Eb 2020: Mbappé kikerült a francia keretből, Bundesliga-csatár a helyén

Vágólapra másolva!
2019.10.09. 08:48
null
Kylian Mbappé búcsút intett a francia válogatottnak (Fotó: AFP)
Elővigyázatosságból Kylian Mbappé nem lép pályára a a francia válogatott októberi Európa-bajnoki selejtezőin – adta hírül a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF).

 

A közleményben az áll, a játékossal és a nemzeti együttes orvosával való egyeztetés után a Didier Deschamps vezette szakmai stáb úgy döntött, Kylian Mbappé visszautazik klubjához, a Paris Saint-Germainhez.

A 2018-ban az év legjobb 21 éven aluli játékosának megválasztott futballista augusztus végén megsérült, öt PSG-mérkőzést kellett kihagynia.

A 20 esztendős támadó helyére Deschamps a Borussia Mönchengladbachban jó formában szereplő, egyszeres válogatott Alassane Pléat hívta meg. A 26 éves csatár ebben az idényben hét Bundesliga-találkozón összesen négy gólt szerzett és négy gólpasszt adott.

A 33-szoros válogatott Mbappé a mostani selejtező sorozatban négy mérkőzésen játszott, összesen három gólt szerzett.

A franciák pénteken Izlandon lépnek pályára, három nappal később pedig Törökországot látják vendégül Párizsban.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
H-CSOPORT

Október 11., péntek
20.45: Andorra–Moldova
20.45: Izland–Franciaország – élőben az NSO-n!
20.45: Törökország–Albánia
Október 14., hétfő
20.45: Franciaország–Törökország
20.45: Izland–Andorra
20.45: Moldova–Albánia
November 14., csütörtök
18.00: Törökország–Izland
20.45: Albánia–Andorra
20.45: Franciaország–Moldova
November 17., vasárnap
20.45: Albánia–Franciaország
20.45: Andorra–Törökország
20.45: Moldova–Izland

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Törökország 6 5 1 14–2 +12 15
2. Franciaország 6 5 1 19–4 +15 15
3. Izland 6 4 2 10–9 +1 12
4. Albánia 6 3 3 10–9 +1 9
5. Moldova 6 1 5 2–17 –15 3
6. Andorra 6 6 0–14 –14 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik