Eb 2020: Southgate nem biztos abban, hogy marad a tervezett lebonyolítás

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.10. 10:49
null
Gareth Southgate együttese az Eb-címre hajt (Fotó: AFP)
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elképzelhetőnek tartja, hogy módosítani kell majd az idén nyárról jövő évre halasztott Európa-bajnokság lebonyolításán.

 

A szakvezető úgy véli, kérdéses, hogy meg lehet-e rendezni az eredeti terveknek megfelelően 12 helyszínen az Eb-t, mivel a koronavírus-járvány terjedése nem lassul.

„Nem lehet kijelenteni, hogy biztosan lesz Eb jövőre. Azt sem lehet állítani, hogy a tervezett formában bonyolítják majd le” – mondta a brit médiának nyilatkozva, ugyanakkor hozzátette, hogy a pontosnak tűnő előrejelzések szerint tavaszra már javul a helyzet.

London hat mérkőzésnek ad majd otthont, köztük a két elődöntőnek és a finálénak. Southgate szerint Angliának nem jelentene gondot, ha beugróként további összecsapásokat kellene rendeznie, amennyiben csökkentenék a házigazdák számát.

Az Európa-bajnokságra idén június 12. és július 12. között került volna sor Budapesten, Londonban, Bakiban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában. Az UEFA március 17-én döntött a halasztásról, és azt is meghatározta, hogy jövőre június 11-től július 11-ig rendezi meg a tornát, amelynek neve UEFA EURO 2020 marad. A Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak. A magyar válogatott még versenyben van a részvétel kiharcolásáért.

Áprilisban – brit lapinformáció szerint – felvetődött, hogy a járvány gyors terjedése miatt kikerül a rendezők közül Róma és Bilbao, de ilyen döntés nem született.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik