Eb 2020: Rakitic nem játszhat a horvátoknál Szlovákia ellen

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.11. 16:32
null
Ivan Rakitic kihagyja a horvátok idei utolsó Eb-selejtezőjét (Fotó: AFP)
Friss hír a horvát labdarúgó-válogatott háza tájáról a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtező előtt: Ivan Rakitic, az FC Barcelona sztárja Achilles-ín-sérülés miatt nem léphet pályára a szombati, rijekai találkozón.

 

A 31 éves középpályás a horvát válogatott vasárnapi edzését sem tudta már végigdolgozni, az orvosi szakvélemények szerint legalább egy hétig pihentetnie kell sérült Achilles-inát, így biztosan nem épül fel a szombati mérkőzésig.

Eshetőségek a két utolsó játéknap előtt:
Ha a magyar csapat nyer Walesben, kijut az Eb-re

„Sajnálom, hogy nem segíthetek a csapatnak, de meggyőződésem, hogy a srácok nélkülem is sikerrel veszik az akadályt. Idegenben is legyőzték nélkülem Szlovákiát (a horvátok Nagyszombatban 4–0-ra nyertek – a szerk.), hiszem, hogy Rijekában sem lesz másképp. Teljes szívemből támogatom majd a csapatot” – idézi Rakiticet a Novi list internetes oldala.

A horvátok sztárja hétfő este elbúcsúzik csapattársaitól és a szakmai stáb tagjaitól, majd visszarepül Barcelonába, ahol megkezdi a rehabilitációját.

Rakitic kieséses után Zlatko Dalic szövetségi kapitány Marko Rogot, a Cagliari középpályását, valamint Josip Juranovicot, a Hajduk Split védőjét is meghívta a keretbe.

HNS on Twitter

@CagliariCalcio midfielder Marko Rog and @hajduk right-back Josip Juranović to join #Croatia squad for the upcoming matches against Slovakia and Georgia #BeProud #Family #Vatreni



Az FC Barcelona középpályásán kívül eltiltás miatt Domagoj Vida és Dejan Lovren sem léphet pályára a horvát válogatottban a Szlovákia elleni meccsen, amelyre szombaton 20.45 órától kerül sor.

Ha a horvátok nem kapnak ki, akkor biztos, hogy csoportelsőként jutnak ki a jövő évi Európa-bajnokságra.

A HORVÁT KERET
KAPUSOK:
Lovre Kalinic (Aston Villa – Anglia), Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Simon Sluga (Luton Town – Anglia)
VÉDŐK: Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen – Németország), Borna Barisic (Rangers FC – Skócia), Karlo Bartolec (FC Köbenhavn – Dánia), Mile Skoric (NK Osijek), Dario Melnjak (Rizespor – Törökország), Matej Mitrovic (FC Bruges – Belgium), Duje Caleta-Car (Marseille – Franciaország), Dino Peric (Dinamo Zagreb), Josip Juranovic (Hajduk Split)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Luka Modric (Real Madrid – Spanyolország), Mateo Kovacic (Chelsea – Anglia), Milan Badelj (Fiorentina – Olaszország), Marcelo Brozovic (Internazionale – Olaszország), Mario Pasalic (Atalanta – Olaszország), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva – Oroszország), Marko Rog (Cagliari – Olaszország)
TÁMADÓK: Andrej Kramaric
(Hoffenheim – Németország), Ivan Perisic (Bayern München – Németország), Ante Rebic (AC Milan – Olaszország), Josip Brekalo (Wolfsburg – Németország), Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb), Mislav Orsic (Dinamo Zagreb)
TARTALÉKOK: Filip Brdaric (Hajduk Split), Mijo Caktas (Hajduk Split), Marin Leovac (Dinamo Zagreb)

EB-SELEJTEZŐK
AZ E-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MECCSEI
November 16., szombat

18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 7 4 2 1 14– 6 +8 14
2. MAGYARORSZÁG 7 4 3 8– 9 –1 12
3. Szlovákia 6 3 1 2 10– 8 +2 10
4. Wales 6 2 2 2 6– 6 0 8
5. Azerbajdzsán 6 1 5 5–14 –9 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik