Eb 2020, J-csoport: görög szívesség a finneknek

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.15. 22:40
null
Bernardeschi szerzett vezetést az olaszoknak (Fotó: AFP)
Olaszország 5–0-ra nyert Liechtensteinben, míg Görögország a 88. percben esett öngóllal győzte le Bosznia-Hercegovinát a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének J-csoportjában. Ezzel utóbbi együttes nagyon-nagyon nehéz helyzetbe került a csoport második helyéért folyó versenyben a kora este Örményországot felülmúló Finnországgal szemben.

A FINN–ÖRMÉNY MÉRKŐZÉSRŐL ITT OLVASHAT!

2013-ban egy Haiti elleni felkészülési mérkőzésen 18 másodperc kellett Emanuele Giaccherininek ahhoz, hogy megszerezze a vezetést Olaszországnak. Hogy hogy jön ez a Liechtenstein–Olaszország Európa-bajnoki selejtezőhöz? Azóta nem szerzett senki gyorsabb gólt, mint ma Federico Bernardeschi tette. A Juventus szélsőjének 109 másodperc kellett ahhoz, hogy remek kontra végén (a hazaiak szöglete után) Benjamin Buchel kapujába vágja a labdát.

A folytatás aztán meglepően kiegyenlített játékot hozott – legalábbis a helyzetek számában. Az egész ígéretesen kontrázó liechtensteiniek többször is eljutottak Salvatore Sirigu kapujáig, akinek bravúrt is be kellett mutatnia.

A második félidőben magasabb fokozatba kapcsoltak az olaszok, akik a 70. percben Buchel rossz kijövetele után Andrea Belotti révén a második gólt is megszerezték (0–2). Hiába tartotta jól magát sokáig a hazai együttes, nem úszta meg a kiütést: Alessio Romagnoli a 77., a csereként beálló – a válogatottba két év után visszatérő, s abban 2016 óta gólképtelen – Stephan El Shaarawy a 82., majd újfent Belotti a 92. minutumban vette be a liechtensteini kaput, beállítva a fölényes 0–5-ös végeredményt.

BELOTTI MÁSODIK GÓLJA



A kora este az örményeket legyőző finnek szempontjából a lehető legjobb eredmény született Görögországban, ahol, bár Bosznia-Hercegovina sokáig döntetlenre állt, a 88. percben Adnan Kovacevic öngóljával behúzta a győzelmet a házigazda. 2–1



Bosznia-Hercegovina a veresége miatt maradt tízpontos, ami azt jelenti, hogy a csoport második helyén álló finnek két fordulóval a vége előtt ötpontos előnyben vannak közvetlen üldözőikkel szemben az Eb-részvételért folyó csatában.

EB-SELEJTEZŐK
8. FORDULÓ
J-CSOPORT
Görögország–Bosznia-Hercegovina 2–1 (Pavlidisz 30., Kovacevic 88. – öngól, ill. Gojak 35.)
Liechtenstein–Olaszország 0–5 (Bernardeschi 2., Belotti 70., 92., Romagnoli 77., El Shaarawy 82.)
Korábban

Finnország–Örményország 3–0 (F. Jensen 31., Pukki 61., 88.)

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország 8 8 25–3 +22 24
2. Finnország 8 5 3 12–8 +4 15
3. Örményország 8 3 1 4 13–15 –2 10
4. Bosznia-Hercegovina 8 3 1 4 17–14 +3 10
5. Görögország 8 2 2 4 9–13 –4 8
6. Liechtenstein 8 2 6 2–25 –23 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik