Eb 2020, H-csoport: történelmi török győzelem a franciák ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.08. 22:40
null
Cengiz Ünder (7), a második gól szerzője fogadja az ünneplőket (Fotó: AFP)
Törökország hazai pályán 2–0-ra legyőzte a nagyon rossz napot kifogó világbajnok Franciaországot a H-csoport két eddigi százszázalékos csapatának szombat esti Európa-bajnoki selejtezőjén, és a hatos élére ugrott. A csoport további szombati mérkőzésein Izland és Moldova szerzett három pontot.

TÖRÖKORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 2–0

A konyai csoportrangadó első félidejében a franciák birtokolták többet a labdát, de egyszer sem találták el a kaput, ugyanakkor többször is megingott a védelmük, amit a törökök kétszer is megbüntettek. A 30. percben Kaan Ayhan szinte zavartalanul stukkolhatott a hálóba egy visszafejelt labdát, majd tíz perc elteltével Cengiz Ünder lőtt közelről a kapuba azt követően, hogy Samuel Umtiti, majd Paul Pogba is elveszítette a labdát.

A „kékek” 2015 júniusa óta először álltak a szünetben egygólosnál nagyobb vereségre, és hogy a folytatásban nem súlyosbodott a helyzetük, az a három nagy bravúrt bemutató Hugo Lloris kapus érdeme.

A török válogatott rendkívül szervezett futballal, teljesen megérdemelten harcolta ki – négy vereség után – története első győzelmét Franciaország felett.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

IZLAND–ALBÁNIA 1–0

A játéknap nyitó mérkőzésén Izland 1–0-ra legyőzte vendégét, Albániát; a mérkőzés egyetlen gólját Johann Berg Gudmundsson, a Burnley légiósa lőtte. Az izlandiak ötmérkőzéses hazai nyeretlenségnek (egy döntetlen, négy vereség) vetettek véget, egyúttal megőrizték az albánok elleni hibátlan hazai mérlegét (három győzelem).

MOLDOVA–ANDORRA 1–0

Igor Armas fejes góljával Moldova korán vezetéshez jutott Andorra ellen Chisinauban, és bár a csapatkapitány Artur Ionita kiállítása miatt szinte a teljes második félidőt emberhátrányban játszotta végig, megőrizte előnyét – Andorra csak helyzetekig jutott.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ

H-CSOPORT

Törökország–Franciaország 2–0 (Kaan Ayhan 30., Cengiz Ünder 40.)
Izland–Albánia 1–0 (J. Gudmundsson 22.)
Moldova–Andorra 1–0
(Armas 8.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Törökország 3 3 8–0 +8 9
2. Franciaország 3 2 1 8–3 +5 6
3. Izland 3 2 1 3–4 –1 6
4. Albánia 3 1 2 3–3 0 3
5. Moldova 3 1 2 2–8 –6 3
6. Andorra 3 3 0–6 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik