Eb 2020: Ha a hétfői mérkőzés rosszul sül el, lehúzhatjuk a rolót – Hamsík

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.09.08. 19:08
A magyar labdarúgó-válogatott után a szlovák csapat is megtartotta a hétfői Európa-bajnoki selejtező előtti sajtótájékoztatóját. A vendégek részéről a szövetségi kapitány, Pavel Hapal, valamint a csapatkapitány, Marek Hamsík állt a sajtó rendelkezésére.
Szoboszlai európai szintű tehetség, fényes jövő áll előtte – mondta a szlovákok csapatkapitánya – GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA! (Fotó: Földi Imre)
Szoboszlai európai szintű tehetség, fényes jövő áll előtte – mondta a szlovákok csapatkapitánya – GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA! (Fotó: Földi Imre)

Marek Hamsíkot először a hazai, horvátok elleni 0–4-es mérkőzésről kérdezték, hogy sikerült-e túltenniük magukat a vereségen.

„Nem beszéltünk róla túl sokat, mindenki tudja, hogy rosszul teljesítettünk. A következő meccsre kell koncentrálnunk, pontokat kell szereznünk Budapesten. Egész más csapat a magyar, mint a horvát, hajtós, agresszív. Máshogy kell a hétfői mérkőzéshez hozzáállnunk, mint a péntekihez, arra kell törekednünk, hogy ne kapjunk gólt. Ha a magyarok elleni meccs rosszul sül el, lehúzhatjuk a rolót” – nyilatkozta Marek Hamsík.

Arra kérdésére, hogy mely pontjait tartja a magyar válogatott legveszélyesebbjének, elmondta, hogy a Dzsudzsák Balázzsal és a Szalai Ádámmal tűzdelt támadósor gondot okozhat. A Nemzeti Sport Online Szoboszlai Dominikról is megkérdezte, akit a márciusi mérkőzés előtt még nem ismert. Hamsík elmondta, a Red Bull Salzburg középpályása európai szintű tehetség, fényes jövő áll előtte, és sokat fogunk még hallani róla.

„Minden játékosunk egészséges, tiszta a fejük, túl vagyunk a horvátok elleni vereségen, megbeszéltük a hibáinkat. Hétfőn más szellemben kell pályára lépnünk. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy pontokat szerezzünk Magyarországon. Remélem, megmutatkozik majd a csapat valódi ereje” – mondta ezt már Pavel Hapal.

A szlovák kapitány elmondta, lesznek változások, de nem fogja teljesen átforgatni a horvátok elleni kezdőcsapatát. A mieinkkel kapcsolatban ő is kiemelte Dzsudzsák Balázst, és hozzátette, hogy semmi esetre sem a montenegrói vereségből indulnak ki.

A szlovák csapat edzése


EB 2020, SELEJTEZŐ, E-CSOPORT
Szeptember 9., hétfő

18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Groupama Aréna. Vezeti: Mateu Lahoz (spanyol)

A 26 FŐS MAGYAR KERET SZLOVÁKIA ELLEN
KAPUSOK
: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
VÉDŐK: Baráth Botond
(Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
TÁMADÓK:Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (1. FSV Mainz – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

A 25 FŐS SZLOVÁK KERET HORVÁTORSZÁG ÉS MAGYARORSZÁG ELLEN
KAPUSOK: Martin Dúbravka (Newcastle United – Anglia), Matús Kozácik (Viktoria Plzen – Csehország), Marek Rodák (Fulham – Anglia), Dominik Greif (Slovan Bratislava)
VÉDŐK: Peter Pekarík (Hertha Berlin – Németország), Lubomír Satka (DAC), Milan Skriniar (Internazionale – Olaszország), Denis Vavro (Lazio – Olaszország), Martin Valjent (Mallorca – Spanyolország), Dávid Hancko (Sparta Praha – Csehország), Róbert Mazán (Tenerife – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Stanislav Lobotka (Celta Vigo – Spanyolország), Patrik Hrosovsky (Genk – Belgium), Ján Gregus (Minnesota United – Egyesült Államok), Juraj Kucka (Parma – Olaszország), Matús Bero (Vitesse – Hollandia), Marek Hamsík (Talien Jifang – Kína), Ondrej Duda (Hertha BSC – Németország), László Bénes (Borussia Mönchengladbach – Németország), Albert Rusnák (Real Salt Lake – Egyesült Államok), Róbert Mak (Zenit – Oroszország), Lukás Haraslín (Lechia Gdansk – Lengyelország)
TÁMADÓK:Pavol Safranko (Sepsi OSK – Románia), Róbert Bozeník (MSK Zilina), Michal Duris (Anorthoszisz – Ciprus)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország4 319– 4+59
2. MAGYARORSZÁG4 316– 4+29
3. Szlovákia4 227– 6+16
4. Wales4 224– 4 0 6
5. Azerbajdzsán4 44–12–80
Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik