágólapra másolva!
2019.09.22. 21:23
null
A szlovák szurkolók nem lehetnek ott a Wales elleni mérkőzésen (Fotó: Balogh László)
A Szlovák Labdarúgó-szövetségnek zárt kapuk mögött kell megrendeznie október 10-én a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőt, illetve 20 ezer eurós (mintegy 6 millió forint) pénzbüntetést kell fizetnie – tájékoztatott a szervezet hivatalos honlapján.

 

Mint ismert, az UEFA fegyelmi testülete a szeptemberi 8-i Magyarország–Szlovákia (1–2) Európa-bajnoki selejtezőn elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt büntetett minket zárt kapus mérkőzéssel, valamint 20 millió forintos pénzbírsággal. Szlovákia sem úszta meg szankció nélkül: északi szomszédunkat szintén zárt kapus büntetéssel, valamint 6 millió forintos pénzbírsággal sújtotta az UEFA.

Ahogy az MLSZ, a szlovák szövetség is jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen.

EB-SELEJTEZŐ
E-CSOPORT
EZ KÖVETKEZIK

Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 5 3 1 1 10–5 +5 10
2. Szlovákia 5 3 2 9–7 +2 9
3. MAGYARORSZÁG 5 3 2 7–6 +1 9
4. Wales 4 2 2 4–4 0 6
5. Azerbajdzsán 5 1 4 5–13 –8 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik